Mindent bele!

Az egész város egy nagy játszótér volt – írta a helyi újság a hatvanas évek közepén. Ennek hírét megosztva a közösségi média felületén, hozzászólások sora következett: „A hatvanas, hetvenes években itt nőttem fel a Duna-soron. Ez a város ebben az időben a világ közepe volt. Imádtam itt felnőni!”

„Mi is bűn rossz kölykök voltunk, a Bocskai utcában legalábbis biztosan. A szüleink nem győztek az erkélyről ordibálni, mert bár ezerszer elmondták, hogy csak hátul játszhatunk, mindig a ház előtt „evett minket a fene”, ahol tízpercenként ment el a csuklós busz… Máig emlékszem, hogy üvöltött a kis Tibi anyja, amikor a fiát a szeme láttára löktük le a rakéta mászóka felső szintjéről.”

„Pincékben bújócskáztunk, a gázvezetéknek kiásott árkok labirintusában szaladgáltunk, én csak addig, amíg anyu azt nem mondta, hogy csontváz is lehet benne.”

„Így utólag tudom, hogy a Magyar Lemezárugyárban készültek a kedvenc játékaink: a csipegető csibe, a kutyás persely, a búgócsiga, a versenymotor és az űrrakéta. A rakéta pisztoly hangos volt és világított. Szerettem a fa alapanyagú dobókockaszettet, a fa építőkockákat és fa gyöngyöket. Babylonoztunk, ­JÁVA építőztünk, diavetítőztünk a kisszobánk Gagarin térre néző ablaka lehúzott rolóján. A műanyag macska-egér türelemjátékkal két egeret kellett eljuttatnunk a macskától védelmet nyújtó aprónyi rekeszbe.”

„Kint a parkban egészen sötétedésig pingpongoztunk a vasbeton asztalokon, amikor többen voltunk, olyankor forgóztunk, hogy mindenki játszhasson. Ma már fallabdának is hívhatnám, amikor szegény Bényeiék földszinti lakásának falán pattogtattam a labdát, néha kiszóltak, hogy hagyjam már abba! Amikor mentek a televízióban az indián filmek, indiánost játszottunk, a Zorró sorozat idején Zorrók voltunk, később a „Mumus Mumus” szerepébe bújtunk és láthatatlanul áthatoltunk a falakon.”

„Bent a lakásban bábjátékoztunk, volt mini babaszobánk, szalvétákat, képeslapokat és iskolabélyegeket gyűjtöttünk, Gazdálkodj okosan! és Ki nevet a végén? társasjátékoztunk, csocsóztunk, sakkoztunk, marokkóztunk, malmoztunk, dominóztunk, rajzoltunk, festettünk, színeztünk, szappanbuborékot fújtunk, babát öltöztettünk, forgatható nézőkével optikai kaleidoszkópoztunk, cipőfűzővel macskabölcsőztünk.”

„Az órák közti szünetekben az iskola udvarán Adj király katonát! és Amerikából jöttem, mesterségem címere játékokat játszottunk. Ugróköteleztünk, hullahopp karikával köröztünk, csiríztünk, rengeteget tollasoztunk. A játszótéren felállított fémhinta lánca becsípte a kezünket, egyszer frissen festve, bele is ültem, mérleghintáztunk, amivel megütöttem a bokacsontomat, fociztunk, lábtengóztunk, kidobóztunk, bújócskáztunk, ugróiskoláztunk, lengőtekéztünk, a tiki-takival kékre-zöldre vertük a csuklónkat.”

„A Mindent bele! játékos sportvetélkedőt Dunaújvárosból közvetítette a Magyar Televízió, a három éven át tartó sorozatnak az 1978. január 29-i adásában szerepeltünk az általános iskolások sportvetélkedőjén, amit Rózsa György és Szántó Péter vezetett.”Ez a város ebben az időben a világ közepe volt. Imádtam itt felnőni!

Vezető képünk illusztráció.