Törésvonal

Eltörte a bal kezét a jelenlegi ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márky-Zay Péter. Megesik ez mással is, nem lehet túl jó érzés. A jelölt zakatol szerte az országban, oszt és kap is hideget, meleget. Egyelőre nem tűnik túl felkészültnek, politikai ellenfelei és saját „elvtársai” is kritizálják rendesen. Nem tisztünk itt Márky-Zay megszólalásait, sem az azokat minősítő kritikákat feleleveníteni, de mindenképpen beszédes felidézni azt, hogy a törések következmények, amelyeket lelki válság előz meg. 

A törések következmények, amelyeket lelki válság előz meg...

Egy holisztikus egészségmegőrzés-blogban Pósa Ferenc – a többi között – a kéztörés lelki oldalával kapcsolatban azt írja: 

„A bal kéz törése könnyen jelentheti azt, hogy (úgy érzi, úgy éli meg) olyan dologhoz fogott vagy nem fogott, amiben hatalmasat csalódott és ez törést jelent életében. 

A tudat, a szellem olyanná teszi a testet, mint önmaga, tehát ez annyit jelent, hogy a szellemben, a tudatban a tényleges fizikai törés előtt már kialakult egy szellemi törés, és ez a saját képére, hasonlatosságára formálta a testet. 

A törés, miként a villámlás, egy pillanat alatt kialakul, de ezt megelőzően egy meglehetősen hosszú folyamat zajlik le. A tudatunk, lelkünk – a sors is – nem kifejezetten azért van, hogy kitoljon velünk! Éppen ellenkezőleg! Célja, hogy felhívja figyelmünket arra, milyenek vagyunk, és mit kell még elsajátítanunk. 

Ebből következik: tudatunk, lelkünk már régóta mondja a magáét, de nem értettük meg, ezért olyan nyelvhez folyamodik, amit ismerünk. Olyan „hangon” mondja, amire felkapjuk a fejünket. 

Törés keletkezett az ember életében, de erről nem vett tudomást, sőt, úgy viselkedett, cselekedett, mintha semmi sem történt volna. Nem biztos, egyáltalán nem biztos, hogy valódi törés történt, de annak élte meg. Olyannak, ami nagyon megviselte és igénybe vette idegrendszerét. Annyira leterhelte gondolatait, hogy nem volt képes kilábalni belőle. Természetes következménye ennek, hogy nem is tudott az adott konfliktussal dűlőre jutni.” 

A filmek végén gyakran olvasható, hogy az adott történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Vagy mégsem?