Utazó

2014.04.29. 08:40

Ismét útjára indul a kincsvadászat!

Május 11-étől újra nyolc héten át tartó kincsvadászatra invitáljuk olvasóinkat. Geocaching játékunkon az idén is értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, akik velünk játszanak. Az első úti célról a jövő héten olvashatnak.

PLT-információ

2011 őszén hirdettük meg először játékunkat, amely rövid idő alatt igen népszerű lett. A kirándulások helyszínein több ezer pecsétet osztottak ki lapcsoportunk hoszteszei. Már a kezdetekkor kiderült, nem a nyereményeken volt a fő hangsúly, inkább a kirándulások nagyszerű élménye vonzotta olvasóinkat.

Sokan kérték, hogy folytassuk ezt a kezdeményezést, jelöljünk ki idén is olyan látogatási helyszíneket, amelyek még nem felkapottak, de érdemes felkeresni őket, mert gazdagabb lesz azáltal az ember, ha megismerheti az adott hely hangulatát.

A másik olvasói véleményként pedig azt említették, hogy a kedvezményt nyújtó partnerek révén egész napos programot kínáltunk a résztvevőknek.

Nem lesz ez másként az idén sem. Május 11-étől újra nyolc héten át, nyolc helyszínen (két Fejér, két Vas, két Veszprém és két Zala megyei), nyolc vasárnap várjuk kirándulást kedvelő olvasóinkat. Az úti célokról hétről hétre a szerdánként megjelenő Utazó magazinunkban szerezhetnek információkat, itt adjuk meg a felkeresendő helyszín GPS-koordinátáit is.

A játékosoknak ezt a helyet kell felkeresniük, először átvenni a pecsétgyűjtő füzetet, majd itt és később minden helyszínen pecsételtetni. Aki a nyolc héten át tartó játék során legalább négy pecsétet összegyűjt, az értékes nyereményekkel gazdagodhat. Partnereink révén pedig a kirándulási helyszín környékén további kedvezményekben lehet részük a kilátogató játékosoknak.

Kiránduljanak és játsszanak tehát ismét velünk május 11-étől.

A részleteket pedig keressék szerdánként megjelenő Utazó magazinunkban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!