A világ a magyar szabadságharc mellett a szuezi válságra figyelt

A Szuezi-csatorna egyiptomi államosítása nemzetközi konfliktust okozott. Kairó intézkedése végett Izrael tiltakozott, mert kiszorult a csatorna használatából, ezért a zsidó állam megtámadta Egyiptomot, ezzel kezdetét vette a második arab–izraeli háború. Izraelt a hadműveletekben segítette Franciaország és Nagy-Britannia is. A szuezi válság és a magyarországi 1956-os forradalom szinte egy időben zajlott, és ma is sokan úgy vélik, a közel-keleti hírek nagyban elterelték a nemzetközi közösség figyelmét a budapesti eseményekről.

Farkas Lajos

El Cap, 1956. november 5. Angol katonák beássák magukat a Port Said felé vezetõ úton egy elõretolt állásban. (MTI/UPI)

Fotó: -

A Szuezi-csatorna körül kialakult fegyveres összetűzés 1956. október 29-én kezdődött és november 7-én ért véget, így el lehet mondani, hogy a két esemény egy időben játszódott le.

A britek és a franciák a nemzetközi jogot vették semmibe, amikor beavatkoztak a szuezi válságba, akárcsak a Szovjetunió a magyarországi események kapcsán. Az említett nagyhatalmak akkor úgy érezték, hogy büntetlenül bármit megtehetnek. Ezt a kijelentést Peter Unwin, Nagy-Britannia korábbi budapesti nagykövete fogalmazta meg a „Nagyhatalmi játszmák1956 – A magyar forradalom a világpolitika erőterében” című könyvében.

A Szuezi-csatorna

A Sínai-félsziget nyugati részén épült tengeri csatorna hossza 163 km, a legkeskenyebb részén 300 méter széles. A mesterséges vízi út a földközi-tengeri Port Szaíd és a vörös-tengeri Szuez városokat köti össze.

Az első próbálkozás egy modern csatorna építésére Bonaparte Napóleon egyiptomi expedíciójából származik, aki így akarta elérni, hogy Anglia kereskedelmi hátrányba kerüljön. A csatorna építését 1859. április 25-én kezdte meg a Szuezi-csatorna társaság, és a mintegy 10 évig tartó munkálatok után az első hajó 1869. február 7-én haladhatott keresztül rajta.

Fontos kereskedelmi, hajózási útvonal, jelenleg nemzetközi megfigyelő erők ellenőrzik a Sínai-félszigetet. Ezek a megfigyelő erők nem ENSZ irányítás alatt állnak, hanem az Egyesült Államok, Egyiptom, Izrael és még további nemzetek közötti egyezmény alapján működnek.

2014 nyarán indították el a csatorna bővítésére szolgáló, Új Szuezi-csatornának nevezett projektet, ami lehetővé teszi, hogy a hajók egyidejűleg mindkét irányban áthaladjanak. Az új csatornát 2015. augusztus 6-án nyitották meg.

A válság előzményei

1952-ben Egyiptomban a fiatal Gamal Abden Nasszer ezredes vezette Szabad Tisztek Mozgalma katonai puccsal eltávolította hatalmából az angolbarát Faruk királyt, és átvette a hatalmat az ország felett. A nagy népszerűségnek örvendő, karizmatikus Nasszer Egyiptomot köztársasággá alakította át, és elérte azt, hogy a britek kivonják csapataikat az országból. Nasszer modernizálni szerette volna Egyiptomot, ezért azt tervezte, hogy Asszuánnál a Nílus folyón egy hatalmas gátat épít, ami elősegítené a mezőgazdaság fejlődését, valamint energiát biztosítana az egyiptomi ipar számára. Kezdetben az amerikaiak és a britek vállalták a gátépítés finanszírozását, de Nasszer egyre határozottabb politikája miatt az említett két nagyhatalom elállt az eredeti tervtől. Nasszer erre bejelentette, hogy államosítani fogja a Szuezi-csatornát, és az abból befolyó pénzből építik fel az asszuáni gátat. A csatorna részvényeinek döntő többsége ugyanis francia és angol tulajdonban volt, így a profit jelentős része külföldre áramlott. Nasszer miután meghirdette az államosítást, teljes kártérítést ígért a tulajdonosoknak, lépése mégis meglepte a világot, főleg a nyugati nagyhatalmakat. Nasszer népszerűsége nemcsak Egyiptomban nőtt, hanem a környező arab államokban is, ami aggasztotta a franciákat és az angolokat. Attól tartottak, hogy az egyiptomi vezető egy arab összefogást fog létrehozni, ami nagyban veszélyeztette volna a nyugati nagyhatalmak érdekeit.

Angol katonák beássák magukat a Port Said felé vezető úton egy előretolt állásban Fotó: MTI/UPI

Az arabok és Izrael közti konfliktus annak ellenére, hogy a zsidó állam csak 1948 óta létezik, a XX. század eleje óta folyik változó intenzitással hadi, politikai és gazdasági téren. Erre a lapra játszottak rá az angolok és a franciák, ugyanis tudták, hogy egy Egyiptom elleni nyugati katonai akciót a világ elítélne, ezért 1956. október 22-én, a magyar forradalom kitörése előtti napon, titkos megállapodást kötöttek Izraellel.

Fegyveres konfliktus

A terv az volt, hogy a csatornát minél előbb vissza kell szerezni Nasszertől, még ha kell erőszakkal is, ezért Izrael megtámadja Egyiptomot, bevonul a Szuezi-csatorna vonaláig, majd ekkor az angolok és a franciák mint békéltetők megjelennek a színtéren, felajánlják Egyiptomnak a katonai védelmet, de ehhez meg kell szállniuk a Szuezi-csatornát. Egy régebbi egyezmény szerint, ha egy arab országot külső támadás érne, Franciaország és Nagy-Britannia azonnal lezárhatja a csatornát. Az izraeli hadsereg a megállapodás értelmében megindította a katonai akciót Egyiptom ellen, és hamar elfoglalta a Sínai-félszigetet, Nagy-Britannia pedig ultimátumot intézett Kairóhoz, hogy október 31-ig az arab ország ürítse ki a csatornát. Nasszer a várakozásoknak megfelelően elutasította a nyugati ultimátumot, ezért a francia és angol gépek bombázni kezdték az arab ország létesítményeit, majd november 5-én katonái egyiptomi földre is léptek.

Nasszer légi erejének nagy részét Szíriába menekítette, a Szuezi-csatornában pedig 47 hajót süllyesztett el, ezzel megbénította a térség hajóforgalmát. Ez azért volt fontos, mert a csatornán át zajlott a nemzetközi olajszállítás nagy része, és ez nagyban kihatott a világgazdaságra. Ez mellett eltörpültek a magyarországi események, a nyugat közvéleményét a közel-keleti események kötötték le, Magyarországot pedig hallgatólagosan is szovjet érdekszférának tekintették.

Színre lépnek a nagyhatalmak

A franciák és az angolok Izrael segítségével gyorsan legyőzhették volna az egyiptomi hadsereget, de nemzetközi nyomásra nem folytatták a katonai akciót. Az Amerikai Egyesült Államok ugyanis tartott attól, hogy a konfliktus következtében az arab országok a Szovjetunió barátságát fogják keresni, ezzel felbomlik egy kényes egyensúly. Az USA-ban, abban az időben éppen választási kampány zajlott, Eisenhower elnök mindent alárendelt annak, hogy újraválasszák, és mindez nem kedvezett a magyar forradalomnak. Az esetet súlyosbította, hogy Szaúd-Arábia a világ egyik legnagyobb kőolaj-kitermelő országa olajembargót vezetett be Franciaország és Nagy-Britannia ellen, az amerikaiak pedig a kieső részt nem voltak hajlandóak addig pótolni, amíg a két, európai nagyhatalom csapatai Egyiptomban vannak.

A nyugat közvéleményét a közel-keleti események kötötték le

A Szovjetunió a kezdetektől fogva Egyiptom pártján állt, így számára kedvezően alakultak a dolgok, ezért is döntöttek a november 4-i magyarországi támadás mellett, mert látták, hogy a világ tekintete a Szuezi-csatornára szegeződik. Még az ENSZ-ben a szovjetek azért kardoskodtak, hogy a francia és angol egységek mihamarabb távozzanak Egyiptomból, addig tankjaikkal gátlástalanul eltiporták a magyar forradalmat.

Nemzetközi nyomásra 1956. november 7-én. Nagy-Britannia és Franciaország kénytelen volt azonnali fegyverszünetet kötni, Magyarországon pedig ezzel egy időben megkezdődött a szovjet megtorlás.

A következmények

Az egyiptomi katonai vereség ellenére, a szuezi válságot követően Nasszer hatalma és befolyása megerősödött, Franciaország és Nagy-Britannia nagyhatalmi tekintélye viszont csorbát szenvedett. A szuezi és a magyar konfliktus két abszolút győztese az USA és a Szovjetunó lett. Az is tanulságul szolgált, hogy az ENSZ nem foglalkozott akkora lelkesedéssel a Magyarország elleni szovjet agresszió kérdésével, mint amekkora figyelmet az egyiptomi eseményeknek szentelt. Nem kedvezett a magyar forradalomnak az a tény sem, hogy Ausztria semlegességéről egy évvel korábban megállapodott a Szovjetunió az USA, Nagy-Britannia és Franciaország és az osztrák határ közelében, magyar területen még több ezer szovjet katona állomásozott, ezért a nyugat számára egy esetleges magyarországi beavatkozás túlságosan is kockázatos lett volna. Az már rég bebizonyosodott, hogy ha nem lett volna szuezi válság, az USA és szövetségesei akkor sem avatkoztak volna be a magyar eseményekbe, de magyarázkodásnak a csatorna körül kialakult konfliktus jól jött.

Francia és angol katonák a partraszállás után Port Szaídban

Az igaz, hogy a magyar ügy megvitatására nem volt elegendő politikai szándék, a nemzetközi közösséget a közel-keleti válság jobban érdekelte, de mint azt Peter Unwin volt brit nagykövet könyvében megírta, a magyarok pedig túlzott reményeket tápláltak, és szinte csodát reméltek a nyugati nagyhatalmaktól.

Mi, magyarok, 1956-ban is megtapasztaltuk azt, hogy a történelem folyamán a nyugat segítségére csak akkor számíthattunk, ha annak valami komoly érdeke fűződött hozzá.