Anyalét, vagyis: életem anyaként – Petánszkiné Rapi Ildikó

Nem egyszerű az élet ennyi gyerekkel a háztartásban, a cikk főszereplőjének még így is marad ideje egy forradalmi anyaklub ötletén dolgozni, nem beszélve a saját készítésű, meseszép nemez figurákról, amelyeket szívesen bemutatott nekünk.

Nyári napi rutin

– A gyerekek alapvetően korán kelnek, a legkisebb általában már fél hatkor fenn van. Nincs ez másképpen a nyári szünetben sem, nincsen kegyelem. A reggeli után főzök, a gyerekek kinn játszanak az udvaron, vagy éppen a tv távirányítójáért küzdenek, ha tehetnék egész nap mesét néznének. Fontosnak tartom, hogy minél több időt töltsenek a szabadban, hogy együtt játszanak. A férjem mindenben segít, és kiveszi a részét a gyereknevelésből, amikor délután hazaér, akkor Ákossal focizik, a vacsoránál is segít, a fürdetés teljes mértékben az ő feladata, illetve a két nagyobb gyereket ő fekteti le. Három fiam van, Ákos most töltötte be a nyolc évet, Ambrus négy és fél éves, a legkisebb pedig most volt kétéves. Van egy nagyobb lányom is, aki nagyon beteg és nem él velünk.

Veronikáról…

– A lányom súlyosan halmozottan sérült állapotban született és minden fejlesztés ellenére egy újszülött szintjén maradt fizikálisan. Vele tapasztaltam meg azt, hogy az élet csodája, hogy mennyi munka van abban, hogy az ember a fejét tudja önállóan tartani. Nagyon fontos volt, hogy én is megtapasztalhassam azt, ami minden embernek természetes, három és fél évvel Veronika születése után, megérkezett Ákos. Ő volt az, aki elhozta azt, hogy igen, el kell hinni, hogy lehet boldognak is lenni és meg lehet élni azt, ami természetes. A kislányom intézetben lakik négy éve, rendszeresen látogatjuk, de már nem hozzuk haza, mert nehezen szállítható. Egyre kevésbé az életünk része már. Az egész folyamat, amelynek részeként megél az ember egy olyan tragédiát, ami egy édesanya legnagyobb réme. A legnagyobb kihívás az egészben, hogy hogyan nézel vele szembe, hogyan tudod magad ebből kiverekedni, és egyáltalán hogyan tudod elhinni, hogy félelmek nélkül is szabad élned, hogy megengedheted ezt magadnak. Szerintem ez a legfontosabb mondanivalója az egész életnek is, hogy el kell hinni, hogy lehet másként is élni. Ha látogatóba megyünk hozzá, a testvérei is mindig velünk jönnek, az intézet mellett van egy játszótér, ahova Veronikát is kivisszük és együtt töltjük az időt. Emlékszem, amikor az első ilyen intézménytúrára mentem, végigsírtam az egészet, ma már tudom, hogy olyan helyen van, ahol mindent megkap, amire szüksége van. Úgy gondolom, hogy pont ez a szép az egészben, hogy annyian vannak reményvesztett helyzetben, mert nem merik elhinni, hogy tudunk változtatni a sorsunkon, és hogy ezt szabad megtenniük.

Tuti anya, vagy természetes anya?

– Sokat gondolkoztam azon, hogy van egy idea, hogy milyen a „jó anya” a mai társadalomban és vagyunk jó páran, akik más természetűek vagyunk, függetlenek, szabadok, érzelemdúsak, talán egy kicsit hevesebbek. Azt látom, hogy ezek a nők sokszor bűntudattól szenvednek és lelkiismeret-furdalásuk van, hogy nem felelnek meg teljesen ennek az elvárásnak. Nagyon nehéz megküzdeni ezekkel a mindennapokban. Jó lenne egy klubot létrehozni az ilyen típusú nőknek, ahol összegyűlnének a tagok, és közösen megbeszélnénk, hogy ki milyen dolgot tett, ami nem felelt meg ezeknek az elvárásoknak. Együtt tudnának nevetni saját magukon, és nem éreznék azt, hogy tragédia történt. Velem is előfordult már, hogy megemeltem a hangomat, ha a gyerekeim rosszul viselkedtek, és akkor azt látod a közösségi médiában, cikkekben, hogy ha kiabálsz a gyerekeddel, akkor milyen káros hatásai vannak rájuk nézve. Azt gondolom, hogy a természet alapvető üzenete az embernek, hogy nincs arra szükségünk, hogy állandóan süssön a nap, mert szükségünk van az éjszakára, mert pihentet, szükségünk van a viharokra, mert az hozza az új áramlatot, friss levegőt.

A gyerekek megérkezése után szembesültem vele, hogy felépítettem magamban egy képet, hogy milyen is lenne a „tuti anyu”. Ez olyan, mint az amerikai filmekben, a kis fodros szoknyámban, magassarkúban, sminkben billegek reggel a konyhában, ahol már mindent elkészítettem reggelire és várom a családot. Ehhez képest felkel az ember, nem néz bele inkább a tükörbe sem, praktikusan öltözik, mert gyerekek mellett előfordulhatnak balesetek, bármikor kifolyhat, kiborulhat bármi. Az ember eljut odáig, hogy aznap száz hisztit nagyon jól, nyugodtan kezelt, és akkor megtörténik egy apróság, ami miatt borul minden, akkor nézzen magával szembe, hogy ki is ő valójában? Közben persze rájön, hogy igenis értéket képvisel, természetes, önazonos. A gyereknek arra van szüksége, hogy hiteles legyél, úgysem tudod megjátszani magad előtte. Egyszer egy szülésznő azt mondta nekem, hogy ez a gyerek valójában mindig is ismert, kár izgatnia az embernek magát bármin is. Közben a közösségi médiában, tévében azt látja, hogy mindenki tökéletes, akkor még frusztráltabb lesz, mert szeretne megfelelni ennek a hamis mintának, amit nap mint nap lát.

Anyamesék klub

– Nagyon szeretném megnyitni ezt az utat a nőknek, hogy merjenek őszinték lenni, merjék értékként elfogadni azt, hogy nem vagyunk tökéletesek, és képesek legyünk rajta nevetni. Egy ilyen klubban bátorítanánk egymást, elmondanánk egymásnak az „anyameséket”, mernénk belőle történeteket írni, például arról, hogy hogyan kezeled a monotóniát, hogyan borulsz ki és hogyan állsz fel belőle. Egymás tapasztalataiból tudnának tanulni, erősítenék egymást és azt a tudatot, hogy nem vagy egyedül a problémáiddal. Szerintem a gyerekeinkkel ezzel tennénk a legjobbat, hogy felszabadultak vagyunk, és önmagunk lennénk. Ha kicsit is igényesebb szülő vagy, akkor azzal találod magad szemben, hogy egy olyan mesének kell megfelelni, aminek nagyon kevesen felelnek meg személyiségüknél fogva. Amikor megszületik az első gyerek, akkor tulajdonképpen meghal az az életed, ami előtte volt, és születik egy új. Lényeges kérdés, hogy ezt a két életet hogyan tudod összhangba hozni. Szerintem egy közös beszélgetés sokat lendíthet ezen a kicsit sem könnyű folyamaton.

Kikapcsolódás és nemezelés

– A „munkaidőm” este kilencig tart, utána következik az énidő, ha nem vagyok fáradt, akkor filmet nézek, olvasok vagy a hobbimmal foglalkozok, nemezeléssel. A gyapjút, mint anyagot, nem kedveltem korábban, a Waldorf oviban láttam olyan formában felhasználva, ami nagyon megtetszett. Az egyik anyuka tanított meg a tűnemezelésre, azonnal szerelem lett a részemről, elkezdtem fejleszteni a tudásomat, hogy hogyan lehetne még szebb, hogyan lehetne minél jobban visszaadni a tündérek világát, hogy légies és könnyed legyen. Nagyon megszerettem ezt az anyagot és technikát, és pont az van benne, ami anyaként fontos az életben, hiszen ennek az anyagnak van egy saját akarata, és meg kell tanulnod, hogyan dolgozhatsz együtt vele, hol téped meg, de ne használj hozzá eszközt, magából alakítsd és formáld, hogy neki is jó legyen. Előfordul, hogy elkezd az ember valamit készíteni, és a végeredmény valami egészen más lesz, ami mégis szép. A gyereknevelésben is ez egy nagyon fontos dolog számomra, hogy megadd a kereteket, de mégis hagyd, hogy önmaga legyen. Nagyon sokat gondolkozok, agyalok és nagyon jó, hogy csinálok valamit, ami alkotótevékenység, és megnyugtat. A kezeimmel dolgozhatok, szabad vagyok közben. Ezért nem dolgozok kézművesként, mert éppen ezt a szabadságot venné el tőlem, ha a megrendelőknek kellene megfelelni, és nem ez a célom, hanem az ajándékozás. A legjobb dolog úgy adni ajándékot, hogy tudod, hogy egy darabot adtál magadból és ha a másiknak az még tetszik is, az hatalmas öröm.