Az uralkodás sikeres receptje: kegyelem annak, aki szolgálja

A keleti császárság székhelye Konstantinápoly lett, uralkodója pedig Theodosius idősebbik fia Arcadius lett. A birodalom neve ezután Bizáncra változott, és több mint ezer évig fennállt. A nyugati részen Theodosius kisebbik fia, Honorius követte apját a trónon. A történészek szerint az Imperium Romanum felosztásának gondolata már jóval Theodosius előtt megfogalmazódott Dio­cletianus fejében, aki ráérzett arra, hogy a folyamatos barbár betörések ellen egy ekkora egység irányítása már nem lehetséges egyetlen központból.

Diocletianus volt az, aki elsőként osztotta két részre a birodalmat, hogy így az adott térséget irányító uralkodó gyorsabb akcióra legyen képes. Az elmélet jónak bizonyult, de a gyakorlatban az elképzelés a társcsászárok állandó belháborújához vezetett. Valójában a dolog nem működött, hiszen a császári rivalizálások mellett még a hadsereg is beleszólt, minden komolyabb kérdésbe.Theodosius nem sokkal halála előtti birodalma felosztásával a fenyegető germán törzsek ellen próbált védekezni, de ellenkező hatást ért el, birodalma sorozatos vereségeket szenvedett el, és a germán veszély pedig csak egyre fokozódott.

I. Theodosius, eredeti nevén Flavius Theodosius

A mai Spanyolországban született 347. január 11-én. A hadviseléssel már nagyon korán megismerkedett, édesapja mellett harcolt, aki a birodalom keleti részeinek volt a kormányzója. Apai ági nagyszülei, valamint apja is nicaeai keresztények voltak. I. Valentinianus császár 369-ben édesapját küldte Britanniába, hogy elfojtsa az ottani skótok lázadását, az ekkor 22 éves Theodosius is elkísérte őt, majd 370-ben a Rajnánál az alemannok, majd két év múlva a Duna mentén a szarmaták ellen harcolt apja oldalán.

Az alemannok a Rajna–Majna–Neckar folyók vidékére érkező és ott élő germán törzsek szövetsége volt az ókorban, később a németek egyik nagy etnikai csoportja. A szarmaták pedig ókori kelet-európai népesség volt, egyes források szerint iráni eredettel rendelkeztek. A sikeres hadjáratok után, 373-ban apját Afrikába vezényelték át, hogy szintén leverjen egy ottani lázadást, fia oda is követte.Apja befolyásának, de személyes rátermettségének is köszönhetően kinevezték Theodosiust az Alsó Duna-melletti Moesia (az akkori Római Birodalom egyik tartománya volt, ma Szerbia és Bulgária egyes területe) katonai parancsnokává.

A későbbi császár így saját katonai körzethez jutott, és a mindössze 27 éves Theodosius nagyszerűen oldotta meg a rá bízott feladatokat. Pannóniában legyőzte a Dunát átlépő szarmatákat, ezzel a haditettével komoly tekintélyt vívott ki magának.

375-ben elhunyt Valentinianus császár, akit fia Gratianus követett a trónon, belharcok kezdődnek, minek következtében Theodosius apját felségárulás vádjával kivégezték, talán ez is közrejátszott abban, hogy a fiatal hadvezér visszatért hispániai birtokaira, és családi ügyeivel foglalkozott. 376-ban megnősült, feleségül vett egy Aelia Flacilla nevű vidéki nemes lányt, aki 377-ben világra hozta idősebb fiúkat, Arcadiust.

Katonai diadalok övezték útját a trón felé

378-ban a rómaiak súlyos vereséget szenvednek el a gótoktól a hadrianapoliszi csatában. A római történelem egyik legsúlyosabb veresége volt ez, a sereg kétharmada odaveszett, sőt a csatában birodalom keleti része fölött uralkodó császár, Valens is elesett. A rómaiak itt alkalmazták utoljára a klasszikus légiókat, ettől kezdve a lovasságra és a kis létszámú fegyveres had­osztályokra bízták a hadviselést. Hadrianapolisz vagy más néven Drinápoly, ma Edirne, Törökország európai legnyugatibb részén található város, nagyon közel a görög és a bolgár határhoz.A vesztes csata következtében a Balkán félsziget nyitva állt a gótok előtt, akik rögtön betörtek a térségbe, és komoly fosztogatásokba kezdtek. Gratianus császár egy rátermett római hadvezért keresett a keleti csapatok élére, ezért visszahívta Theodosiust, és rábízta az ottani seregek irányítását.

Theodosius hamar sikereket ért el Pannóniában a szarmaták ellen, akik ismét átlépték a Dunát. Katonai diadala révén Theodosius saját magát kiáltotta ki császárnak és így formailag trónbitorlóvá vált, igaz az események pontos rekonstruálására nincs lehetőség.

Az új császár ténylegesen azokat a területeket kapta meg, amelyeket korábban Valens kormányzott. Politikáját három cél vezérelte, az első, hogy megvédje birodalmát a gótokkal és perzsákkal szemben, továbbá a szellemi és kulturális egység megteremtésére törekedett, ennek lett egyik eszköze a vallás, valamint az egyeduralom megszerzését tűzte ki célul.

Székhelyét stratégiai okokból kifolyólag Thesszaloniki városában rendezte be és nagy lendülettel fogott hozzá birodalmán belül a biztonság megteremtéséhez, ezért a kereszténységet államvallássá tette, igaz a pogányokat még sokáig megtűrte, akár fontos pozíciókban is.

Az egyeduralom megszerzése

Theodosius a gótok közötti belviszályt kihasználva, számára előnyös szerződést kötött 382. október 3-án a gótokkal, aminek értelmében a gótokat szövetségeseinek ismerte el. Ezért engedélyezte számukra a letelepedést a Dunától délre Thraciában és Macedóniában. Ők cserében viszont kötelezettséget vállaltak a katonai segítségnyújtásra. A gótoknak nyújtott nagy engedmények megerősítették a birodalom védelmi képességét, amire elsősorban I. Theodosius törekedett. Miután 383-ban a britanniai légiók vezére Magnus Maximus felkelt Gratianus császár ellen, akit Lyon közelében meggyilkoltak, egyezséget kötött Theodosius keleti uralkodóval, akinek idejét a perzsák elleni hadjárat kötötte le. I. Theodosius a következő években a birodalom keleti részeinek kormányzását tekintette elsőrendű feladatának, de tudta, hogy egyed­uralkodói ambíciói eléréséhez le kell számolnia Maximussal. Erre 388. július 28-án került sor, amikor is Theodosius Maximus ellen vonult fel, és az Aquileia melletti csatában legyőzte ellenlábasát, akit a helyszínen megöletett. Aquileia egy ókori római eredetű város Észak-Olaszországban, közel az Adriai-tengerhez, a Natissa folyó partján fekszik, és ma az ország egyik legjelentősebb archeológiai lelőhelyének számít.

Ezután a birodalom nyugati részeit névleg kiskorú sógorára ruházta át, azonban a tényleges hatalmat már ő gyakorolta. 391 nyarán Theodosius császár visszatért Konstantinápolyba, ahol igyekezett megszilárdítania a pozícióját. Három évvel később benyomult Itáliába, ahol seregével több csatát is nyert, ezzel minden riválisától örökre megszabadult. Az események után Nagy Theodosius lett utoljára a Római Birodalom egészének egyedül hatalmon lévő császára, aki az egységet még azzal is erősítette, hogy ellenfeleinek a katonái közül azoknak, akik hajlandóak voltak őt szolgálni megkegyelmezett, sőt még a győzelmi zsákmányból is juttatott számukra bizonyos részt.

A birodalom ketté vált

Theodosius nem sokáig vezethette az egységes birodalmat, 395. január 17-én hirtelen meghalt. Halálát egyes kutatások szerint szívbaj okozhatta, előtte azonban fiai között kettéosztotta birodalmát. Ezzel valójában megpecsételte a Római Birodalom sorsát, a két birodalomrész végérvényesen kettészakadt.

48 éves korában bekövetkezett halálát a kutatások szerint szívbaj okozhatta

A Nyugat-római Birodalom 395-től kezdve állandó válsággal küzdött, amíg végül a germán népek támadásai végett összeomlott, igaz az utódállamok igyekeztek átvenni a megszűnő állam szervezetét, életmódját, vallását és technikáját. A nyugati birodalom 476-ban megszűnt létezni, de a mai modern nyugati államok gyökereit benne kell keresni.

A Kelet-római Birodalom sokkal tovább fennmaradt, a kezdeti nehézségeket leszámítva még arra is képes volt, hogy Justinianus császár idején Afrikát, Itáliát, sőt Spanyolország déli részét is visszafoglalja az 500-as évek közepére. Róma keleti fele még 1000 éven át képes volt állandóan megújulni, közben görög lett, a római császári címből pedig kialakult a Bizánci Birodalom.

Theodosius uralkodása alatt a kereszténység pozíciói megszilárdultak az akkori egész birodalomban, a különféle pogány restaurációs kísérletek pedig fokozatosan eltűntek, ezért el lehet mondani, hogy Nagy Theodosius nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Krisztus tanai meghatározóvá váljanak az egész Európában.

Felhasznált irodalom

Magyar Nagylexikon 17. kötet. Magyar Nagylexikon Kiadó 2003.

Castiglione László: Az ókor nagyjai. Akadémiai Kiadó 1971.

Ferenczy Endre – Maróti Egon – Hahn István: Az ókori Róma. (Egyetemi Tankönyv). Budapest, Tankönyvkiadó, 1992.

Az emberiség krónikája. Officina Nova 1984.

Ammianus Marcellinus: Róma története (1993).

Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Budapest, Osiris, 2002.