Élmények és emlékek, azaz tudósítás egy retrótalálkozóról

A dunaföldvári Magyar László Gimnázium családias kisiskola hírében áll több mint hat évtizede. Az egykori ferences kolostor ódon falai közé bekerülve a két osztálynyi évfolyam diákjai és a kis tantestület tagjai általában közel kerültek egymáshoz. Talán ezért tartanak már rendhagyó ballagást az ötven évvel korábban végzettek részvételével, s talán ezért is legendásak az osztáytalálkozók – bármely korosztályban.

Jó volt újra az MLG-ben lenni

Október második szombatján azonban még különösebb program zajlott a földvári gimnáziumban. Az 1989-ben végzett évfolyam találkozóján – ahogy mondták – jó volt újra az MLG-ben lenni. Ezen a délutánon újra nekik szólt a csengő, amely az osztályfőnöki óra kezdetét jelezte. Néhányan még matrózblúzba is bújtak, hogy igazi legyen a retróhangulat. Aki este hét óra körül bekukkantott az iskola egykori menzájára, az ételkiadó-ablak előtt kicsit kusza sorban, szélesen mosolygó hölgyeket és urakat láthatott, akik aztán a – meglepetésként – betoppanó ex-igazgató feddő szavaira „Ezt nevezitek ti sornak?” nagy nevetéssel reagáltak. Pár perccel később a legendás menzai betűtésztás paradicsomlevest kanalazták első fogásként. Ezen a napon visszamentek az időben, újra diákok lettek. Pedig most sokféle hivatást gyakorolva, sok helyről – Győrből, Hajdúnánásról, Szentendréről, Budapestről és Izsákról – jöttek, a többség persze Dunaföldvárról és környékéről, a többi között Dunaújvárosból.

A bensőséges hangulat a legnagyobb ajándék

A beszélgetések alatt hol nagy nevetés hallatszott a teremben, hol könny csillant a tekintetekben. Senki nem ment el úgy a másik mellett, hogy elmulasszon egy ölelést, egy simogatást. Az egymás iránti figyelem mértéke és a létrejött bensőséges hangulat a legnagyobb ajándék, amit hazahozhattam a találkozóról magammal – fogalmazott utána egyikük, Csigi Judit. Mert az MLG egy életen át tartó kapocs – vallják többen.

Amikor arra kértem őket, mondják el, mit jelentett nekik a négy gimnáziumi év és ez a találkozó, Deményi Zsuzsanna így kezdte: Hiába telt el harminc év, lélekben nem öregszünk. Fantasztikus időutazás ez, azonnal egymásra hangolódunk. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, humorral és nyitott szívvel. – Amikor meglátom az osztálytársakat, nem tudom, hogy eltelt-e az a harminc év, vagy csak nyári szünetről tértünk vissza. Azt hiszem, olyan csapat részese lehetek, amelynek tagjai „hűséget” esküdtek egymásnak – kimondatlanul. Nekem ők a másik családom, mert ha találkozunk, olyan, mintha hazamennék – folytatja Mészáros Krisztina. Szalai Ágnes hozzáteszi: családi légkörbe kerültem igazi osztályfőnökkel, aki – ma már tudjuk – kincs. A szünetekben Pali bácsi (az igazgató) végigment a folyosón, mindenkinek tudta a nevét, mindenkihez volt egy jó szava. Volman László történelmi perspektívából közelít: Egy szerencsés időszakban jártunk gimnáziumba, érezhető volt már a változás szele, és mi részesei lehettünk a történelemnek. Ráadásul szenzációs tanárokat kaptunk, embereket, akikre felnéztünk.

Érdekes társaság volt a miénk

Örök emlék marad a lelkemben Szécsi tanár úr a maga nyugodt, higgadt mosolyával, szeretetével, ami áradt belőle. Tanulni akartunk tőle, mert nemcsak matematikára tanított bennünket, de tiszteletre, viselkedésre, a problémák megoldására, arra, hogyan kell mások előtt nyugodt maradni, gondolkodni, beszélni. Érdekes társaság volt a miénk az elején: a tipikus vidéki gyerekek a maguk csendes, talán visszafogott stílusával – szemben a városi gyerkőcök laza, hanyag megnyilvánulásaival. Aztán teltek a hetek és „összesimult” a két csapat. Közösséggé az osztályfőnök formált minket – sok türelemmel, rengeteg programmal. A színházi előadások, az osztálykirándulások, a gimis rendezvények, a bálok bennem élnek.

– Jó minden évben találkozni a (volt) osztálytársakkal, együtt sírni, együtt örülni. Ezek a beszélgetések, az ölelések erővel töltenek fel. Úgy érzem, hogy közöttünk van egy láthatatlan kapocs – teszi hozzá Sánta Edit. – Matrózblúzba bújni, újra egy padban ülni kedvenc padtársammal, firkálni a táblára (fontos és hasznos üzeneteket hagyni az utókornak, felidézni azt a szókincset, a poénokat), komolyan mondom, megfiatalít! – lelkendezik Miru Ágnes. S még egy vélemény, Tibay Csabáé, aki a külszolgálati munkáját éppen Kazahsztánban végzi: Mit jelent a találkozó? Hát azt, hogy megint lemaradtam, mert túl messze vagyok egy hazaugráshoz. Jó volt nézni a fotókat. Az arcokat látva hallottam a hangokat is, láttam a gesztusokat is, mint amikor mindennap odajártunk. Remélem, gyermekeimnek is megadatik majd mindaz a sok élmény, barátság, ami a miénk volt az MLG falai között.

Szerettük nagyon – az iskolát és egymást

A találkozó főszervezője, az osztály lelke, Kovács Ágnes azon a szombaton korábban érkezett az épületbe:

„Reggel belépve a kapun – hogy előkészítsem a menzát –, megéreztem a falak illatát, a jó öreg kolostorszagot. Itt indult számomra pozitívként a nap. Beleborzongok, mert szeretem ezt az életközösséget, amelyben három évtized után is úgy érzem magam, mintha a padban ülnénk. A találkozó hangulata remek volt, kicsit retró, kicsit nosztalgikus. Ahhoz, hogy így legyünk együtt ennyi év után, kellett valaki, aki megtanított minket értékelni a társainkat. Egy középiskola lehet jó és lehet rossz élmény, kinek milyen. Nekünk – és bátran mondhatom mindenki nevében – nekünk jó volt. Szerettük nagyon az iskolát és egymást. Ebből a találkozóból táplálkozom hetekig, aztán szervezem a következőt. Nekem ez maga a csoda. Hálás vagyok, hogy 71-ben születtem, hogy ők voltak az osztálytársaim, hálás vagyok, hogy MLG-s lehettem.”

A találkozón jelenlévő tanárt is feltölti a szeretet

Egy jó osztálytalálkozón feltöltődik az ember, s ahogy egyikük mondja, érzelmi mélységekbe és magaslatokra kerülünk. A jelenlévő tanárt is feltölti az a szeretet, amely árad a régi tanítványokból. Érzi, munkája, odaadása mégsem volt hiábavaló. Felemelő hallani, miként élnek bennük a tanáraik. Jó érzés megtapasztalni, hogy nemcsak az egyetemekre készítették föl diákjaikat, hanem gazdag érzelemvilágú, jó emberek is lettek.

Ha kicsit szubjektív ez a tudósítás, nézze el nekem, kedves olvasó, mert pedagógusként, osztályfőnökként magam is részese voltam e különleges találkozónak. Mert mi már összetartozunk.