Boldogok és szentek az egyház keblén

Olyan emberek, akik valamikor nagy hírességnek számítottak, óriási tisztelet övezte őket valahol, a világ valamely táján. Különös kisugárzással, hatalmas lelkierővel, erkölcsi, lelki tisztasággal rendelkeztek, karizmatikus személyeknek számítottak, akár életükkel fizettek hitükért.

Csodás esetek fűződnek a nevükhöz, persze azt tudni kell, hogy nem a szentek, boldogok a csodatévők! A csodát mindig Isten teszi, az ő közbenjárásukkal. Az Ószövetségben ez egészen nyilvánvaló! Isten adta Mózesnek a parancsokat: ő mondta meg, mit kell tennie, hogy átkelhessen a nép a Vörös-tengeren, ő adta a kezébe a botot, amellyel vizet fakasztott a sziklából, ő készíttette Mózessel a rézkígyót, hogy aki rátekint, meg­gyógyuljon a kígyómarástól, és így tovább. Az Újszövetségben a csodákat Jézus maga tette. Szám szerint 28 csodát jegyeztek le az evangéliumokban. Étellel, itallal, a tengerrel, halottak feltámasztásával és különféle betegségek meggyógyításával kapcsolatos rendkívüli eseményeket, amik Jézus különös küldetését, istenfiúságát voltak hivatottak igazolni. Provokációra, kíváncsiskodásra egyetlen csodát sem tett! Így volt ez akkor is, amikor a kereszten azzal gúnyolták: „Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről”, vagy „másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni”, ahogy Máté evangéliumában olvashatjuk. A tanítványokat Jézus biztatta a csodák előidézésére, de nem a tanítványok voltak csodatévők, hanem a mögöttük lévő, őket támogató isteni akarat. Hasonlóan kell értelmeznünk a boldogok és a szentek nevéhez fűződő rendkívüli jelenségeket is. Azok a hívő emberek, akik hozzájuk fordulnak segítségért bajukban, betegségek leküzdésében, tulajdonképpen ezeknek a valamikori földi halandóknak a közbenjárását kérik sorsuk jobbrafordulása érdekében. Az üdvözült vértanú vagy hitvalló szentek életük során tettek tanúbizonyságot, ezzel erősítették a helyi közösségek hitét. Sírjaik, ereklyéik tisztelete már a korai kereszténység körében elterjedt volt. Kezdetben ugyanis a népi szentté avatás volt gyakorlatban, amikor a helyi közösségek maguk kezdeményezték, és saját körükben tiszteltek ilyen személyeket. Sok babona és tévhit is övezte őket, ezért az egyház már a IV. században zsinati határozatban rendszerezte a feltételeket.

Szent Ágoston (354–430), hippói püspök volt az első, aki gyakorlattá tette a különböző közösségek által tisztelt személyekhez kapcsolódó csodák alapos vizsgálatát. Korának tudósait kérte fel a betegségből való felgyógyulások „hitelesítésére”, a babonák terjedése, a jámbor, hiszékeny emberek megtévesztésének megakadályozása érdekében. Ennek hatására emelkedett magasabb szintre a tiszteletadás elbírálása, hiszen Szent Ágoston után már a helyi főpapok, később a zsinatok jogosultsága lett a szentté avatás. Több mint ezer év elteltével a XVI. században alakult ki a pápai kanonizáció vagyis, a Szentszék általi vizsgálatok lefolytatása, és a döntés meghozatala. Ebben az időben jött létre a Rítus Kongregáció, a mai gyakorlatban pedig a Szentek Ügyeinek Kongregációja folytatja le a szentté avatási eljárásokat.

A boldogokat egy adott közösség, a szenteket pedig az egyetemes egyház hivatalos tisztelete illeti meg. A vértanúk esetében nincs szükség csodára, a hitvallók boldoggá avatáshoz azonban legalább egy hitelesen igazolt csoda kell. A csoda kivizsgálása csak akkor kezdődhet el, ha bebizonyosodott, hogy az, a jelölt közbenjárására történt. Hosszú, minden részletre kiterjedő elemzés után szakkonzultáció állapítja meg, hogy az adott esetnek van-e tudományos magyarázat, vagy ténylegesen természetfeletti jelenséggel állunk szemben. A teológiai szakértők dolga annak kiderítése, hogy a csoda valóban az illető közbenjárására történt.

A szentté avatási ceremóniát mindig a Szentatya végzi Rómában. Viszont amióta XVI. Benedek pápa visszaállította a régi gyakorlatot, a boldoggá avatás az egyházmegyékben zajlik, a szentmisét a pápa képviselője, általában a kongregáció prefektusa celebrálja. Így avatta boldoggá nemrég Esztergomban Meszlényi Zoltán püspököt és Szombathelyen Brenner János vértanú papot Amato bíboros a hívek óriási tömegének részvételével.