Gazdaság

2012.09.04. 18:14

Aggódnak a magyar földért

Kajászó - Gazdák nélkül nem lehet megoldani a földkérdést, s a készülő földtörvény komoly fenyegetést jelent - hangzott el kedden a helyi művelődési házban, ahol Ángyán József professzor, volt államtitkár is felszólalt.

Klecska Ernő

A kajászói és váli gazdák földügyi tanácskozásán, amelyet az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség rendezett, hatalmas volt az érdeklődés. Nem véletlenül, hiszen az est "sztárvendége" - ezt a dörgő taps is jelezte - Ángyán József egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a vidékfejlesztési tárca földügyek miatt lemondott egykori államtitkára volt.

A Fejér Szövetség komoly aggodalommal szemléli a készülő földtörvényt - mondta Boór Ferenc, a szervezet képviselője, s felkérte a megjelenteket, hogy csatlakozzanak a Nemzet- és Földvédő Közindítványhoz - most, mert holnap már késő lehet!

- Miközben az eddigi gyakorlat szerint tovább folytatódik az NFA földbérleti pályázatok elbírálása, a nyár folyamán új agrártörvény született, s a kormány az országgyűlés elé terjesztette a földtörvény tervezetet is, úgy, hogy semmiféle társadalmi vitát nem nyitott - fogalmazott Tamási Béláné, a szervező egyesület vezetője, a MAGOSZ volt megyei vezetője.

Ángyán József, aki  a államtitkári posztjáról éppen az állami földek zavaros bérbeadása miatt, pontosabban azért mondott le, mert  a kormányzati ígéretekkel ellentétben nem a helyi gazdák kapták meg ezeket a területeket, kijelentette: csak a nyilvánosság segíthet, s nem lehet az, hogy pár oligarcha határozza meg, mi legyen vidéken!

Ezek is érdekelhetik