Életstílus

11 éve
Vigasságból sosem elég, főleg így nyáron, a hosszabb szabadságolások alatt vagy a nyaralásból hazatérve.  Mulatozásra pedig bőven lesz lehetősége annak, aki az elkövetkező időszakban Székesfehérvárra látogat.
11 éve
Víz, hegyek, erdők, jó ételek és italok, kényelem  mi kell még a tökéletes nyaraláshoz? Kellemes társaság  na erről az egyről magunknak kell gondoskodni. A többit megtaláljuk a szomszédos Ausztriában, közelebbről a karintiai tóvidéken, ahol érdemes az idei nyári szabadságnak legalább egy részét eltölteni.
11 éve
Ha Zala megye déli felének turisztikai vonzerejéről esik szó, elsőként a gyógyvizéről híres Zalakaros jut az ember eszébe. A térségben azonban vannak kisebb fürdőhelyek is: a Kistolmácsi-tó, valamint a letenyei és a bázakerettyei meleg vizes strand is méltán tart számot a kikapcsolódni vágyók érdeklődésére.
11 éve
Marseille-t nemes egyszerűséggel csak a Földközi-tenger fővárosának nevezik. Nem véletlenül. A közel egymilliós, lüktető világváros Massalia néven már Kr. előtt 600-ban létezett. Görög kereskedők alapítottak itt települést, amely évszázadokig virágzó, önálló városállam volt, még a rómaiak idején is.
11 éve

Vas megye melyik régiségkedvelőe ne ismerné az országos vagy a megyei nagy múzeumok állandó kiállításait, tárlatait. Az apróbb települések, kisvárosok helytörténeti gyűjteményéről viszont gyakran nem is értesülünk vagy hiányos a tudásunk. Pedig a kisebb gyűjtemények is igazi gyöngyszemeket mutatnak be.

11 éve
Csinód kis csángófalu, benn Erdély szívében, pontosabban Erdély csücskében, a Csíki havasok határán. Nagy lélegzettel ered útnak, aki oda készül, de ott aztán kicsit megáll vele az idő.
11 éve
Balatonfüredet nem véletlenül nevezik az északi part gyöngyszemének, hiszen hangulatos földrajzi fekvése mellett történetéhez több jelentős kultúrtörténeti esemény is kapcsolható. Ám a természet is bőkezűen bánt e vidékkel, adottságai révén az itt élő emberek ősidők óta foglalkoznak szőlőműveléssel.
11 éve
Városállam - négy és fél millió lakossal, vallási, etnikai különbségekkel, viszályok nélkül.  Az egyik ázsiai kistigris, ahol a hatvanas évek második felétől máig tart a gazdasági csoda. Mindenki tud írni, olvasni, az utcák tiszták, a közbiztonság kitűnő, az életszínvonal magas. Három nap turistaként Szingapúrban - csak a felszín, de az is fantasztikus.
11 éve
Július elsején nyitotta kapuit a hazánkban páratlan turista attrakcó, a kapolcsi Országpark, ahol hazánk nagyvárosainak nevezetes építészeti értékeit láthatjuk viszont maketteken, valamint a geológiai és növénytani jellegzetességeket is bemutatja a park.
11 éve
A Balatont a körülötte néhány éve kiépített kerékpárúton teljes egészében körbe lehet immár biciklizni, ám az ilyen hosszú utakra csak kevesen vállalkoznak. A kerékpáros turizmus azonban egyre népszerűbb, a kiválasztott "táborhelyekről" való barangolás kedvelt a vendégek körében.
változás
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
Foglalkoztatási támogatások: elektronikus ügyintézéssel
Géniuszok a színpadon / 7 perce
Prodigy lemezét hallhatja élőben, aki a SZIN-en bulizik
A legnagyobb múltú magyar fesztiválon a The Biebers és a Cloud9+ is fellép.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LÁSZLÓ DÉNES a Meleghengermű volt dolgozója 68 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALONTAI CSABA 55 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. február 21-én 11.30-kor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették őt, hogy CSIKESZ ISTVÁN 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 20-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Köszönjük mindzoknak, akik utolsó útjára vele tartanak, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk PINTÉR IMRÉNÉ sz. Gombócz Veronika 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. március 1-jén 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben, hamvai Rácalmáson találnak végső nyugodalmat. Gyászoló családja
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KOMJÁTI IMRE temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, gyászunkban bármi módon osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HALÁSZ JÓZSEF 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. február 15-én 14.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEF SÁNDOR (volt Erkel kerti lakos) 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 18-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élsz, mint a csillagok!" Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, testvér, vő, sógor és rokon KOLTAI JÓZSEF életének 69. évében elhunyt. Temetése 2019. február 16-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik sírjára koszorút, virágot helyeznek, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. TÁLAS GYULA 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 15-én, pénteken 13 órakor lesz a perkátai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR ÁRPÁDNÉ Pannika volt vendéglátós 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 13-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOMJÁTI IMRE életének 89. évében elhunyt. Temetése 2019. február 13-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk JENEI KÁROLY halálának 34. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUKÁCS DEZSŐ 57 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 9-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Egész életeden át szívesen dolgozva szerényen éltél Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk SZABÓ JÁNOS 75 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 11-én (hétfőn) 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem SIBA LÁSZLÓ életének 77. évében elhunyt. Temetése 2019. február 9-én, szombaton 12 órakor lesz a perkátai temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk KOVÁCS SÁNDORNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZAKARIÁS ERIKA Zaki Erás 51 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. február 8-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁZSI MIHÁLYNÉ Kiss Anna 87. életévben örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2019. február 11-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE JÁNOS életének 64. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 5-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR MIHÁLY 74 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. február 4-én 10 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Kérjük, mindenki egy szál virággal rója le kegyeletét. A gyászoló család
Autógyártó készítette / 21 perce
A boldog együtt alvás titka? Csak okosan!
Kárpátaljai emlékek / 23 perce
Családias hangulatú vetítés volt Venyimen
Horváth László
Csillagok háborúja / 24 perce
Vége a Star Wars 9 forgatásának, szívmelengető képpel jelentették be
szavazás-összesítő / 24 perce
A döntő már jutalomjáték – így gondolják a dunaújvárosiak
duol.hu
szájvédelem / 31 perce
Hadat üzennének a cukornak a fogak védelmében a kínaiak
Birkózás / 40 perce
Két magyar érem született a svédországi női birkózóversenyen