Nagy Péter hazaért Magyarországra

2020.08.16.

Vasárnap reggel úgy éreztem magam, mint akit kergetnek, ugyan senki se tette ezt velem, talán csak én magammal. Annyira közel éreztem már a határt, hogy csak menni akartam egyenesen előre. Az egész testem ellenkezett, még az elmém is inkább megállás mellett tette le a voksát. Az este nagyon hideg volt, magam köré kellett tekerem a melegen tartó takaró fóliát is. Iszonyatosan nehezen indultam be, szinte semmit sem akartam. A boltok még mindig zárva voltak, mert vasárnap semmi sincs nyitva. Egy kis étteremben vettem egy kávét, miután összeszedtem magam. Végre a nap is kisütött, ez egy tökéletesen időzített jelenség volt, új erőt adva nekem az induláshoz. A napokon át tartó eső után, egy rakás vizes ruhával a táskába ennél jobb nem is történhetett volna. Talán ez adott erőt, talán a tudat, hogy a határ már nincs messze, nem tudom, de rendületlenül jöttem tovább. Még 500 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdenem felfelé. Ilyen lassan még talán sose tekertem. Izmaim megfeszülve, dekoncentráltan és ahol tudtam megálltam valami energia után kutatni, csoki vagy kávé vagy bármi más formájában. A tetőponthoz érve hatalmas felszabadulás töltött el, hogy innentől már csak gurulni kell lefelé. Ami valóban így volt, bár az utolsó 40 kilométeren még pár száz méter magas domb várt rám. Amit már valamivel könnyebben vettem, mint a kora reggeli mászást. Így az estét még Ausztriában töltöttem, de a határ közelebb volt, mint eddig valaha, és tudtam, hogy holnap átléphetem a Magyar-Osztrák határt.

2020.08.17.

Ez másnapra még több energiát adott. Az estét jó hangulatban töltöttem el egy kis tó melletti kunyhóban, reggel csodálatos látványban volt részem, a víz felett lassan lebegő ködből hol kacsák, s hattyúk bukkantak elő. Picit eleredt az eső is de ez sem tántorított meg, s a jó kedvem töretlen maradt. Ez a 80 kilométer már meg sem kottyant. A határhoz érve egy kisebb őrbódéból egy magányos osztrák katona köszönt, s én ezt viszonoztam neki rendkívül boldog mosolyommal, illetve egy kézmozdulattal is. Magyar földön újra! Hihetetlen érzés töltött el, ugyan Budapest még messze volt, de annak a tudata, hogy itthon vagyok hátborzongató érzést nyújtott számomra. Egy hónapja sincs, hogy Portugáliából elindultam három nap pihenővel, s 26 nap biciklin töltött nap után újra itthon. Leírhatatlan érzés, s főleg úgy, hogy vártak rám Győrben. Egy nagyon kedves lány szállásolt el, akivel végig csevegtük az estét. Jó volt hosszasan beszélgetni magyarul.

2020.08.18.

Másnap reggel a kedvem az egekbe szökött, jobban, mint ezelőtt. A bicikli csak suhant, s Komárom felé tartottam ugyanis Szőnyi Ferenccel volt egy megbeszélt időpontom, hogy majd együtt tekerjük le a Komárom-Tatabánya közti távot, viszont a tegnap esti vihar károkat okozott sok ház körül, ő és családja is egyike volt ezeknek, így a kárelhárításon dolgoztak, s sajnos a terv nem valósult meg. De ez se szegte kedvem, Tatabányáig egyedül robogtam tovább majd onnan vonatra szálltam és egyenesen Budapestig robogtam. Ahol Ákos barátom várt és én ugyan kicsit könnyes szemmel megérkezve fővárosunkba, rengeteg élménnyel, kilométerrel, tapasztalattal, jó kedvvel és energiával a hátam mögött egy nagy fejezetet zárhattam le ezzel az életemben.

Hálás vagyok, hogy ilyen sok ember követte az utam

Meg szeretném köszönni mindannak, aki segített abban, hogy ez az egész út megvalósuljon, akik támogattak anyagilag, vagy bármiféle módon hozzájárultak a projekthez. Ez egy igazi összefogás volt. Egyedül minden nehéz, viszont, ha jó emberek állnak mögöttünk, akik hajlandók támogatni a legmerészebb ötleteket is, akkor bármi lehetséges. Hálás vagyok, hogy ilyen sok ember követte az utam, s szeretném, hogy ez egy példa legyen arra, hogy bármi elérhető az életben, csak akarni kell. Fontos, hogy mindig pozitívak legyünk, segítsünk, hallgassuk meg, próbáljuk megérteni a másikat. Lehet, hogy egyedül bicikliztem és csináltam végig ezt az egész utat, viszont rengetegen közre játszottak abban, az elmúlt évek során, hogy milyen emberré is váltam. Van, akivel csak pár percet beszéltem, vagy épp ismerem évek óta, de mindenki hatással volt rám. Legyen szó rokonokról, barátokról, tanárokról, edzőkről vagy idegebekről. Történtek rossz dolgok és jó dolgok is velem, viszont az élet megy tovább. A jelenben kell élnünk, s a lehető legjobbra törekedni, a legtöbbet kihozni magunkból, s egyben a jövőre is gondolni. A problémákra megoldásokat kell találnunk, s ahogy Rubik Ernő is mondta kockájára utalva: „Mindig van megoldás, és nem is csak egy.”

Büszke vagyok arra, hogy dunaújvárosinak mondhatom magam, hogy onnan indultam, gyökereim onnan erednek.

Erre mindig is emlékezni fogok!

Köszönöm a DUOL csapatának, hogy közölték a cikkeim és segítettek abban, hogy ennyi emberhez eljusson minden egyes szó, amit leírtam s kép amit készítettem!

Kapcsolódó cikkek:

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/gyonyoru-volt-a-felfele-vezeto-ut-de-a-labaim-megereztek-3763718/

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/ahogy-haladtam-eltorpultem-a-hegyek-mellett-3759368/

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/gyonyoru-epuletek-friss-illatok-szep-utcak-3755621/

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/var-alatt-toltottem-az-ejszakat-a-legcsillagosabb-egboltot-csodalva-3752909/

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/a-pozitiv-emberek-mindig-egymasra-talalnak-3744143/

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/portugaliabol-dunaujvarosba-ket-kereken-3742529