Érintetlen Kabilia

Természeti csodáit tekintve elsőrangú, ám a közelmúlt terrorcselekményei miatt az utazási irodák mégsem veszik fel a palettájukra Algériát, amely az arab világ egyik legjelentősebb és legszínesebb országa. 

A veszélyeztetettség manapság az ország legszebb vidékén, Kabiliában a legnagyobb, ahol egykoron az iszlám hittérítők elől menekülő őslakosok, a berberek egyik törzse vert tanyát.

Az észak-afrikai ország - hivatalos nevén Algériai Demokratikus Népi Köztársaság - 48 tartományból áll, s 2 381 471 négyzetkilométeres területét csaknem 32 millióan lakják. 

Közülük mintegy 7 millió beszél kabilul, akik főként az ország Földközi-tengerhez közeli, Atlasz-hegységhez tartozó, magas sziklaszirtekkel borított részén laknak. 

Kabilország - ahogyan ők nevezik - két részre oszlik. Nagy-Kabilia (La Grande-Kabylie) sűrű népességű, bővízű, növényzetben gazdag, jó termésű tartomány, amelynek székhelye Tizi Ouzou. Az a mintegy 700 ezer lelkes város, ahol augusztusban több robbantásos merénylet is volt, számos civil áldozattal.

Tipikus arab nagyváros: lepusztult lakótelepekkel, előkelő és szegénynegyedekkel,  bevásárlóközpontokkal és az utcán a földről áruló kofákkal, elegánsan munkába sietőkkel és a fél életüket az utcán töltő, kétes tisztaságú munkanélküliekkel. S noha számukra nem kötelező a napi ötszöri ima, szinte minden utcában épült egy mecset, s bár a kabiloknak az alkohol is engedélyezett, mégsem nagyon élnek vele.

- Hajdanán egész Észak-Afrikában berberek laktak, s bár sokan próbálták meghódítani őket, ez a törekvés csak az iszlám vallással érkező araboknak sikerült - mondta Omar, aki 1981-ben végzett a miskolci egyetemen, s tökéletesen beszél magyarul. 

Ennek érdekében mindennap nézi a Duna tévét, melynek adásait a a Tizi Ouzou-i házára szerelt parabolaantennával fogja.  

- Akik nem fogadták el sem az arabokat, sem az iszlámot, s meg akarták őrizni a berber hagyományokat, a hegyekbe (Atlas, Djurdjura) menekültek. Közülünk sokan vannak, akik arabul sem tudnak, anyám is úgy halt meg, s én is csak 8 évesen, az iskolában tanultam arabul és franciául. 

Nálunk a berber is nemzeti nyelv, ráadásul mindegyik törzs taníthatja a maga kabili, mzabi, tuareg vagy éppen sauia nyelvét az iskolában.

S hogy milyenek is a berber és kabili hagyományok, azt már a Kis-Kabilia (la Petite-Kabylie) felé vezető út mellett láttuk. Minden faluban kirakodóvásár volt, szőnyegekkel, bőrökkel, fonott gyékényekkel, fa- és fazekasárukkal, hosszú női ruhákkal, selymekkel, kendőkkel és sálakkal, fügével és olívaolajjal.

- Nyitottak vagyunk a világ felé, s nem keletre nézünk, mint az arabok, hanem Európára - mosolygott Darguinában, egy kis hegyi faluban Mourad, akinek népes családja percek alatt befogadott, olyan kényeztetést és őrző-védő kíséretet biztosítva, amire legszebb álmomban sem gondoltam. 

Így jutottam el a kedvelt kirándulóhelynek számító Kafrida-vízeséshez, ahol a fiatalok abban versengtek, ki tud feljebb mászni a sziklafalon, s magasabbról fejest ugrani a mélybe, míg mások egyszerűen fürdőzésre használták a vízesésnél lévő tavat. 

A tartományi székhely, a tengerparti Bejaia (ejtsd: Bedzsaja) felé haladva, a sziklás hegyekben újabb vízesésekkel és barátságos majmokkal találkoztam, majd megpillantottam a várost, amely azúrkék, kristálytiszta vizével, hatalmas kikötőjével, nemzeti parkjával, sétányaival, óriási adagos éttermeivel, francia stílusú építészeti jelenségeivel és műemlékeivel nyűgözött le. Arról a meglepődésről nem is szólva, amikor egy sziklába vájt lépcsőn birkák jöttek szembe!

Amúgy birkákkal és kecskékkel később még többször összefutottam, s mint kiderült: ez csak egy európai számára jelentett meglepetést. Hát még a közlekedés  közlekedési lámpák és zebrák nélkül! 

Ez a félmilliós Bejaiában is meghökkentő volt, nem is beszélve arról, hogy az 1,8 milliós fővárosban, Algírban is hasonlóan működik: lámpák nélkül, a szabályokra fittyet hányva, egymás mellett 4-5 sávban, nagy összevisszaságban haladnak az autók.

Bejaia előkelőbb strandjaival szemben sokan kedvelik Aokas és Lota homokos partjait, ahol a nők általában a sátrak alatt ülve, tetőtől-talpig beöltözve tartják szemmel a jókedvűen lubickoló gyermekeiket és férjüket.

S ha már a családnál tartunk, Omar apjának hat gyermeke volt, de neki már csak kettő, s a mostani fiataloktól sem várható több. Régen a férfiak korán nősültek, most pedig úgy gondolják: előbb legyen jó munkájuk, lakásuk, s csak utána, 35-45 éves korban választanak feleséget. 

Mouradéknál is így van ez: a nyolc gyerek közül csak a legidősebbnek, a 39 éves egyetemi tanárnak van felesége és egy kislánya, a többiek dolgoznak vagy tanulnak, nem gondolva a családalapításra. 

A fiúk általában együtt szórakoznak (strandolnak, sportolnak, moziznak), s a lányok is egymással múlatják az időt: kirándulnak, vásárolnak, főznek a családra.

Kabiliában is a sok salátás francia konyha dominál, s az ételek birkából készülnek, alaposan megfűszerezve, s a vendégek tiszteletére tálalják a párolt búzadarából, hússal és zöldséggel készített kuszkuszt, amihez házilag sütött lapos kenyeret (la garette) adnak.

A mediterrán éghajlatú Algériába főként tavasszal és ősszel érdemes utazni, de aki kedveli a hőséget, érvényes vízummal nyáron is mehet. Idén júliusban az ország északi részén 40-46 fokokat mértek, míg délen, a Szaharában nem volt ritka az 56 fokos hőmérséklet sem. 

November első felében sokat esett az eső, de múlt héten például hétágra sütött a nap, s 25 fokos meleget élvezhettek az ott lakók.