„Nem éreztem kihívásnak az anyasággal járó terheket”

– Hogyan néz ki egy átlagos napotok?

– Reggel nyolcnál előbb általában nincs kelés, aminek nagyon örülök. Gyors reggeli, felöltözés és játék. Bevallom, Luca szokott tévét nézni addig, amíg én rendet rakok a konyhában, és hozzákészülök a főzéshez. Ha éppen jó idő van, akkor kimegyünk sétálni, cicákat kergetni, kertészkedni, azaz a földben turkálni. Ha megunja a kintlétet a kisasszony, akkor bejövünk, és ha látom rajta, hogy éhes, akkor ebédelünk, utána egy kis szieszta következik. Eközben én teszem a kis dolgaimat itthon (mert a ruhák nem mossák és vasalják ki magukat, az étel sem főzi meg magát). Ha felébred a kiscsaj, megy a közös játék, és várja, hogy hazaérjen az apja. Ha ez megtörténik, onnantól kezdve vele játszik már egészen estig, amikor is fürdés következik, majd vacsora és altatás (ami az én dolgom).

– Mesélj a kislányodról!

– Luca tavaly március 24-én született. Már születésekor csendes volt, ugyanis meg se nyikkant, amikor megszületett. Nyugodt természetű kislány, sokat nevet, mindig jókedvű, nem volt vele gond csecsemőkorában sem, pedig fel voltam készülve a legrosszabbakra: hasfájás, sokszor kel éjjel, nem fog aludni. Amikor kérdezik, hogy kire hasonlít a legjobban, csak annyit mondok, hogy az én családom szerint rám, az apja családja szerint az apjára hasonlít, bár gondolom, ez máshol is így van.

– Hogyan tudsz magadra időt fordítani?

– Nem mindig tudok magammal törődni, ami nem valami jó érzés. Nem tudok menni akármikor például kozmetikushoz, ha viszem magammal, akkor csak olyan kezelésre megyek, ami nagyjából félóra alatt megvan, mert Luca nem szeret egy helyben maradni sokáig. Ilyenkor kárpótol az, hogy van egy tündéri kislányom, tudok majd eleget menni később is bárhova, sőt, később már akár a kislányommal is!

– Milyen érzés számodra anyának lenni?

– Megfogalmazhatatlan. De tényleg.

– Ha jellemezni kellene magad mint anyát, akkor mit mondanál magadról?

– Olyan vagyok, aki engedékeny, viszont ha kell, akkor meghúzza azt a bizonyos határt. Kedves, féltő, szerető, gondoskodó, aggódó vagyok. Vannak sajnos rosszabb napjaim is, amikor türelmetlen vagyok, ingerlékeny, és akkor nem mindig tudok finom lenni, bármennyire is igyekszem.

– Ez passzol ahhoz, amilyennek a gyerekek megszületése előtt képzelted magad?

– Nekem nem voltak elképzeléseim a gyermek születése előtt. Valahogy éreztem azt, hogy ha másnak ment, akkor nekem is fog. Plusz tudtam, hogy a családomra mindig számíthatok, bármi is legyen!

– Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát a gyerekneveléssel?

– Most még sehogyan sem, mivel 0–24-ben itthon vagyok, és ez így is marad valószínű addig, amíg Luca oviba nem megy. Nagyon bízom abban, hogy utána a munkahelyemen tolerálni fogják, ha például beteg lesz, és maradnom kell vele otthon, vagy ha előbb kell menni érte az oviba, suliba.

– Mik voltak az eddigi legnagyobb kihívásaid mint édesanya, és hogyan kezelted azokat?

– Fogalmam sincs. Nem érzem, hogy eddig lett volna bármi is, amit nagy kihívásnak nevezhetnék. Maximum az a kihívás, amikor a gyógyszert kell neki beadni. Ezt általában úgy csinálom, hogy etetés közben „becsapom”, egyik falatként az ételes kanálból kapja az ételt, azután a másik kezemben lévő kanalat teszem a szájába a gyógyszerrel. Általában ilyenkor kapok egy csúnya nézést, de hamar elmúlik a harag.

– Gondolom, nincs olyan nap, hogy ne történne valami mókás esemény. Megosztanál párat?

– Most táncolni tanult meg. Amint hallja a zenét, és látja, hogy az apjával mi is táncolunk, akkor elkezd minket utánozni. Ha felemel valami olyan dolgot, ami számára nehéz, akkor viccesen nyögdécsel, mintha valóban nagyon nehéz lenne.

– Mik a terveid a jövőre nézve?

– Szeretnék visszamenni dolgozni. A többi meg majd jön magától.