A szomszédok eddig még nem tették szóvá, hogy gyakorol...

Úgy volt, hogy személyesen kell felvételizni szeptemberben, de a járvány miatt a biztonságosabb megoldás mellett döntöttek, online kellett beküldeni a videós felvételi anyagokat augusztus közepéig. Természetesen meg voltak adva a felvételi követelményei, milyen típusú darabokat kell, milyen korszakokból eljátszani. Péter tanára, Kéméndi Tamás segítségével az előírásoknak megfelelően választott egy ­Bach prelúdium és fúgát, egy, a zongorairodalomból átírt művet, egy harmonikára írott darabot, és három etűdöt. Ezek kiválasztásában természetesen segítségére volt zeneiskolai tanára, Juhos Melinda is. Bemutatója alapján úgy látták, a fiatalember kellően tehetséges a magas szintű képzéshez. Ezek után egy kis üresjárat következett, mivel a tanév csak november másodikán kezdődött. Így csak októberben utazott szüleivel, akik két hetet vele töltöttek, ugyanis még szállást kellett keresniük, a kollégium nem volt megoldható. Mivel akkor még nem volt lezárva semmi, módjuk volt egy kicsit körülnézni Toszkána kulturális központjában, még egy kis kirándulás is belefért. Most nem is volt zsúfoltság a turisták miatt, hiszen lényegében nincsenek.

Júliusban, amikor még csak a tervekről beszélgettünk, említett egy magyar lányt, aki már három éve ott van ­barokk­ furulya-szakon, vele szokott beszélgetni, és sokat segített neki. Nem tervezték, hogy találkoznak a vírushelyzet miatt. Éppen ebédelni voltak egy kínai fiúval, akit ott ismert meg, amikor a lány szembejött az utcán, így akkor egy pár szót tudtak váltani. Arra a kérdésre, hogy ilyen rövid idő alatt hogyhogy már van egy kínai barátja, azt válaszolta, hogy szerencsére mindenki barátságos arrafelé, mindenki nagyon kedves és befogadó, így a külföldiekkel is hamar össze tudott barátkozni, bár a helyzet miatt túl sok mindenkit nem tudott megismerni, de néhány barátja már van. Az emberek kedvesek, segítőkészek, és a szomorúság, idegesség nem jellemző.

Anyanyelvi környezetben azért sokkal jobban fejlődött az olasznyelv-tudása

Természetesen szóba került a járványhelyzet, és az ottani hozzáállás is. „Egészen más, mint itthon. Sokkal komolyabban veszik a járványt már a szabályok is sokkal szigorúbbak. Például az utcán is mindenhol kell maszkot hordani, és volt néhány hét, amikor sehová nem lehetett menni, lényegében kijárási tilalom volt. Ez alól kivétel az élelmiszerek, gyógyszerek beszerzése volt, illetve az egyetemre is a szükséges órákra. A lakosság is sokkal komolyabban veszi, a távolságot mindenhol tartják, előfordult, hogy távolabb léptek tőlem, vagy rám szóltak, hogy álljak hátrébb. A buszokon, mindenhol van fertőtlenítő, bárhová mentünk, mindenhol volt, és még szóltak is, hogy fertőtlenítsünk. Egészen más, sokkal komolyabban veszik.”

Az egyetemre az elején még be tudott menni, a tanév kezdete előtt volt öt felmérő vizsga, ebből kettő az egyetemen, három online. Sőt, akkor még arról volt szó, hogy bejárhatnak az órákra. Aztán szigorítottak, és már csak a fő tárgy – esetében a harmonika – óráira lehet bemenni, illetve a zongoraórákra, összesen hetente kétszer. „A virtuális térben nem lehet olyan jól dolgozni, mint élőben. Az új tanárnál különösen fontos volt, hogy minél jobban megismerjük egymást, minél jobban át tudja adni, amit akar.” A többi órát online veszi fel. Még gyakorolni sem tudnak bemenni.

Úgy látták, kellően tehetséges a magas szintű képzéshez

Mivel a szakmai órák élőben vannak, ezért nem tud itthonról részt venni az órákon. No meg a nyelv miatt is szeretett volna kint maradni, mert anyanyelvi környezetben azért sokkal jobban fejlődött olaszból, hiába tanult előtte már egy évet az új latin nyelvből, tudatosan készülve a továbbtanulásra. Szükség is volt rá, ugyanis hiába van birtokában az angol nyelvnek is, kint kilencven százalékban olaszul kellett beszélnie.

A mesterével, Ivano Battistonnal nem most találkozott először, körülbelül másfél éve már részt vett egy általa vezetett kurzuson Olaszországban. Az eltelt két hónap alatt már több órája is volt vele, és nagyon szimpatikusnak találja, befogadó, kedves embernek tartja, tetszik a módszere, a mentalitása, ahogy oktat. A legtöbb hangszernél a virtuozitásra mennek rá, minél gyorsabb játsszanak. Battiston tanár úr szerint nem ez a legfontosabb, az tud kiemelkedni, aki egészen mást tud mutatni zeneileg, mint a többiek, nem csak gyorsan lejátssza a darabokat, hiszen már majdnem mindenki tud gyorsan játszani. Péter úgy érzi, ő is szimpatikus a mesterének, sok dicséretet kapott már tőle, de mint mondja, minden tanítványa nagyon ügyes.

Mivel lényegében „szobafogságon” volt, bőven volt ideje, alkalma gyakorolni. Kissé szokatlan számára, hogy Olaszországban társasházban lakik, mivel Baracson családi házban élt, és kicsit félt is, hogy a szomszédok, a lakótársak hogyan fogadják a gyakorlás hangjait. A szomszédok eddig még nem tették szóvá. Pontosabban egyikük igen, az idős hölgy érdeklődött, mikor játszik újra, mert neki nagyon tetszett, amit hallott.

Hamarosan utazik vissza, és húsvétig kint is marad. Már ha a honvágy nem kerekedik felül, vagy a szüleinek nem hiányzik majd annyira, hogy hamarabb is találkozzanak. Most bizakodva tekint a jövőbe, remélhetőleg sok időt fog kint tölteni, az alapképzés három évét még két év mesterképzés követi majd. Remélhetőleg utána hazatér, és itt kamatoztatja tudását.