A kubai válság, ami majdnem nukleáris háborút robbantott ki

1959-ben a jogász végzettségű Fidel Castro vezette kommunista forradalom elsöpörte az Amerikai Egyesült Államok által támogatott addigi diktátort, Fulgencio Batistát és kormányát. Dwight D. Eisenhower, az USA 34. elnöke nemsokára megkezdte a CIA segítségével a kubai emigránsok kiképzését, hogy megdöntsék Castro kormányát. Szabotázsakciókat és kisebb légitámadásokat hajtottak végre Kuba ellen, amelyekben amerikai pilóták is részt vettek. Utódja Kennedy elnök egy kubai emig­ránsokból álló egységet küldött a Disznó-öbölbe, hogy fegyveres felkelést robbantsanak ki, de a partraszállási kísérlet kudarcot vallott. Az akció alig 60 órán belül csődöt mondott, a több mint 1200 Castro-ellenes ellenzéki harcost a kubai hadsereg elfogta vagy megsemmisítette. Fidel Castro kubai miniszterelnök a puccskísérlet hatására a Szovjetunióhoz kezdett közeledni. A karibi ország lakosságának nagy többsége akkor még lelkesen támogatta Castro kormányát, így az amerikai elképzelés, hogy a kommunista hatalmat a nép fogja megdönteni, kudarcba fulladt. A washingtoni kormányzat ekkor intenzív propaganda-hadjáratot indított Kuba ellen, ami a rakétaváltság idején is tartott. Az Egyesült Államok védelme szempontjából Kuba kulcsfontosságú ország, Washington az 1898-as spanyol–amerikai háború után is számos alkalommal korlátozta az új állam szabadságát, és a mai napig katonai bázist tart fenn a szigeten.

Castro segítséget kér és kap Moszkvától

Fidel Castro egy újabb amerikai támadástól tartva katonai segítséget kért Moszkvától, amit Hruscsov készségesen teljesített, hiszen a karib-tengeri sziget csak 90 mérföldre van az amerikai partoktól. A hidegháború során, az amerikaiak nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat telepítettek Olaszországba, Nagy-Britanniába és Törökországba, ezek komolyan veszélyeztették a Szovjetunió biztonságát, amit a szovjet fél természetesen nem hagyhatott figyelmen kívül. 1961-ben a Szovjetunióban nagyarányú rakétagyártás kezdődött, a konfliktust megelőző hónapokban pedig szovjet katonai tanácsadók serege és számos hadirakományt szállító hajó érkezett a kubai kikötőkbe. Az Egyesült Államok U–2-es kémrepülőgépei révén mindezekről gyorsan tudomást szerzett, de az amerikai vezetés kezdetben nem hitte el, hogy Hruscsov ilyen komoly és kockázatos lépésre szánja el magát. A szovjetek úgy gondolták, hogy még évekig nem fogják Amerikát utolérni az interkontinentális rakéták számában, viszont ha közepes hatósugarú rakétákat tudnak Kubába telepíteni, akkor helyreáll a katonai egyensúly a két szuperhatalom között. Hruscsov ez a tervet már 1962 májusában kidolgozta, majd ezt követően a szovjetek rövid és közepes hatótávolságú rakétára szerelt atomfegyvereket telepítettek Fidel Castro országába.

Indítson inváziót és légicsapást Kuba ellen!

Az amerikai kémrepülők folyamatosan szolgáltatták az adatokat, Kennedy elnök és munkatársai már tudták, hogy Kubában legkevesebb négy szovjet rakétasiló vár egy esetleges tűzparancsra, vagyis az USA olyan hátrányba került, amit a Mexikói-öböl környékén mozgósított csapatokkal nem lehetett kiegyenlíteni. Kennedy elnök október 22-én televíziós beszédében jelentette be a szovjet fegyverek felfedezését, és kijelentette, hogy egy, Kubából induló támadást úgy fognak venni, mintha az a Szovjetunióból indulna, és ennek megfelelően is fognak rá válaszolni. Ezt követően parancsot adott az amerikai haditengerészetnek, hogy vonják blokád alá a kubai kikötőket, megelőzve így a további szovjet fegyverszállítást. A CIA és a katonai vezetők arra buzdították az amerikai elnököt, hogy indítson inváziót és légicsapást Kuba ellen, de egy esetleges Szovjetunió elleni támadás ötletét sem vetették el. Az emberiség szerencséjére azonban Kennedy kitartott a békés rendezés mellett, elkerülve ezzel a nukleáris összecsapást. A válságot még az is tetézte, hogy a térségben tartózkodó szovjet tengeralattjárók torpedói nukleáris robbanófejekkel voltak felszerelve. A szovjet diplomaták eleinte tagadták a rakétatelepítés hírét, ám mindenre hamar fény derült. A világ egy harmadik világháborútól tartott.

Nem robbantották ki a harmadik világháborút

Hruscsov is tudatában volt a helyzet súlyosságának, ezért igyekezett megbékíteni Washingtont. Október 23-án, majd egy nappal később írott levelében arról próbálta meggyőzni az amerikai elnököt, a kubai rakéták ugyan elrettentő szerepet töltenek be, de ennek ellenére a Szovjetunió szándékai békések. A szovjetek két ajánlattal fordultak az amerikai kormányhoz cserébe azért, hogy visszavonják a rakétáikat. Az első, hogy az Egyesült Államok nem rohanja le Kubát. A második ajánlat pedig a Törökországba telepített rakéták visszavonása volt. A válság tetőpontja október 27-én volt, amikor egy amerikai felderítő U–2 gépet lelőttek Kuba felett, egy másikat majdnem elfogtak Oroszországban. Ugyanekkor szovjet teherhajók közeledtek a karantén határához. Kennedy ekkor elfogadta nagy nyilvánosság előtt az első szovjet ajánlatot, majd titokban a másodikat is, így néhány Jupiter közepes hatótávolságú rakétát eltávolítottak Törökországból. A szovjet hajók ekkor visszafordultak, majd másnap Hruscsov bejelentette: elrendelte a kubai atomrakéták leszerelését. A két szuperhatalom vezetői – valószínűleg a lehetséges következményektől tartva – végül a kompromisszumos megoldást választották, ezáltal pedig vérontás nélkül vetettek véget a hidegháborús időszak egyik legkomolyabb konfliktusának.

A Kreml presztízsveszteséget szenvedett

A kubai válságból végül a szovjet fél került ki vesztesként, mert a világ szeme láttára veszített el stratégiai pozíciót, Hruscsov helyzete is ekkor rendült meg. A Kreml presztízs­veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, amit az akkori legfelsőbb szovjet vezetés nem vett jó néven. Az amerikaiak sem voltak elégedettek, többen kritizálták Kennedyt, hogy nem hajtott végre katonai inváziót Kuba ellen. Kuba számára az esemény a szovjetek árulásával végződött, nehezményezték, hogy a válság végét egyedül Kennedy és Hruscsov döntötte el, és Castrónak nem volt beleszólása a helyzet alakulásába. A két szuperhatalom ekkor ismerte fel, hogy bármikor nukleáris háború törhetett volna ki, így aztán hamarosan megállapodás született a két fél között, egy úgynevezett forródrót kiépítéséről, amin keresztül meggyorsult a kommunikáció az USA és a Szovjetunió között, csökkentve ezzel egy esetleg elhamarkodott nukleáris lépés valószínűségét, ami katasztrófába torkolna.

Sokan a kubai válsággal hozták összefüggésbe Hruscsov eltávolítását, illetve Kennedy dallasi meggyilkolását. Végül ki kell jelenteni, hogy Hruscsov és Kennedy akkori határozott és higgadt fellépése szükséges volt a tragédia elkerüléséhez, ezzel megmentették bolygónkat egy nukleáris katasztrófától.

Felhasznált irodalom:

Diószegi István, Harsányi Iván, Németh István: 20. századi egyetemes történet III. kötet 1945–1995 Európán kívüli országok. wikipedia.org. rubicon. tortenelemcikkek.hu.