Keresztény egyházak

A szent zsinat ezzel a keresztény vallások összefogása iránti törekvésének adott hangot, mert a valamikor egységes egyház sokfelé ágazott. A IV. században keletkezett Milánói edic­tum a kereszténységet a Római Birodalom területén elismertté tette, ezzel véget is ért a keresztények üldözése. Az addig nagyjából sorstársak között ezt követően jelentek meg a nézetkülönbségek.

A zsinati dokumentum szeretetteljesen és diplomatikusan csupán két nagyobb megosztó mozzanatra tér ki: az 1054-es egyházszakadásra, a schizmára, és a XVI. századbeli „más jellegű szakadásokra, amelyeket általánosságban reformációnak nevezünk” – áll a zsinati okiratban. A schizma valóban nagy szakadást jelentett, máig tartóan két táborra osztotta a keresztényeket. A nyugati, katolikus, és a keleti ortodox, más néven görögkeleti irányzatra. Ez utóbbit nevezik pravoszláv egyháznak is. (Nem tévesztendő össze a görögkatolikusokkal, akik alapvetően a nyugati egyházhoz, Róma fennhatósága alá tartoznak, és a római liturgiát gyakorolják.) A két nagy egyház közötti konfliktus már a Római Birodalom kettészakadása után elkezdődött, de komolyra csak a IX. század vége felé fordult, amikor a konstantinápolyi pátriárkát I. Szent Miklós pápa engedélye nélkül váltották le, és új személyt választottak a helyére, mire a pápa érvénytelenítette a döntést. Válaszul a bizánci zsinat kiközösítette I. Miklóst. A két egyházfő közötti ellenségeskedés a következő századokban sem csitult, viták folytak liturgiai, teológiai kérdésekben, de főként az alá-fölérendeltség dolgában, hiszen a bizánci egyház is apostoli alapításúnak tekintve magát, nem akarta elismerni a római pápa elsőbbségét. A konstantinápolyi pátriárka bezáratta a területén lévő valamennyi római liturgiát gyakorló templomot.

Az ügy tisztázására IX. Leó pápa követeket küldött hozzá, de ez csak rontott a helyzeten! A vita, a durva vádaskodás vége kölcsönös ex­kommunikálás (kiátkozás) lett, így 1054. július 16-án a két egyház minden kapcsolatot megszüntetett egymással. A következő századokban több próbálkozás is történt a helyzet javítására, ami máig sem rendeződött. A II. Vatikáni zsinat sem hozta közelebb a feleket egymáshoz. Szent II. János Pál pápa elérte, hogy a két egyháznak közösen elismert szentjei legyenek, és az első közösen tisztelt szent éppen a magyar király, I. István lett. Pár éve Ferenc pápa Kubában találkozott Kirill orosz pátriárkával, és a helyi tudósító szerint így üdvözölte: „Ezer éve nem láttalak!” – ami nem vicc! Az ortodox egyház híveinek száma 250–300 ezer fő, zömében orosz ortodox egyházhoz tartozók. A katolikusok másfél milliárd főt számlálnak.

A második jelentős irányzat kiválása 500 éve Luther Márton Ágoston rendi szerzetes nevéhez fűződik, aki lelkiismereti okokból kívánt belső reformokkal változtatni a katolikus egyház állapotán. Többször fordult az egyházi méltóságokhoz, személyesen a pápához is. A Szentírás alapján állva kérte az alapokhoz való visszatérést, majd 95 pontban összefoglalt javaslatot készített, de nem talált egyetértésre a Szent Széknél, sőt, őt magát is kiátkozták. Tanai azonban széles körben terjedtek német földön, majd szerte Európában. A Luther és követői által kidolgozott hitelvek sok dologban különböznek a katolikustól, például megszüntették a szentek és főként Mária kultuszát, templomaik belsejét leegyszerűsítették, száműzték a képeket, elfogadták a házasság felbonthatóságát, megszüntették a papi nőtlenséget, a hét szentség közül csak kettőt, a keresztséget és két szín alatti áldozást, az úrvacsorát tartották meg. Mise helyett istentiszteletet tartanak, imával zsoltárénekléssel, bibliaolvasással. Ugyanakkor a Hiszekegy rövid változata, néhány apró eltéréssel azonos a Luther Kis Kátéjában megadott szöveggel. Említik őket protestánsoknak is. Ők magukat, főleg a kezdeti időkben keresztyéneknek nevezték.

A protestáns vallásnak idővel több ága alakult ki: a lutheri irányzat az evangélikus egyház, avagy „az ágostai hitvallású evangélikus egyház”. Calvin és követői, a kálvinisták vagy reformátusok. Jean Calvin francia hitújító teológus főként Pál apostol tanításaiból merítve vallja, hogy Isten az ember sorsát eleve elrendelte. A következő évtizedek a régi (katolikus) és az új (protestáns) hit hívei közötti háborúskodásban teltek, ami mögött a hitbéli kérdéseken túl politikai érdekek húzódtak meg. Végül az augsburgi vallásbéke 1555-ben a cuius regio, eius religio (akié a föld, azé a vallás) elvével némiképp lecsillapította a háborúskodást, de Európa ettől kezdve vallásilag megosztottá vált. Az északi országok nagyrészt protestánsok, a déliek katolikusok, a középső rész lakossága vegyes felekezetű.

A reformáció hatására további kiválások történtek: 1534-ben Angliában VIII. Henrik király személyes okokból szakított a pápasággal, magát nyilvánította az angol egyház fejének. Így jött létre az anglikán egyház, megtartva egyes katolikus vonásokat, vegyítve a lutheri-kálvini elvekkel.

Hollandiában az Angliából menekülő hívek létrehozták a baptista egyházat, amiben szintén vegyülnek a katolikus és protestáns elemek, de felfogásuk közelebb áll a protestánsokéhoz: keresztelnek, de csak felnőttkorban. Ebből származik a baptista megnevezés. Az anabaptisták Thomas Münzer tanításának hívei, a reformáció radikális irányzata. Felfogásuk csak abban közös a baptistákkal, hogy nem keresztelnek csecsemőket, mert az nem bibliai eredetű elvárás. Keresztény egyháznak tekintjük a múlt században létrejött metodista és az adventista egyházakat, amelyek a reformációból vezetik le szellemiségüket, de a reformációt több ponton eltérően értelmezik. Idővel újabb és újabb irányzatok alakultak ki, így megnőtt a protestánsnak nevezhető keresztény egyházak száma mind Európában, mind az amerikai kontinensen. Sok közöttük a csak egy-egy országban működő reformált felekezet. A protestáns hívek száma ma világszerte megközelíti a 300 milliót.

A legnépesebb evangélikus, református és anglikán egyházak híveinek száma külön-külön 70–80 milliónyi, de jelentős a baptista, metodista, pünkösdista, unitárius, adventista gyülekezetek létszáma is. Mit is mond Pál a Galateákhoz írott levelében? „Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra... mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban”. És közel kétezer év múlva a szentséges zsinatnak még mindig arra kell figyelmeztetni a hívőket, hogy „tartózkodjanak minden olyan könnyelmű és oktalan buzgólkodástól, amely akadályozhatja az egység igazi kibontakozását; ökumenikus tevékenységük őszintén katolikus legyen, azaz hűséges az apostoloktól és az atyáktól kapott igazsághoz.”