2023.09.19. 11:32
Megúszhatja az életfogytiglanit az újbudai rendőrgyilkos
Októberben áll bíróság elé az újbudai rendőrgyilkos, aki mellkason szúrta Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert.
Forrás: MTI
Október 10-én, az előkészítő üléssel megkezdődik az újbudai rendőrgyilkosként ismert Sz. Szilárd pere a Fővárosi Törvényszéken – írta a Mandiner. A Központi Nyomozó Főügyészség júliusban emelt vádat Sz. Szilárd ellen, aki január 13-án Újbudán egy 17 centiméter pengehosszúságú tőrrel mellkason szúrta Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert, aki ennek következtében hősi halált halt. Egy másik rendőrt a vállán, harmadik társukat pedig a combján szúrta meg.
A hatóság az elkövetővel szemben kényszergyógykezelést indítványozott, amelyet a vádlott kóros elmeállapotára hivatkozva indokoltak.
S. Szilárd ezzel megúszhatja az életfogytiglani fegyházat
A gyakorlat szerint ráadásul a kényszergyógykezelés alatt álló elítéltek állapotát ötévente felülvizsgálják, és amennyiben pozitív változás áll be Sz. Szilárd elmeállapotában és már nem lesz ön- és közveszélyes, akár szabadlábra is kerülhet.
Krimi
- Megint a zebrán ütöttek el egy gyalogost: erre figyelmeztet a rendőrség
- Brutális felvétel: félholtra vertek egy férfit a boltban, édesapja végignézte az egészet
- 176 kilométeren át menekült a magyar rendőrök elől egy kocsi, csak így tudták megállítani
- Megrázó részletek a Toscanában meghalt két magyar apáról
- Féltékenységből szúrt: kis híján halálra késelte férje az ismert fitneszmodellt