Anyalét, életem anyaként – Oláhné Surányi Dóra

─ Hogyan néz ki egy átlagos napotok?

– A reggeleket mindig Bence indítja, viszonylag korán nekiáll kukorékolni. Miután apa elment dolgozni, reggelizünk, hétfőnként baba-angolórára járunk, máskor vagy bevásárlunk, vagy az otthoni házimunkát végezzük – így, többes számban, ugyanis Bence a teregetés és portörlés nagymestere. Egyébként önállóan is eljátszik, van időm kicsit rendet tenni, amit délután aztán szét is bombázunk, és amerre csak a szem ellát labdák, autók, építőkockák. Délután vagy játszóterezünk, vagy a mamát esetleg dédi mamát látogatjuk meg, vagy a barátainkkal beülünk egy kávézóba, Bence ezeket is élvezi.

Aztán vacsora, fürdés, és az altatás, ami néha átfordul még egy óriási, visítozós játékba apával, néha már a szobája felé menet a karomban kidől.

─ Mesélj a kisfiadról!

– Bence lassan másfél éves, és rendkívül kíváncsi kisfiú. Minden érdekli, mindent rögtön azonnal látni és tapasztalni akar – legyen az egy új játék, egy könyv, egy hívogatóan csörgő doboz, és persze bármi is van a polcon, azt neki muszáj megnézi, akár nyaktörő mutatványok árán is. Nagyon szereti az állatokat, nem ijeszti meg, ha az a kutya, bárány vagy ló sokkal nagyobb nála, esetleg hangos is, mindenképp meg akarja simogatni vagy etetni, és persze jókat kacag, ha sikerül megérintenie. Rengeteget vigyorog, és látszik rajta, amikor valami huncutság jár a fejében, szeret táncolni, bohóckodni, produkálja magát, de fél szemmel mindig nézi, hányan figyelik. Nagyon barátságos, bárhová megyünk, keresi a gyerekek társaságát, szerencsére, a maga is babanyelvén magyaráz megállás nélkül, de a felnőtteket is hamar leveszi a lábukról, szerintem a barátaink nagyrészt ránk már nem is kíváncsiak, csak Bence miatt jönnek át, amilyen gyakran csak lehet. Persze benne is ott lapul a kisördög, nem vagyok szemellenzős anyuka, tudom én, hogy nagyon is akaratos tud lenni, és ha valami nem tetszik neki, annak hangot is tud adni, nem kell félteni.

─ Hogyan tudsz magadra időt fordítani?

– Bár mostanában elég anyás lett, szerencsére apával is remekül megvannak kettesben, a mamáék pedig alig pár utcányira laknak, es minden egyes náluk töltött délután egy igazi játszóházi kalandnak felel meg. Ha nem is túl gyakran, de azért tudunk időt szakítani arra, hogy eljárjak tornázni vagy futni.

─ Milyen érzés számodra anyának lenni?

– Kicsit olyan ez, mint egy érzelmi hullámvasút, megvannak a mélységei, például amikor beteg, és a szívem szakad meg az aggodalomtól, vagy amikor olyan napja van, és semmi se jó, de nekünk muszáj nyugodtnak maradni. Aztán a következő pillanatban meg száguldunk felfelé, soha nem tapasztaltam még ilyen büszkeséget, ilyen békét, kötődést és szeretetet.

─ Ha jellemezni kellene magad anyaként, akkor mit mondanál magadról?

– Mondanám, hogy magabiztos, aki mindig tudja, mit csinál, és minden a terv szerint halad, de nem éppen ez a helyzet. Ösztönösen próbálok hozzáállni a dolgokhoz, célom, hogy mindannyian jól érezzük magunkat, hogy Bence egy vidám, kiegyensúlyozott kisember legyen. Van, hogy elbátortalanodom, de azt hiszem, ez természetes, első baba lévén korábban nem volt semmi tapasztalatunk, de ha valaki hirtelen az életünk alfája es ómegája lesz, szeretnénk mindent a lehető legjobban csinálni. Párommal együtt megteszünk minden tőlünk telhetőt, és szerencsére itt van nekem anyukám is, bármi kérdésem lenne, bármilyen szituáció adódik, mindig számíthatok rá, az ő példája számomra nagy segítség az anyaságban is.

– Ez az elképzelésed passzol ahhoz, amilyennek a gyerekek megszületése előtt képzelted magad?

– Régebben az a lista-író lány voltam, szerettem tudni, mikor mi fog történni, ezt egy gyerek mellett el kell engedni, mert az ő szükségleteihez kell igazodni, és gyakran változik a terv. Egyszerre kellett lazábbá válni, és mégis határozottnak lenni számtalan dologban, ami szerintem határozottan jót tett nekem.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát a gyerekneveléssel?

– Ez még a jövő zenéje, Bence februárban kezdi a bölcsődét, akkor fogok visszamenni dolgozni.

– Mik voltak az eddigi legnagyobb kihívásaid édesanyaként, és hogyan kezelted?

– Kétségkívül az alvás, az első egy évben kivétel nélkül minden éjjel 11-12 alkalommal is felriadt, és csak én altathattam vissza, volt hogy 2 perc alatt sikerült, volt amikor egy órát próbálkoztam. Azt hiszem, a fáradtság új fogalmával ismerkedtem meg, igazából mai napig se értem, hogy sikerült napközben nyitva tartani a szemem. Szerencsére azóta már javult a helyzet, de az átaludt éjszakák még mindig váratnak magukra.

─ Gondolom, nincs olyan nap, hogy ne történne valami mókás esemény, megosztanál párat?

– Az biztos, hogy mindig feldobja a napunkat, akaratlanul is. Például amikor az orra előtt becsuktuk az erkélyajtót, s ezt annyira zokon vette, hogy elfeküdt a földön, és elkezdett „hisztizve” végiggurulni a szobán, de amikor látta, hogy nevetünk, már ő is nevetve gurult jobbra-balra. Vagy amikor először hallott kakast, és hangosan „kukút” kiabálva ment utána, pedig előtte még nem hallottuk tőle ezt a szót. És azon is jót derültünk, amikor az első puszit nem nekünk dobta, hanem a kedvenc pultos lányának, ás azóta is előszeretettel gyakorolja ezt a mozdulatot, persze csak a csinos lányoknak az utcán.

– Mik a terveid a jövőre nézve?

– Tervezem egy könyves blog indítását, amivel magamat motiválhatom, hogy a szabadidőmben minél több könyvet forgassak, bebizonyítva, hogy „anya nem csak mesét olvas”. Illetve még szeretném kihasználni az időt, amit együtt tölthetünk Bencével, próbálom minél színesebbé, izgalmasabbá tenni számára ezt a felfedezésre váró világot. Itt nem csak arra gondolok, hogy elutazni valahová, néha pont az orrunk előtt van valami különleges élmény, ami nekünk már természetes, neki egészen új, például a bokorról csipegetve enni a ribizlit. Aztán, ha elkezdődik a bölcsőde, megküzdünk majd ezzel is, bár úgy érzem, hogy ez az elválás nekem nehezebb lesz, mint neki.