11°
10°

A Logisztika Napja Dunaújvárosban

Magyarország 2012-ben csatlakozott először a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez, a Logisztika Napja programsorozathoz, melynek elsődleges célja, hogy megismertesse a szakma kulisszatitkait az érdeklődőkkel.

Április 27-én az országban számos helyszínen szerveztek programokat. A dunaújvárosi kikötőben az ISD Portolan Kft. szervezésében zajlottak a szakmai nyílt nap programjai.

A kikötő alapvető feladata a Dunaferr csoport belvízi fuvarigényeihez kapcsolódó kikötői rakodás biztosítása, de külső megbízások teljesítésére is vállalkozik Fotó: ISD DUNAFERR

Két helyi középiskolából, valamint dunaújvárosi cégektől érkeztek érdeklődők a programra, amelynek nyitányaként a Magyar Dunai Kikötők Szövetségének elnöke, capt. Szalma Béla tartott előadást Kikötők és a hajózás címmel. Az élményszerű, rengeteg információt tartalmazó előadás után az érdeklődők úgy érezhették: igazi bepillantást kaptak a hajózási szakma kulisszái mögé. Elhangzott többek között, hogy éves szinten mintegy 5,5 millió tonna a magyar dunai kikötők forgalma. A teljes áruforgalom mintegy harmadát a gabonaszállítás teszi ki, s leggyakrabban román, német és holland lobogó alatt közlekedő vízi járművek fordulnak meg a magyar kikötőkben.

Sokan vettek részt a dunaújvárosi kikötőt bemutató rendezvényen

Hlavacska Balázs, az ISD Portolan Kft. vízi szállítmányozási üzletkötője a hajózás és a hozzá kapcsolódó logisztikai folyamatok gyakorlati oldalát világította meg a hallgatóság számára, a vízi járművek osztályozásától kezdve az adminisztrációs feladatokon át egészen a jogszabályi környezet bemutatásáig.

Azt már Simon Csabától, a kikötő műszaki vezetőjétől tudhatták meg az érdeklődők, hogy az ország legnagyobb kapacitású kikötője a dunaújvárosi. A hat uszályállásos, hét daruval rendelkező, medencés kikötő kapacitásának 80-90 százalékát a dunaferres megbízások teszik ki, acéltekercsek, koksz, táblalemezek és profiltermékek a legnagyobb mennyiségben rakodott áruk. Tavaly összesen 801 vízi jármű fordult meg a dunaújvárosi kikötőben. A jelenlegi, kétműszakos munkarendben 1,6 millió tonna az éves rakodási kapacitás, folyamatos műszakban történő működtetéssel növelhető lenne a rakodott mennyiség.

A portáldaruk lépcsőit is többen megmászták

Az előadásokat követően a vendégek megtekinthették a Németh Zsolt képeiből készült fotókiállítást, majd területi bejáráson ismerkedhettek a kikötői munkafolyamatokkal. A bátrabbak még felülnézetből, a darufülkéből is


Legolvasottabb

1
Baleset történt a 6-os úton Rácalmás felé!
2
Jelentkezzen, ha látta a balesetet!
3
Baleset történt a Vasmű úton!
4
Lángra kapott egy hétvégi ház Dunaújvárosban!
5
Épülnek az okos zebrák Dunaújvárosban!
könnyű és finom
Készítsen kímélő ebédet!
Tanítványaimnak ajánlom / 6 perce
Történelmet írt Magyarország! Hogy legyen miért büszkének lennünk
„Ez az írást óvárosi, szórádos diákjaimnak ajánlom, akik 1966-ban végezték a 8. osztályt. Ők kértek arra, írjam meg 1956. október 23-ától átélt eseményeimet.”
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *VARGA MÁRIA* *(a 2. körzet volt körzeti nővére)* 69 éves korában elhunyt. Szűk körben búcsúzunk tőle.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VIDA JÁNOSNÉ* 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 26-án 15 órakor lesz a katolikus templom altemplomában. A gyászoló család
sokan várták / 17 perce
Keddtől ingyenes lesz a mobilok hálózatfüggetlenítése
volvo v90 / 1 órája
Íme, a korszakváltó kombi
SEBESSÉGELLENŐRZÉS / 2 órája
Itt számíthat traffipaxra hétfőn Fejér megyében
police.hu
Forma-1 – Egyesült Államok Nagydíja / 9 órája
Hamilton nyert, világbajnok a Mercedes
nagy váltás / 10 órája
Usain Bolt komolyan gondolja, hogy futballista lesz
Nemzeti ünnep / 11 órája
Szabadságvágyról, hazaszeretetről szóltak a megemlékezéseken