Érdekházasság a Habsburg házzal: adtunk is, kaptunk is

A Habsburgoknak uralkodásuk alatt többször kellett számolniuk azzal a ténnyel, hogy a dinasztia több ágra szakadt. Jelentős szerepet játszott az, hogy az ausztriai ágban az örökösödésben nem az elsőszülöttség és így ezzel együtt az állam oszthatatlanságának elve érvényesült, hanem az, hogy a családban minden fiúgyermek örökösnek számított.

Oszthatatlanul és szétválaszthatatlanul

I. Lipót császárnak két fia volt, az elsőszülött fiú, József fiatalon elhunyt, így a trónt kisebbik fia örökölte meg III. Károly néven, azonban az ő egyetlen fia is korán meghalt. A helyzet arra késztette az uralkodóházat, hogy a Habsburgok utódlásának kérdését újra rendezze. A császárnak ezután három lánya született, azért az uralkodónak a nőági örökösödési és a birodalom megtartásának problémáját is meg kellett oldania. Ezt a kérdést rendezte az úgynevezett Pragmatica Sanctio, vagyis a Habsburg-ház nőági örökösödési joga, amelyet a magyar törvényhozás még 1722 júniusában elfogadott. A Pragmatica Sanctio alapjaiban határozta meg 1723 után Magyarország és Ausztria közjogi helyzetét, hazánkat tartósan hozzákapcsolta a Habsburgok birodalmához, ami gazdasági elmaradottságunk, valamint az akkor még létező török veszély miatt is hasznos volt. 1918-ig volt érvényben, az 1867-es kiegyezés is ezen a törvényen alapult, legfontosabb elvét az „oszthatatlanul és szétválaszthatatlanul” az Osztrák–Magyar Monarchia címerén lehetett látni.

Mária Terézia a trónon

A trónra Károly leánya, Mária Terézia került, aki 1740–1780 között uralkodott. Trónra lépése azonban nem volt zökkenőmentes, mert már uralkodása kezdetén kitört Poroszországgal az örökösödési háború, amelynek végén a Habsburgok elveszítették Sziléziát. A nőági örökösödési törvényt Poroszország mellett Bajorország és Franciaország is elutasította, ami többéves háborút okozott. Ezekben a harcokban Mária Terézia többször is megpróbálta visszaszerezni Poroszországtól Sziléziát, de erre vonatkozó tervei rendre kudarcot vallottak.

A háború kitörésekor Ausztria nagyon rossz helyzetben volt, mert alig egy évvel korábban zárta le a Törökország ellen folytatott háborúját. Még Mária Terézia édesapja, Károly hagyta, hogy az oroszok – akik szintén hadban álltak a törökökkel – belevigyék a Habsburgokat ebbe a vesztes háborúba. Ennek következtében hatalmas balkáni területek vesztek el, amelyeket a bécsi udvar még az 1718-as pozsareváci békeszerződésben szerzett meg. Mária Terézia tudta, hogy birodalma meggyengült, amit könnyedén kihasználhatnak ellenségei, ezért mindent a magyar lapra tett fel.

A pozsonyi országgyűlés

A krónikások a híres pozsonyi jelenetet úgy mesélték el, miután a császárnő megtudta, hogy a magyar rendek nem támogatják elképzeléseit, személyesen jelent meg az országgyűlés ülésén, fekete gyászruhát viselt, karjában a pár hónapos fiát, a későbbi uralkodót, II. Józsefet tartotta. Kezdetben a magyar nemesek valóban elutasítónak mutatkoztak, a délelőtt 11 órakor kezdődő tanácskozáson először a fő kancellár, gróf Batthyány Lajos vázolta fel az ország súlyos helyzetét, majd Mária Terézia következett, aki szívhez szóló beszédben kért segítséget a rendektől.

A királynő okos hölgy volt, tudta, hogy a magyaroknál az érzelmekre kell hatnia, ezért az egész jelenetet alaposan előre eltervezte. Azt próbálta sugallni, hogy nem uralkodóként kér segítséget, hanem a gyermekéért aggódó anyaként. A pletykák szerint beszéde közben a ruhája alatt többször megcsípte a csecsemőt, aki erre éktelen sírásba tört ki, fokozva ezzel is a hatást. A terv bevált, a meghatódott magyar nemesek félbeszakították beszédét és „vitam et sanguinem”, azaz „életünket és vérünket” felkiáltással felajánlották segítségüket az uralkodónőnek, megmentve ezzel a Habsburg Birodalmat.

Tények és érdekek

Az események döntő többsége valóban így zajlódhatott le, azzal a kivétellel, hogy – a történészek egybehangzó véleménye szerint – a pozsonyi ország­gyűlésre a királynő nem vitte magával a pár hónapos fiát, Józsefet, így az sírásával nem hathatta meg a magyar urakat...

A magyar nemesség is pontosan látta az uralkodó szorult helyzetét, és ebből próbáltak bizonyos előnyöket kovácsolni, ezért segítségüket nem pusztán lovagiasságból ajánlották fel, hanem döntésük mögött igencsak racionális célok húzódtak meg.

Ezt támasztja alá az a nevezetes kijelentés is, hogy „életünket és vérünket” – „de a zabunkat nem!”, ami hűen tükrözte az akkori nemesi gondolkodásmódot gazdasági önállóságáról.

A magyar rendek is nagyon komoly árat kértek a segítségért, a többi között Mária Teréziával visszavonatták apjának, III. Károlynak több, a magyarokat hátrányosan érintő törvényét. Továbbá az uralkodónővel szentesítették a rendi és a nemesi jogokat, biztosították birtokaik adómentességét, valamint követelték, hogy a magyar csapatoknál a magyar nyelv legyen a hivatalos.

Másnap Mária Terézia elfogadta a feltételeket, így a magyarországi nemesség komoly haderőt bocsátott az uralkodó rendelkezésére, sőt még egy ezerfős testőrséget is biztosított számára.

A magyar fegyvereknek köszönhetően

Az okos királynő elérte célját, megszerezte a magyarok támogatását, így az akkor 52 sorgyalogezredből és 40 lovas­ezredből álló Császári – Királyi Hadsereg állományában, 10 magyar huszárezred és 10 sorgyalogezred szolgált az osztrák örökösödési háborúban.

A háborúban Sziléziát nem sikerült visszaszerezni a poroszoktól, de a Habsburg Birodalom nem esett szét, mindez köszönhető a magyar fegyvereknek.

Sokan ma is felteszik a kérdést, hogy miért is segítettük mi magyarok Mária Teréziát, az osztrák utalkodót?

A válasz egyszerű, az akkori elmaradott Magyarország, még nem heverte ki a török elleni harcok okozta veszteségeket, a gazdaság éppen csak elkezdett talpra állni, továbbá szinte minden téren kapcsolódott a Habsburg érdekszférához.

Mivel Rákóczi Ferenc 1735-ben elhunyt, így Mária Teréziával szemben egy lehetséges másik királyjelölt szóba sem jöhetett. Újabb háborút pedig ezért senki sem akart kockáztatni, egy éppen a kezdeti fejlődés útjára lépett, sokat szenvedett országban.

Az érzelmeket félretéve elmondható, hogy akkor és ott a magyar rendek – nagy bölcsességet tanúsítva – a körülményekhez képest, a lehető legjobb döntést hozták, bár az is igaz, hogy a főurak, mint mindig, akkor is elsősorban saját érdekeiket tartották szem előtt.

Szerencsénkre a haza ügye és a nemesség érdeke akkor egybevágott, és ennek tudatában szánta rá magát Mária Terézia erre a lépésre.

További reformok

Miután megszilárdította birodalma egységét, Mária Terézia több reformot is megvalósított.

Legfontosabb az volt, hogy a végrehajtó hatalmat szétválasztotta az igazságszolgáltatástól, majd a hadsereget is megreformálta. Megszüntette az egyedi alkalmakra toborzott zsoldossereget, helyükre állandó hadsereget hozott létre. Szakított azzal a rendszerrel is, hogy a katonai alakulatokat a városokban és falvakban tartsák, majd ezek a települések voltak kötelesek a katonák ellátásáról gondoskodni. Azt követően egyes csapatokat nagyobb egységekben, legtöbbször ezredenként működtették, és az államhatalom központilag gondoskodott az ellátásukról. Ezért minden ezrednek külön szabályzatot dolgoztak ki, annak alapján végezték a különböző harci cselekményeket, még egyenruhájuk is különböző lett.

Mária Terézia és a magyarság kapcsolatai előnyösen alakultak

1754-ben rendelettel léptette életbe a híres vámszabályzatát. Ebben Magyarországot a birodalom kereskedelmi és ipari érdekei alá rendelte. Ezen a szabályzaton később sem módosítottak, és ezek a hazánkkal szembeni hátrányos intézkedések, főleg a mezőgazdasági termékek terén, a magyar gazdaság torzulásához vezettek. A méltánytalan intézkedések indokául Bécs mindig a magyar nemesség adómentességére utalt, amely miatt, a császári udvar szerint, Magyarország nem járul hozzá arányosan a birodalmi terhekhez.

Mária Terézia nevéhez fűződik a Ratio Educationis (a Magyar Királyság területére kiterjedő uralkodói oktatási rendelkezésnek és királyi tan­ügyi rendeletnek a neve), valamint a Nagyszombati Egyetem reformjai és Budára való költöztetése, továbbá Fiume (ma Rijeka) Magyarországhoz való csatolása is.

Mária Terézia és a magyarság kapcsolatai jól alakultak, több, Bécsben élő magyar arisztokratával baráti viszonyt alakított ki. A nemesség egészével viszont nem volt felhőtlen a kapcsolata, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy negyvenéves uralkodása alatt mindössze háromszor hívta össze a magyar országgyűlést, pedig ezt háromévente meg kellett volna tennie.

Mint Habsburg uralkodó, természetesen elsősorban a birodalmi érdekeket tartotta szem előtt, azonban uralkodása ideje alatt, azért hazánk, ha lassan is, de elindult a fejlődés útján.

Felhasznált irodalom:

Vigyázó Ferenc: A Pragmatica Sanctio, közjogi értekezés, Históriaantik Könyvkiadó, 2012.

Királyok könyve. Szerkesztő: Horváth Jenő. Budapest, Helikon, 2004.

Szabó Béla: A magyar korona országainak statusjogi és monarchiai állása a pragmatica sanctio szerint (1848 reprint), Históriaantik Könyvesház Kiadó, Budapest, 2012.

Bolyki Tamás: A legnagyobb magyar királyok. Jövővilág Kiadó, Budapest 2004.

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1741 szeptember 11.: a rendek felajanljak eletuket es veruket maria terezianak/.

Marczali Henrik: Mária Terézia 1717–1780, Franklin-Társulat, Budapest, 1891.