Lélektől lélekig

„Bizonyára önök is érezték már, hogy jó olyanok közelében lenni, akik mosolyt, szeretetet, optimizmust sugároznak. Valahogy feltöltenek, erőt adnak.” „Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami annál sokszor nehezebb: képes a szeretetet elfogadni is.” – olvashattuk Irma néni egyik interjújában. Csak az tud ilyet írni, aki maga is ilyen.

Irma néni külsős munkatársunkként majd öt éven át erősítette lapunkat kiváló írásaival. Két éve maga döntött úgy, hogy kiszáll az újságírás napi robotjából. Nem tehettünk mást, mint megköszöntük neki azt az odaadó, fáradhatatlan munkát, amit a földváriakért végzett, lapunkért és értünk tett. Reméltük, nem örökre teszi le a tollat, hiszen a könyv­írástól, szerkesztéstől nem köszönt el. Azzal biztatott, hogy időnként azért meglep majd bennünket egy-egy remekművével.

Egy kedves írással búcsúzott tőlünk és az olvasóktól, Köszönet címmel, amely most még fájdalmasabban hatol lelkünkig.

„Az ember életében előfordulnak nagy változások, lezárások és újrakezdések. Szerencsés esetben nem tragikus események utáni kényszerűségből. Más az életünk gyermekeink születése után, ha új lakhelyre költözünk, vagy ha munkahelyet váltunk. Az én generációmra ez utóbbi kevésbé volt jellemző. A négy évtized alatt mindössze két iskolában tanítottam. A változást az adta, hogy az új tanítványokkal mindig elölről kezdtünk.

De azóta is akadtak új kihívások, megbízások, amikor dönteni kellett. Ilyen volt számomra öt évvel ezelőtt a megtisztelő felkérés: legyek a Dunaújvárosi Hírlap földvári tudósítója. Nyugdíjas pedagógusként pályakezdő újságíró – mondtam tréfásan. Sok új helyzetbe kerültem, sok ember életútját, örömeit és nehézségeit megismertem. Hírt adtam kisvárosom eseményeiről, eredményeiről és problémáiról, hozzájárultam, hogy megismerjék. S ráadásul jobban figyeltem önmagam gondolatait, élményeit, érzéseit. Hogy továbbadhassak belőlük valamit az ismeretlen-ismerős olvasóknak. Öröm volt egy-egy pozitív visszajelzés. Mert mindenki fő vágya, hogy értelme legyen a munkájának, hogy nyomot hagyjon a világban, az emberekben. Köszönöm, ha néha érezhettem, hogy sikerült.

Nemcsak kezdeni a dolgokat, de be is fejezni, ez teszi az embert óriássá – írta Augustinus. Ha óriás nem is leszek, de e rendszeres tudósítói munkámat befejezem. Megköszönöm a bizalmukat, a figyelmüket. Köszönöm, hogy olvastak...”

A Dunaújvárosi Hírlap közössége és olvasói nevében:

Várkonyi Zsolt