2020.05.07. 07:00
Ezúttal rajtuk van a sor, segíteniük kell
A koronavírus összekovácsolta az embereket, nagyon sokan tartják most fontosnak azt, hogy másoknak, az átlagosnál sokkal rosszabb körülmények között élőknek, és természetesen az egészségügyben példaértékű munkát végző szakembereknek segítsenek.
Fotó: Zsedrovits Eniko
A fent leírtak szerint érez és cselekszik Láng Zoltán is, aki a családi vállalkozásukban a koronavírus ideje alatt lett a kiszállítás „felelőse”. Erről a kiszállításról tudni kell, hogy kimondottan karitatív.
– A családunk harminc éve árul a dunaújvárosi zöldség- és gyümölcspiacon, sokan ismernek minket, ezért talán mindenki elhiszi, nem marketingcéllal csináljuk, amit csinálunk. Ingyenesen, szinte beszerzési áron, elsősorban a törzsvásárlóinknak, és persze a kórházba is, gyümölcsöt és zöldséget szállítunk ki. A szándékunk a segítségnyújtás, a vitaminpótlás elősegítése. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel, és nemcsak Dunaújvárosban, hanem a környékbeli településeken is. Volt olyan nap, amikor reggel öt órakor kezdtem, és egész nap harminchét címre kellett kimennem – tudtuk meg Láng Zoltántól, aki a kiszállítás mellett rendszeresen segít a szüleinek a piacon is.

Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap
Láng Zoltán elmondta még, ebben az időszakban a szokásosnál is jobban figyelnek a tisztaságra.
– Csak friss árukat szállítunk ki fertőtlenített zacskókban, kapun keresztül adom be az árut maszkban, kesztyűben, és mindenkinek egy kis ajándékkal is kedveskedünk. Harminc éve árul a családunk a piacon, mondhatnám azt is, eddig a vevőink tartottak el minket, most közülük sokan segítségre szorulnak, nem tudnak, vagy nem akarnak a vírus miatt kijönni a piacra, itt az ideje, hogy valamit viszonozzunk nekik, most rajtunk a sor.

Fotó: Agárdy Csaba
Térségi koronavírus információk
- 103 fővel nőtt a fertőzöttek száma a megyében
- Az oltatlanok oltására a vállalatok igényelhetnek oltóanyagot a megyei oltási munkacsoportoktól
- A maszk hasznos, de nem minden esetben kötelező
- Intézkedések a járvány ellen
- Igaz lett: az emberi butaság öl!
Térségi koronavírus információk
- 103 fővel nőtt a fertőzöttek száma a megyében
- Az oltatlanok oltására a vállalatok igényelhetnek oltóanyagot a megyei oltási munkacsoportoktól
- A maszk hasznos, de nem minden esetben kötelező
- Intézkedések a járvány ellen
- Igaz lett: az emberi butaság öl!