Az olimpiától a lövészárokig – Szarajevó többéves ostroma

Szarajevó nevének eredetére több utalás is van. Az egyik, amelyet 1455-ben használtak először a török Saray Ovasi, vagyis a palota udvara és mezője.

A polgárháború előzményei

Ahhoz, hogy megérthessük, mi vezetett egy testvérgyilkos polgárháborúhoz és a szarajevói ostromhoz, meg kell ismernünk a volt Jugoszlávia népeinek történelmét.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd később Jugoszlávia, egy összetákolt államként jött létre az első világháború után, egy közepesen fejlett északi és a 70 százalékában írástudatlan lakosú déli résszel. A második világháború kezdetén az ország széthullott, majd a világégést követően Tito és kommunistái kerültek hatalomra, akik vas­szigorral irányították a délszláv államot. Jugoszlávia viszonylag fejlődött, és az önálló szocialista útnak köszönhetően tekintélyt szerzett magának a világon, annak ellenére, hogy egy diktatorikus országnak számított. Ez a paradox Tito 1980-as halálával ért véget, amikor is az úgynevezett államalkotó népek kezdtek önállósulni és hegemóniára törekedni.

A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság

Jugoszlávia 6 köztársaságból és 2 autonóm tartományból állt: Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercego­vina, Montenegró és Macedónia. Szerbián belül létezett a Vajdasági és a Koszovói Autonóm tartomány, amelyek, még a Tito idejében elfogadott 1974-es alkotmány értelmében, szinte azonos jogkörökkel rendelkeztek, mint a többi köztársaság. Ez már akkor kiváltotta a szerb nacionalisták haragját, de az erős központi hatalom ellen nem mertek fellépni, várták a kedvező időpontot, ami Tito halála után gyorsan be is következett.

A titói vezetés, a többi szocialista országhoz hasonlóan komoly nyugati hiteleket vett fel, hogy fenntarthassa hatalmát, ami a későbbiekben komoly feszültségekhez vezetett. Tito halála után ugyanis a külföldi bankok elvárták a hitelek törlesztését, ami akkor már több tízmilliárd dollárra rúgott. Az időközben megerősödő szerb politikai elit – amely maga mögött tudta a hadsereg zömében szerb és montenegrói tagjainak a támogatását – azt szerette volna, ha az adóságrendezés nagy részét a fejlettebb Szlovénia.

Horvátország és a Vajdaság vállalná.

Az említett köztársaságok ezt elutasították, majd a ´80-as évek második felében, főleg amikor Szerbiában a nacionalista vezető, Slobodan Milošević került hatalomra, komoly feszültség keletkezett.

Jugoszlávia szétesése

Slobodan Milošević egyik első tevékenysége az volt, hogy megszüntette a Vajdaság, illetve Koszovó autonómiáját, és egyszerűen beolvasztotta a két volt tartományt Szerbiába, ami hatalmas felháborodást keltett a többi köztársaságban. Szerbiában, Montenegróban, valamint Bosznia és Horvátország szerb lakosai viszont ezt a döntést óriási lelkesedéssel fogadták. Ezt követően Milošević az országot vezető elnökségben az „egy ember-egy szavazat” elvét akarta érvényesíteni, ami a Szerbia által dominált Vajdaság, Koszovó és Montenegró révén a szerb pozíciók jelentős erősítését jelentette volna. A többi tagköztársaság küldötte ez ellen élesen tiltakozott. Látva a nagy szerb törekvéseket 1991. június 25-én Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, és ezzel elkezdődött a délszláv polgárháború. A Jugoszláv Hadsereg és a szerb önkéntesek ekkor megtámadták az említett köztársaságokat, amit a jogi végzettséggel rendelkező Milošević a következővel támasztott alá. Miután Szlovénia és Horvátország megsértette a jugoszláv alkotmányt, azzal, hogy kiváltak, így az ő területükön élő szerbek ugyanazon jogok szerint szintén kiválhatnak, majd önálló államot alakíthatnak ki, főleg Horvátországban, így jött létre a Szerb Krajina bábállam, amit Szerbián kívül senki sem ismert el. Miloševićet az dühítette fel, hogy a nemzetközi közösség 1992. január 15-én elismerte Szlovénia és Horvátország függetlenségét, majd az ENSZ békefenntartókat küldött a térségbe, ezért figyelme Bosznia és Hercegovinára irányult, ahol számottevő szerb lakosság élt.

Megkezdődött Szarajevó ostroma

Milošević boszniai tervével természetesen tisztában voltak külföldön is, ezért nemzetközi szinten úgy döntöttek, hogy 1992. április 6-án elismerik Bosznia-Hercegovina függetlenségét, ezzel elszabadult a pokol a balkáni országban. Belgrádi utasításra a boszniai szerbek nem voltak hajlandók elszakadni Szlovénia, Horvátország és Macedónia kiválása után a megmaradt Jugoszláviától, a boszniai horvátok és a bosnyákok pedig nem akartak a szerb többségű államban maradni. 1992 januárjában ezért a szerbek kikiáltották a Boszniai Szerb Köztársaságot, amely Jugoszlávia részének nyilvánította magát. A többségében bosnyákok által lakott Szarajevót április 5-én érték el a szerb csapatok. Egy nappal később a szerb nacionalisták rálőttek a békét követelő, szerbekből, horvátokból és bosnyákokból álló tömegre, kioltva ezzel öt ember életét, és kezdetét vette a többéves ostrom.

Nemcsak katonákra, hanem az utcán sétáló civilekre is tüzet nyitottak

Azt tudni kell, hogy a szerbek ortodox, a horvátok római katolikus vallásúak, nyelvük nagyon hasonló, Jugoszlá­viában a hivatalos nyelv a szerb-horvát volt, ezt beszélték még Montenegróban és Boszniában is. A bosnyákok viszont azon szerbek és horvátok későbbi leszármazottai, akik a közel 500 éves török uralom alatt, a kedvezmények végett áttértek az iszlám vallásra, de ők is a szerb-horvát nyelvet beszélik. A török időben áttért emberek lakhattak a városokban, így Szarajevóban is, és különböző polgári foglalkozást végezhettek, még a keresztények a környező falvakban élhettek. Ezért volt e tekintetben könnyű a szerb ostromlók helyzete, mert Szarajevóban zömében bosnyákok éltek.

A szarajevói pokol

Nemcsak katonákra, hanem az utcán sétáló, bevásárló civilekre is rendszeresen tüzet nyitottak. A szarajevóiak éveken keresztül arra kényszerültek, hogy föld alatti óvóhelyeken, pincékben éljenek. Az akkor alakult és szinte csak könnyű fegyverzettel ellátott bosnyák katonaság nem tudta felvenni a harcot a szerb hadsereggel, így nem sikerült áttörnie a gyűrűt. Megkönnyítette a helyzetét, hogy a nemzetközi repülőteret elfoglalták, ezzel megnyílhatott egy ENSZ-légihíd, amelyen keresztül bizonyos ellátmány érkezhetett be a városba. Az Alija Izetbegović bosnyák politikus vezette védőknek még sikerült egy alagutat is kiépíteniük, amely a föld alatt összekötötte a várost a bosnyák területekkel, ezen a csatornán is érkezett segély. E sorok írójának alkalma volt elbeszélgetni szarajevói emberekkel, akik végigélték az ostromot, és elmondták, hogy a feketepiacon egy kis darab margarin vagy pástétom ára 50 német márka volt, vagyis 25 euró, jelenlegi áron 9000 forint!

A nemzetközi közösség felháborodik és lép

1994. február 5-én a szarajevói piacot ért szerb támadás során hatvannyolc ember a helyszínen meghalt, valamint kétszázan megsebesültek. Ez már a nemzetközi közvélemény felháborodását is kiváltotta, a világot bejáró háborús felvételek pedig sokkolták az embereket. A szerbek – látva, hogy tiltakozáson kívül a nemzetközi közösség nem lép – felbátorodtak és újult erővel folytatták az ostromot. Vezetőjük Radovan Karadžić, belgrádi támogatással elhatározta, hogy Bosznia-Hercego­vinát szerb fennhatóság alá vonja, így kíméletlen harcot hirdetett meg a nem szerb lakosok ellen. 1995-ben ismét a szarajevói piacot érte támadás, amely a korábbihoz hasonlóan több tucat civil halálát okozta. E fejlemény hathatósabb beavatkozásra ösztönözte a NATO-t, amelynek gépei szerb katonai célpontokat kezdtek el bombázni.

Időközben megerősödött a bosnyák hadsereg is, így közösen elérték, hogy a szerbek nem tudták elfoglalni Szarajevót, sőt visszavonulásra kényszerítették.

A környező hegyekről vették tűz alá

A szerbek elzárták a vizet és a villanyt, a gázellátás is szünetelt. Az élelem-, víz- és gyógyszerutánpótlás csak akadozva, nagy nehézségek árán jutott be a városba. A civil lakosságot az őrületbe kergették a folyamatos bombázások. A Ratko Mladić szerb tábornok vezette ostromlók, a környező hegyekről, több mint 200 pontról lőtték a kiszolgáltatott várost. A legsúlyosabb harcok 1992-ben és 1993-ban zajlottak. A lövegek szinte az összes házat lerombolták. A szerbek válogatás nélkül lőtték a kórházakat, kommunikációs központokat, lakóházakat, gazdasági létesítményeket és oktatási intézményeket. Az 1984-es téli olimpiai játékok sísáncait, valamint a magas épületeket szerb orvlövészek foglalták el.

Szarajevó ostroma 1996. február 29-én ért véget. Több mint 12 ezer ember vesztette életét, köztük 2 ezer gyermek, 50 ezren megsebesültek. Az áldozatok 85 százaléka békés, szarajevói polgár volt. A lakosság lélekszáma 64 százalékkal csökkent. A II. világháború után Európában, a horvátországi Vukovár (Dunaújváros testvérvárosa) és Szarajevó élt át ilyen szörnyűséget.

Radovan Karadžićot 13 év bujkálás után 2008-ban Szerbiában letartóztatták, és átadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ott 40 év börtönre ítélték.

Ratko Mladić montenegrói származású szerb tábornok szintén évekig bujkált Szerbiában, majd 2011-ben fogták el a vajdasági Lázárföldön, és szállították Hágába, ahol életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték az emberiség ellen elkövetett gaztettek vádjával.

Felhasznált irodalom:

https://honvedelem.hu

Hazim Šabanović. Bosan­ski pašaluk: postanak i upravna podjela

http://www.rubicon.hu

Goldstein, Ivo (1996). Kronologija: Hrvatska, Europa, Svijet, Zagreb: Novi Liber

Tužitelj Međunarodnog suda protiv Radovana Karadžića

Vukman Péter: Moszkvától Londonig – Nagy-Britannia és Jugoszlávia a szovjet-jugoszláv konfliktus idején.