2020.08.29. 15:30
Ilyenkor az ünnepre fókuszálunk csak
„A közös ünneplés – ritualizálás – alapvető emberi szükséglet, ami segíti a közösséget a kollektív tudat kialakításában, biztosítja a stabilitást, és elősegíti a változásokat” – állapítja meg a szociológia atyja, Emil Durkheim. Az ünnepeken megfeledkezünk a hétköznapi szokásokról, és az ünnep tartalmát adó dologra koncentrálunk: a közös történelmi eseményre, a nemzeti hagyományból fakadó rítusokra, vagy a vallás által közvetített szent cselekményekre.
Már az ősemberek világában is léteztek ilyen alkalmak, amik a csoport összetartozását voltak hivatottak erősíteni. Az Ószövetségben az Úr parancsba adta Izrael házának a nép sorsát meghatározó, fontos eseményekkel kapcsolatos közös megemlékezést, a sabbatról, a kivonulásról, a sátoros ünnepről, a kovásztalan kenyérről stb. előírások szerinti, rendszeres megemlékezés kötelezettségét.
A keresztény ünnepek előzményei között egyaránt találunk a zsidó, a római, a természethitből eredő elemeket, illetve az Újszövetségből következőket. Természetesen a két előbbi forrásból származó jeles napok új értelmezést, keresztény magyarázatot és tartalmat nyertek, ugyanis az egyházak tudatosan alakították át azokat keresztény ünnepekké. A katolikus egyház egyetemességéből következően nemzetre, nyelvre való tekintet nélkül képes közösséggé formálni a tagjait, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján élnek. Ünnepeik óriási ereje éppen ebben áll, hiszen karácsonyeste vagy nagypénteken együtt lélegzik a világ keresztény közössége, még ha nem is azonos órában.
A magyarok honfoglalás előtti, illetve a kereszténység felvételét megelőző ünnepeiről keveset tudunk. A mai szerkezet az évezredes keresztény hagyomány és a magyarság történelme során megélt események hatásaként alakult ki a XIX. század második felében. Nemzeti ünnepeink, a múltunkra történő emlékezés által a magyarság összetartozását erősítő jeles napok, még akkor is, ha az aktuálpolitika változásai miatt korszakonként újraértékelődnek egyes események. Az egyházi ünnepek a nagyvilág hasonló szellemű népeivel, embereivel kötnek össze bennünket. A keresztény ünnepek között megkülönböztetünk főünnepeket, mint a karácsony, a húsvét, a pünkösd. A két utóbbit mozgó ünnepnek nevezzük, mert időpontjukat a naptárban minden évben a Hold járásához kapcsolódva számítják ki. A katolikus egyház hívei számára parancsolt ünnepeket is megjelöl, amelyek között vannak állandó és mozgóünnepek egyaránt. Ezeken a napokon kötelező részt venni a szentmisén. Öt ilyen nap van: január 1., Szűz Mária, Isten anyja ünnepe, január 6., vízkereszt, Urunk megjelenésének ünnepe, augusztus 15., Nagyboldogasszony, a Szűzanya mennybevételének napja, november 1., mindenszentek ünnepe és december 25., Jézus születésének napja. Keresztényeknek kezdettől fogva parancsolt ünnepe a vasárnap is, Krisztus feltámadásának emlékezetére. A II. vatikáni zsinat határozata értelmében: „A vasárnap, vagyis az Úr napja a legősibb ünnepnap. Ezt kell a legnagyobb nyomatékkal a hívek vallásos gyakorlatába ajánlani, és azon kell lenni, hogy egyúttal ez legyen az öröm napja és minden munkától való szünet napja!”
Ezeken kívül vannak helyi fővédőszentekhez, a templom felszentelésének évfordulójához, illetve más szentekhez kötődő, nem mindenhol tartott ünnepek. Például Szent István napját ünnepelni magyar szokás. Szent Orbánról a szőlészek, borászok szoktak ünnepként megemlékezni. Szent Flórián vértanú napja a tűzoltók körében ünnep.
Újabb időben angolszász kultúrkörből érkeztek hozzánk és váltak divattá érdekes, nálunk szokatlan ünnepek, mint a Halloween, az angol „all Hallow’s eve” kifejezésből származó, október 31-kére datált, őskelta ünnep, ami a Baál kultuszhoz kötődése miatt már a zsidóknak is tiltott volt, s a katolikus egyház sem ismeri el. Egyébként a kifejezés nem jelent mást, mint a Mindenszentek.
Ebben az évben nem sok lehetőségünk volt ünnepelni, legalábbis a megszokott módon nem. Ha nem tudunk együtt lenni azokkal, akik fontosak nekünk, ha a közösséghez tartozók nem találkoznak egymással, nincs igazán ünnepi hangulat. De nehéz ünnepi hangulatot teremteni akkor is, ha a mindennapokat az önzés, az egyéni vágyak teljesítése, a kalandok iránti vágyakozás uralja. Megváltoztak a szokások is! Ma már nem ünnepek, hanem hosszú hétvégék vannak, utazás, wellness, kikapcsolódás. A lélek nem ünnepelni kíván, hanem a bajokból szeretne kiszabadulni. A cél gyakran nem a közösség építése, megtartása, hanem az egyén önérvényesítése, a személyes siker elérése. Pedig ahogy Durkheim megfogalmazta, az ünnepi együttlétek hatására „az egyéni lélek is megerősödik azáltal, hogy újra megmerítkezik az életét adó forrásban; ezután erősebbnek érzi, uralja önmagát, már nem annyira a fizikai szükségletek rabja.”
Ha az embertől elvesszük a nyelvet, a tudományt, a művészetet, az erkölcsi hiedelmeket, akkor állati sorba zuhan vissza – állítja Durkheim.
