Gróf Esterházy János két fontos értéke: haza és hit

Az első előadó dr. Molnár Imre szociológus, történész, diplomata, a Pozsonyi Magyar Intézet egykori igazgatója volt. 1998-tól munkatársa a Magyar Külügyminisztériumnak.

Molnár Imre első mondataiban annak az örömének adott hangot, hogy ezt az előadást még ebben az évben meg tudták tartani Dunaújvárosban, mivel Esterházy János születésének százhuszadik évfordulóját ünnepeljük 2021-ben, és az előadás az Esterházy emlékév része is egyben.

Az 1901-ben Nyitraújlakon született gróf galántai Esterházy János Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa. Életpályája és lelki hagyatéka legalább öt nép történelmét érinti, ezek a magyarok, szlovákok, lengyelek, csehek és zsidók.

Visszautasította Edvard Benes csehszlovák elnök felajánlását, de a budapesti képviselőséget is

Molnár Imre elmondta, Esterházy János a család grófi és nem a hercegi ágához tartozott. A grófi ág a Felvidéken élte életét, és mindig rebellisnek számított, amíg a hercegi általában együttműködött a Habsburg hatalommal. Dédap­ját 1949-ben a szabadságharcban való részvétele miatt Haynau kivégeztette.

Esterházy János anyja, Elzbieta Tarnowska lengyel grófnő volt, apja Esterházy János Mihály. Esterházy négyéves volt, amikor édesapja meghalt, de anyja nem tért vissza Lengyelországba, mert a gyerekei neveltetésének szempontjából a szülőföld fontossága kiemelt szerepet kapott, Trianon után is maradtak az akkor már Csehszlovákiához tartozó Felvidéken. Politikai pályafutásnak egyik fontos pontja volt, amikor 1932-ben az Országos Keresztény Szocialista Párt vezetője lett, majd 1935-ben bekerült a csehszlovák parlamentbe. Járta az országot, puritán életet élt, például nem engedte, hogy gróf úrnak szólítsák. Nagyon szókimondó volt, emiatt azon a címen, hogy megsértette a csehszlovákokat börtönre is ítélték.

Molnár Imre előadásából kiderült, kibékítést akart a közép-európai népek között. „Aki gyűlöli a szomszédját, az önmagának akar bajt” – vallotta Esterházy.

Politikai elkötelezettsége is sokatmondó. Például Edvard Benes Csehszlovákia elnöke tárca nélküli miniszterséget ajánlott fel neki, de visszautasította azzal, hogy a magyarok helyzete nem rendezett Csehszlovákiában. Az I. bécsi döntés után, amikor az elcsatolt felvidéki területekből 12 ezer négyzetkilométer visszakerült az anyaországhoz, köztük Kassa is, budapesti parlamenti képviselőséget ajánlottak fel neki, ezt is visszautasította, maradni akart a Felvidéken.

A második világháború kitörése után segített Magyarországra menekülni a lengyeleknek, Balatonbogláron létrehozta a lengyel iskolát. Egészen Magyarország német megszállásáig nem bántották, de utána bujdosnia kellett. 1945-ben, amikor a teljes Felvidék újra Csehszlovákiához tartozott, letartóztatták, a gulágra került, ahova anyaszült meztelenül vitték, nem bolondult bele ebbe a helyzetbe, ahogy vallotta, „a hitemet sohasem veszítem el.”

Később a csehszlovákoknak kiadták az oroszok, a csehek halálra ítélték, méghozzá kötél általira, mert a golyó az „becsületes halál”. Végül megúszta a kivégzést, mert a cseheknél a főügyész egy zsidó ember volt, aki emlékezett arra, hogy Esterházy mentette a zsidókat a háború alatt. Élete végéig börtönben maradt. Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, amíg 1957. március 8-án a morvaországi Mírovban meg nem halt. Többször megszervezték a szökését, a Nyugatra való emig­rálását, de mindenki megrökönyödésére mindig visszautasította. Azt vallotta, összenőtt ezzel a talajjal, nincs mi elől menekülnie, csak egy út van, felfelé az Úrhoz.

– Életét mindvégig két érték határozta meg a haza és a hit – fejezte be előadását Molnár Imre.