Belföld

2017.04.19. 17:10

A felnőttek számára is - Nemcsak iskolák, cégek is bemutatkoznak

Budapest - Gyakorlatközpontú programokkal népszerűsíti a Szakmák éjszakája április 21-én a szakképzést annak érdekében, hogy még többen válasszák a szakmát adó képzéseket - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI

Kiemelte, a rendezvénysorozat középpontjában a gyakorlati megismerés, a kipróbálás, a saját kezű tevékenység áll, miközben a látogatók a szakmák által nyújtott életpályákat virtuális eszközökkel is végigkövethetik. A Szakmák éjszakáján nemcsak iskolák, hanem cégek is bemutatkoznak, így a látogatók előtt több üzem és gyár nyílik meg pénteken este - mondta.

Az államtitkár ismertette, hogy a Szakmák éjszakáját másodszorra rendezik meg, miután tavaly sikerrel mutatkozott be: a rendezvény egyedülálló a régióban és európai szinten is a legjelentősebbnek számít a pályaorientációs események között. Hozzátette, hogy a programokra tavaly több mint 40 ezren látogattak el, és a rendezők idén is legalább ennyi résztvevőre számítanak a csaknem 4600 rendezvényen.

Cseresnyés Péter elmondta azt is, hogy több, határon túli intézmény is csatlakozott a rendezvénysorozathoz és az agrárképzés is teljes terjedelmében, minden szakmával képviselteti magát. Hozzátette azt is, hogy a rendezők nemcsak a pályaválasztás előtt állók, hanem a felnőttek számára is kínálnak programokat.

A Hild iskola építőipari tanműhelyében bemutatják a különböző technológiai műveleteket Fotó: Zsedrovits Enikő

Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte: a rendezvénysorozattól azt várják, hogy hatására egyre több pályaválasztó tanul majd a szakképző intézményekben. Hangsúlyozta, hogy a szakképzés nem a legnépszerűbb választás a fiatalok körében, de sokkal többen érdeklődnének iránta, ha megismernék a pálya előnyeit. A gazdaság erősödésének köszönhetően a jó szakemberekre nagy a kereslet, így a fiataloknak a szakképzés végeztével azonnal biztos állásuk és saját keresetük lehet - fogalmazott.

A Szakmák éjszakája program 2017. április 21-én megvalósuló országos akció látogatóinak a közösségi közlekedési szolgáltatás 50 százalékos kedvezménnyel vehető igénybe. A tanulókat kísérő hozzátartozók, valamint a felnőttoktatási szakirányok iránt érdeklődő felnőttek számára is a tavalyi évhez hasonlóan idén is érvényes a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóvoltából. A rendezvényen való részvételt a tagintézmény bélyegzője hitelesíti a mellékelt igazolási formátummal kiegészítve. (Az utazási kedvezmény a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum weboldaláról letölthető.) A körbélyegző tartalmazza a szakképzési centrum és az intézmény nevét. Az 50 százalékos alkalmi menettéri kedvezményt legfeljebb a rendezvény napján és az azt követő napon lehet igénybe venni. Az odaútra meg kell vásárolni a teljesárú menetjegyet, a rendezvényen le kell bélyegeztetni azt az intézmény bélyegzőjével, valamint el kell kérni az igazolást. Hazafele a jegyellenőrnek a lebélyegzett jegyet és az igazolást kell felmutatni, és ezzel a hazaút a közösségi közlekedést tekintve ingyenes.

Szakmák éjszakája Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum minden tagintézménye várja az érdeklődőket a szakmák éjszakája estéjén, április 21-én 18 órától 22 óráig. Ezen az éjszakán 7 tagintézmény 10 helyszínen 103 féle programot kínál. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum mind a hét tagintézménye nyitott kapukkal várja az érdeklődőket pénteken este.

Egy éjszaka alatt végigjárhatók a dunaújvárosi szakképző iskolák, megismerhető a velük együttműködő sikercégek máskor rejtett világa, közelebbről megismerhető, valójában mivel is töltik a napjaikat a különböző foglalkozások mesterei.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!