Veterán szenzációnak számított a Jóska papa régi Moszkvicsa

Akár egy „nyugati! típusnak is mondhatnánk, pedig… Már a második világháború alatt megkezdte működését a moszkvai autógyár, ahol készítették. A világháború befejezése után a német háborús jóvátétel részeként a Szovjetunió tulajdonába kerültek a német Opel Kadett tervei és gyártóberendezései. Így jött létre a Moszkvics! (Jelentése: Moszkva lakója vagy szülötte).

Mi ebben a szenzáció?

Ezt kérdezte tőlünk mosolyogva Szabó László a beszélgetésünk elején, ami a végére komoly Moszkvics-történelem­órává kerekedett.

– Egyszerűen kitoltuk a fészerből, és most már belátható módon újra életre fog kelni! Ezt gyermekfejjel én is vezettem, amikor a szőlőföldre mentünk vele. Aztán sokkal később megvettem a nevelőapámtól, a Jóska papától, hogy majd valamit kezdünk vele, de az újraélesztésével kapcsolatban mindig közbejött valami, és halasztást szenvedett. Sokak számára már az eddigi parkolási hely, Bölcske-Szent András Puszta is ismeretlen lehet. Már ősidők óta lakott volt ez a kellemes fekvésű puszta. A ’70-es években még volt iskolája, művelődési háza és kocsmája, rendes falusi élet zajlott azon a kedvező fekvésű településen.

Már ezer éve elő akartuk venni!

– A papa 1971-ben vásárolta, hét évig használta és harmincnégyezer kilométert tettek meg vele. Ez a mai szemmel nézve nem egy komoly futásteljesítmény, de bármilyen hihetetlen tűnik, a szocialista autóiparból származó járgányoknál akkor, annak számított. Igaz nem mondhatjuk rá, hogy tönkrement, de már jobb volt egy másik autó után nézni. Akkoriban jöttek a banán sárga Ladák és a mama beleszeretett az egyikbe. Az vette át a régi kocsi szerepét, amiért akkoriban nagyon keveset ígértek, azért került be a fészerbe, ahol szinte el is felejtődött.

Védett helyen pihent…

– Elég jó állapotban úszta meg az eltelt több mint negyven évet, amióta parkolásra kényszerült. A garázsként szolgáló fészerben mindenféle lomokból, dobozokból és praktikusan kukoricaszárból kapott takarót, de érdekes módon a rágcsálók mégsem költöztek bele. A csapadék és a napfény támadásait ugyan megúszta, de az akkori alapozás nélküli karosszériaelemeken azért csak meglátszik a rozsda foga. Ahhoz, hogy kiszedhessük a helyéről, a fél építményt le kellett bontani és a takaró holmiktól is meg kellett szabadítani.

Szépnek született

– A Moszkvics 426 C egy kombi. A „Fecskefarkas” Moszkvics generációhoz tartozott, aminek a karosszériáját Pininfari­na tervezte, aki számos sport­autó, például az egyik Ferrari megalkotását is végezte. Az alaptípust már 1967-től gyártották, és bár keresett volt, mégis kevés jelent meg belőle a hazai utakon. Ezért aztán mára már igazi szenzációt jelent egy bármilyen állapotú példány előkerülése. Nagyon szép kék színe volt, amit egy alaposabb mosás után máris megcsodálhatunk. Az ülései piros műbőrből készültek, de mára már egy kissé viseltesnek mondhatók. A gyári műanyag védőfólia darabjait viszont még mindig megtalálhatjuk rajta.

A technikai részletek

Ez a kocsi a sorozat elején kerülhetett ki a gyárból, mert a 689-es sorszámot kapta. Egy ezernégyszáz köbcentis ötvenöt lóerős, benzines, négyhengeres motorral hajtott gépjármű. A motorblokk és a hengerfej is öntvényből készült. Kormányváltós, négy sebességes. A maximális tempójával a száztizenötöt érték el, de a kényelmes utazósebessége a nyolcan-kilencven volt. A fogyasztása hét és fél, kilenc és fél liter között mozgott. Ez még tényleg szivatóval indult, az elektromos töltés erősségét ampermérő jelezte, és a hosszú fényt praktikusan a bal lábbal lehetett kapcsolni rajta. Ma már nehezen értelmezhető a hűtő zsalu karja, amivel az időjárás függvényében a friss levegőt lehetett ráengedni. A motorházfedelet a klasszikus „esernyő” kapcsoló működteti. Az ablaktörlőé is a műszerfalból áll ki. Nagyon kellemes rugózása volt, de a fékekkel nem nagyon lehetett dicsekedni, ezért jobb volt előrelátóan megtervezni a vele való közlekedést. Rádiót is szereltek bele.

A hazai hétköznapokban

– Egy praktikus jármű volt a papa számára, mert a hátsó, nem osztott üléstámlát előrehajtva, egy nagy rakodóteret kapott és ez jól szolgált a gyümölcsös rekeszek bepakolására. Azokat szállította vele a piacra. Engem nem igazán fogott meg, mert mögötte ott van a közismert szovjet technika. Például a műszerfal, ami sajnos jelenleg porló állapotban található. Megbízható forrásból tudom, hogy annak idején a műanyag alapba egy remek ötlet nyomán, csont őrleményt is adagoltak… Ezért aztán nyolc- tíz év után bárhogy is vigyáztak rá, megkezdődött a szétesése. Megvan az eredeti forgalmi engedély, a jótállási papírjai és a később a cseréhez hozzá vásárolt küszöbök is. Ma is elfogadható formájúnak tartom, hiszen a mostani hatalmas autós választék között sokkal csúnyább formákat is fel tudnék sorolni, mint amilyen ez volt!

Kérője lett a kocsinak

– Lassan meg kell válnom tőle, mert egy, az ilyen régi autók helyreállításával hobbiként, de magas színvonalon dolgozó ismerősöm felfedezte és megvette magának. Jó helyre került, újjá fog születni! Az ilyen munkához végtelen türelem, hozzáértés, megfelelő technikai háttér és rengeteg idő szükséges. A hasonló jellegű munka a teljes lebontással és az aprólékos karbantartással, a hiányok és a sérült alkatrészek pótlásával kezdődik. Ez nem egy szokványos felújítás, hanem szó szerinti restaurálás, aminek a során az alkotó igyekszik az eredeti állapot minél pontosabb helyreállítására. Mára már azt is tudjuk, hogy hol van egy olyan ember az országban, aki teljesen típusazonos műszerfalat kormánykereket és kapcsolókat képes hozzá gyártani (persze csontliszt nélkül!), mivel neki megvan az eredeti öntőformák egyik példánya... Egy kicsit persze fáj a szívem utána, de én más szenvedélynek, a bakelit lemezek gyűjtésének hódolok.