Dunaföldvár

2017.03.03. 17:30

Átépítenék a piacot és a piacteret is Dunaföldváron

Dunaföldvár képviselő-testülete kedden este a városháza dísztermében tartotta az idei közmeghallgatást. Az eseményt élő adásban közvetítette a Dunaföldvár Tv, személyesen kevesen jelentek meg, többen telefonon tették fel kérdéseiket.

L. Mészáros Irma

Először Jákli János, a pénzügyi bizottság elnöke számolt be a város elfogadott költségvetéséről, amelyben nagyon imponáló számok szerepelnek, hiszen 3334 milliós bevétellel számolnak, s több mint 380 millió pénzmaradványuk is van. Működtetésre 1545 milliót terveznek, beruházásra és felújításokra csaknem két milliárd forintot.

Széles János önkormányzati képviselő (balra), Horváth Zsolt polgármester és Bárdos Lászlóné dr., Dunaföldvár címzetes főjegyzője
Fotó: Ady Géza

Horváth Zsolt polgármester a folytatásban kiemelte, hogy 2017-ben is egyensúlyban akarják tartani a működtetést és a beruházásokat, s hozzátette, hogy a beruházások többségét csak akkor tudják megvalósítani, ha a már beadott pályázataik nyernek. A tervek között több más mellett szerepel a piac és a piactér átépítése, árok- és vízrendezési munkák pályázata, naperőmű-park létesítése, a külterületi földutak karbantartási munkáit segítő gépi eszközfejlesztés, járdafelújítás, vízelvezetési gondok megoldásának elindítása, játszóterek építése, a Fehérvári utca szélesítése, a Duna-parti rekonstrukció folytatása, a bölcsőde fejlesztése, a tájház befejezése, az ivóvízkutak felújítása.

Dr. Süveges Árpádné alpolgármester Viczai János kérésére az egészségügyi ellátás változásának okairól tájékoztatta a földváriakat. A jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a járóbeteg-ellátást Pakson, a kórházi ellátást pedig Dunaújvárosban vegyék igénybe a földváriak, így a betegek mielőbbi kórházba kerülése érdekében döntöttek Dunaújváros mellett - indokolta a döntést az alpolgármester.

Strubl István

A hozzászólásokban szó volt a szelektív szemétszállításról és az út menti szemét ismételt megjelenéséről, járhatatlan járdákról, a kóbor ebek jelentésének módosításáról, csapadékvíz-elvezetési és közvilágítási problémákról. Ez utóbbira válaszul Lajkó Andor, a műszaki iroda vezetője elmondta, hogy márciusban elkezdődik az elavult lámpatestek cseréje.

A várral kapcsolatos felvetésre Horváth Zsolt válaszában hangsúlyozta, hogy a Vár komplexum, több különböző funkciójú épülettel. A Vár Étterem működtetőjének engedélye van, ezért a békés egymás mellett élésre, a megegyezésre kell törekedni. A hét végi rendezvények magas zajfoka miatt a környékbeli lakók is beadvánnyal éltek, ezért a testület a továbbiakban is foglalkozik az üggyel.

Fekete János az egyik új üzem létesítése kapcsán a védősáv kialakítására kérdezett rá, s megnyugtató választ kapott: háromszintű zöldövezetet kell a vállalkozónak kialakítania a lakosság védelmére.

Tüzes Erzsébet

Visszatérő gondok is előkerültek: a temetők működtetése, illetve fedett ravatalozó építése. A szerződések miatt évek óta tehetetlen a testület, de mint Jákli Viktor képviselő elmondta, az egyházközség célja is a megoldás. A másik súlyos gond az, hogy a külvégi területeken a pincék vizesek, beszakadások vannak. Ennek megoldására az okokat feltárandó szakemberek tanácsát kell kikérni.

Soós József a Béke tér felújításáról érdeklődött. Válaszul tájékoztatták arról, hogy a területre tervekkel és komplett építési engedéllyel rendelkezik a testület, de városközpont-rehabilitációra nem írtak ki pályázatot. A megoldást a felújítás szakaszolásával és a Paks II-höz kapcsolódó lehetőségekkel próbálják megtalálni.

Jákli Mihály egyebek között azt kérte, hogy a testület tegyen lépéseket a posta nyitva tartásának és kapacitásának javítása ügyében, de köszönetet is mondott Széles Jánosnak, a polgárőrségnek és a rendőrségnek a határőrizetben való részvételért. Hozzászólásában szóvá tette, hogy a beruházási munkákat ismételten ugyanaz a kivitelező nyerte el.

Gazsó Miklós, Fehérvári utcai lakos a temető előtti parkolási lehetőség hiányára figyelmeztetett. Úgy véli, a rendezetlenül az úttesten parkoló autók nagyobb temetéskor veszélyeztetik a biztonságos közlekedést. (Sajnálatos, hogy erre az útfelújítás tervezésekor sem gondoltak.)

Gazsó Miklós

Strubl István gazda azt javasolta, hogy a mezőőrök figyeljék az utak mellé szemetet kihordókat, fényképezzék és tegyék meg a feljelentést.

Tüzes Erzsébet pedagógus a várudvar hét végi lezárása, az ottani rendezvények okozta zaj miatt szólalt fel, aggódva, hogy a csodaszép látványt az erre járó turisták a lakodalmak miatt nem láthatják.

A háromórás képviselő-testületi ülés és a kétórás közmeghallgatás után a polgármester megköszönte a hallgatók figyelmét, a kérdéseket, a javaslatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!