2013.12.12. 23:27
A vasipari kultúráról
Dunaújváros – Januártól a szakmán belül, de új szerepkörben folytatja munkáját Lukács Péter ISD Dunaferr Zrt. jelenlegi stratégiai műszaki vezérigazgató-helyettese.
A közelmúltban a Geodéziai Intézetben rendezték a Központi Szent Borbála ünnepséget, ahol Lukács Péter, az ISD Dunaferr Zrt. stratégiai műszaki vezérigazgató-helyettese a Szent Borbála emlékérmet vette át. A minisztériumi kitüntetést annak ítélik oda, aki a hazai bányászati kohászati iparágakon belül kiemelkedő teljesítményt nyújt. Dr. Lukács Péterrel kitüntetése mellett a hazai és európai acélipar helyzetéről beszélgettünk.
– Mit jelent ez a díj?
– Az elmúlt időszakban végzett tevékenységemet minisztériumi szinten is méltányolták. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Vaskohászati Szakosztály Dunaújvárosi szervezete terjesztett fel, valószínűleg alapul véve az iparágban, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülésnél (MVAE), valamint az OMBKE-nél végzett munkámat.
– Január elsejétől a MVAE elnöki teendőit főállásban látja el.
– Kétezer hat óta vagyok az egyesülés igazgatóságának elnöke, de jövő évtől főállásban folytatom tevékenységemet. A stratégiai feladatok mellett ezután az operatív teendők szervezésének jelentős része is rám hárul.
– Ma milyen feladatai vannak az egyesülésnek?
– A hazai vas- és acélipar érdekképviseleti szervezete vagyunk, az iparág hazai és nemzetközi képviselete a feladatunk. Kapcsolatban állunk nemzetközi társszervezetekkel, például az Euroferrel, amelynek tagjai vagyunk, s ez a vas- és acélipar európai szintű érdekvédelmi szervezete. Elsősorban Brüsszelben lobbiznak az iparágat érintő különböző döntések előkészítése során.
Lukács Péter huszonöt év dunaferres munkaviszony után január 1-től a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés operatív elnökeFotó: a szerző felvétele
– A nemzetközi trendek, prognózisok ismeretében, mi vár a hazai kohászatra?
– Reménykedem abban, hogy megmarad a kohászat Magyarországon! Egyre több a hazai potenciális felhasználó, és közel a felhasználói piachoz szükség van a hazai kohászatra. Logisztikailag jó helyen van Dunaújvárosban, nyilván hátrány, hogy nincs nyersanyagunk, de sok olyan ország van, ahol nincs nyers-anyag, mégis van kohászata. Ha pedig a vevői oldalról közelítjük, van igény a kohászati termékekre. A kormány deklarálta, hogy iparosodásban gondolkodunk, és ha Európa is lassan e mellé áll, s nem azt gondolja, hogy csak a szolgáltató szférát kell erősíteni, akkor az ipar teremti meg a valódi értéket, aminek egyik alapja a vas- és fémkohászat.
Fejlesztenünk kell, közben oda kell figyelnünk a környezeti hatásokra. Globális szinten óriási veszélyeket hordoz magában a környezetszennyező technológiáknak a fejlődő világba telepítése, ezért jobb, ha látóhatáron belül maradnak a kontrollált eljárások. A kérdés csupán az, hogy a környezetvédelmi előírások betartása milyen mértékben okoz versenyhátrányt.
– Kína a végtelenségig nem növelheti acélgyártását. Várható változás e téren?
– Kínában is érzékeljük a gazdasági növekedés dinamizmusának mérséklődését. Mivel tervgazdálkodással irányítják a gazdaságot, kevésbé érzik a válságot. Az a gazdaság, amit nem hagynak hirtelen nagy dinamizmussal lengeni, hosszú távon sokkal kiszámíthatóbban tud működni. Nem úgy, mint a fejlett gazdaságú országok többségnél, ahol a közgazdaság törvényei szerint hagyják elszállni, aztán mélybe zuhanni a folyamatokat. Kína nem akar alapanyag- és energiafüggővé válni, ezért korlátozza az energiabehozatalt. A gazdaságot nem engedik „túlfűteni” válni” és „lufiként kipukkadni”, ezért akár a termelést is korlátozza. De Kína messze van, s ötszáz kilométeren kívülre hosszú távon már nem éri meg szállítani. Ott is mennek fel a bérek, a középvezetői bérek sok esetben már magasabbak, mint nálunk, Európában. Azonban, a ma még alacsonyabb áraikkal, a környezetükben lévő piacaik meghódításával, a korábban oda szállítókat új piacok felé hajtják, akár a mi piacainkra is.
– Két nagy kohász érdekvédő szervezet létezik Magyarországon. Az egyik a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés, a másik az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület. Milyen a viszony a kettő között?
– Utóbbi egy civil szervezet, amelynek tagjai az iparág hagyományait ápolják. Az előbbi a tagvállalatok egyesülése, amelyben a vállalati érdekeket próbálják képviselni. A két szervezet támogatja egymást információkat cserél, s a legtöbb témában közösen lobbizunk.
– Ön szerint megmarad a vaskohászati kultúra a Pentelei fennsíkon?
– Az egyetem elvégzése után kerültem a Dunaferrhez. Közel huszonöt évvel a hátam mögött, a lehetőségeket illetően, továbbra is bizakodó vagyok a dunaújvárosi vas- és acélgyártás jövőjét tekintve. Jó stratégiával a Dunaferr hosszú távon is életképes!
„Reménykedem abban, hogy megmarad a kohászat Magyarországon! Egyre több a hazai potenciális felhasználó, és közel a felhasználói piachoz szükség van a hazai kohászatra. Logisztikailag jó helyen van Dunaújvárosban, nyilván hátrány, hogy nincs nyersanyagunk, de sok olyan ország van, ahol nincs nyers-anyag, mégis van kohászata. Ha pedig a vevői oldalról közelítjük, van igény a kohászati termékekre. A kormány deklarálta, hogy iparosodásban gondolkodunk, és ha Európa is lassan e mellé áll, s nem azt gondolja, hogy csak a szolgáltató szférát kell erősíteni, akkor az ipar teremti meg a valódi értéket, aminek egyik alapja a vas- és fémkohászat. Fejlesztenünk kell, közben oda kell figyelnünk a környezeti hatásokra.” – fogalmazott lapunknak adott interjújában Lukács Péter, az ISD Dunaferr Zrt. stratégiai műszaki vezérigazgató-helyettese, aki januártól már a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés elnöki teendőit viszi főállásban.