Dunaújváros

2016.09.09. 08:40

Minden, ami papír - Dunaújvárosban! Különleges és egyedülálló kiállítást ajánl az érdeklődőknek a Hamburger Hungária

A Hamburger Hungária jóvoltából, és komoly hazai gyűjtőmunka eredményeként a papírgyártás magyarországi fellegvára, Dunaújváros lett a székhelye az országos papírmúzeumnak. A felettébb igényes tárlatot a NYÍLT NAP ÉS FESZTIVÁL keretében láthatják először az érdeklődők. Minden, ami papír, nem csak szakmabelieknek - egy helyen, Dunaújvárosban!

Bajusz György

A Hamburger Hungária Kft., a Magyar Papírmúzeumért Alapítvány valamint a Magyar Papír-, és Vízjeltörténeti Társaság összefogásának eredményeként 2016-ban végre megvalósulhatott, és Hamburger Hungária Látogatóközpont Magyar Papírmúzeum Dunaújváros néven megnyithatta kapuit az egyetemes és a magyar papírtörténet első magyarországi, reprezentatív állandó kiállítása. A Hamburger Hungária régi irodaépületének teljes második emelete (1000 négyzetméter!) múzeumi térré vált, ahol a látogató már a második lépcsőfordulóban először két papírhengerrel szembesül.

Ámulatba ejtő már az első hat terem: a kínai papírkészítéstől az arab, majd az európai papírkészítésen át a magyar papírmerítés korai történetével ismerkedhetnek meg. Az eredeti műszaki rajzok, berendezések és eszközlisták alapján, méretarányos kicsinyítésben elkészített, motoros vízikerékkel meghajtott zúzóval, és belső világítással felszerelt papírmalom-maketten tanulmányozhatják a történelmi magyar papírmalmok műhelyeinek felépítését és berendezését. Az egész falat betöltő Nagy-Magyarország térképen színes led-lámpák segítségével jeleníthetők meg a különböző évszázadokban alapított történelmi magyar papírmalmok földrajzi helyei. Az ázsiai vándor papírmerítő műhely makettje a régi papírkészítés technikájának korába kalauzolja el a nézőt. A hetedik teremtől kezdődően a Magyarország területén valaha készített, gyártott és forgalomba hozott papírtermékeket, a magyar papírkereskedelem és a magyar papír-feldolgozóipar emlékeit mutatják be. Felbecsülhetetlen értékek, szemet gyönyörködtető papírcsodák, ritkaságok (II. Rákóczi Ferenc fejedelem Káromkodás elleni pátense, nyomtatott parancslevele, Thököly Imre titkosírásos levelei) gyűjteménye a tárlat. A múzeumpedagógiai teremben XIX. századi gyermekjátékok, plakátok, számolócédulák, mintakönyvek, katalógusok, füzetek, levélpapírok, díszdobozok várják a diákokat és a játékos kedvű felnőtteket múzeumpedagógiai foglalkozással: papírhajtogatás, papírvágás, szárazbélyegző nyomás, könyvjelzőkészítés, vízjelrajzolás, vízjelösszerakás, vízjelfestés, stb.

A síkszitás papírgép-modellt mutatja Gyurina László, aki nélkül a múzeum nem jöhetett volna létre Fotó: Ady Géza

A múzeumi tárlatvezetés egyik legizgalmasabb helyszíne a XVIII. századi mintára berendezett papírmerítő műhely, ahol a vállalkozó kedvű látogatók kipróbálhatják papírmerítő tudományukat oly módon, hogy a kiválasztott merítő szitával saját kezűleg meríthetnek papírt, amelyet száradás után haza is vihetnek. Szintén itt látható egy régi tölgyfaprés, egy modell-hollandi és egy tíz méter hosszú, muzeális síkszitás papírgép-modell.

A Papíripari Vállalat egykori gyárainak bemutatása ugyanúgy része a tárlatnak, mint a Hamburger terem, ahol az egykori osztrák-magyar Hamburger vállalatbirodalom történeti emlékeivel és magyar vonatkozásaival, valamint a XXI. századi dunaújvárosi Hamburger Hungária Kft. történetével és teljes termékskálájával ismerkedhetnek meg a látogatók.

A Dunapack teremben pedig a Hamburger alapanyagokból gyártott késztermékek, dobozok, tárolók reprezentálják a mai csomagolástechnika csúcstermékeit. Megtalálhatóak a papírgyártás alapanyagai, elsősorban Duparec által gyűjtött szelektív hulladék papírok is, így a Prinzhorn Csoport saját vállalatain keresztül mutatja be a körkörös gazdaság egy mintáját Magyarországon.

A Hamburger Hungária értékteremtő tevékenységét is tükröző Kalandos papírtörténet gyűjteményes kiállítás a gyár és a város újabb büszkesége.

Nézzék meg! Érdemes!

 

Tudnivalók, nyitva tartás

A múzeum aktualitásairól, időszaki kiállításairól a magyarpapirmuzeum.webnode.hu honlapon lehet tájékozódni és a papí[email protected] e-mail címen lehet levelezni.

Az időszaki kiállítások közül kettő már megnyílt: az egyik M. Sarlós Erzsébet szobrászművész papírobjektjei Kozmosz és geometria címmel, a másik Papír a képeslapokon Bedő József rendezésében.

A múzeum látogatási címe: 2400 Dunaújváros, Papírgyári út 42-46. (Dunapack portai bejárat, a buszvégállomással szemben). Csoportos látogatás esetén e-mailben vagy telefonon előzetes bejelentkezés szükséges.

A Hamburger Látogatóközpont - Magyar Papírmúzeum Kalandos papírtörténet című állandó kiállítása
nyitva: szeptember 13-tól, vasárnap és hétfő kivételével keddtől szombatig: minden nap 9-17 óráig!

 

Ezek is érdekelhetik