Jegyzet

2022.07.29. 06:30

Ütőkártya lehet

Szilágyi László

Gyerek volt még. Fülig érő szájjal, a tinédzserlélek minden ellentmondásával, vagányságnak álcázott gátlásossággal fogadta a gratulációkat. 2017-et írtunk, Piros Zsombor éppen Melbourne-ből, az Australian Open juniorversenyének helyszínéről tért haza, és nehezen tudta kezelni a felfokozott sajtóérdeklődést. A fiatal teniszezőt akkor még az édesapja edzette, és okkal reméltük, hogy apa és fia koprodukciójának köszönhetően biztosított lesz a minőségi magyar férfitenisz Fucsovics Márton és Balázs Attila visszavonulása után.

Igen ám, de Piros Zsombor karrierje nem a kívánt ütemben ívelt felfelé. Egy-két látványos diadaltól eltekintve a fiatal játékos a felnőttek mezőnyében ekkor még nem bizonyított. Az egyik legnagyobb sikerét 2018-ban érte el, amikor drámai, ötszettes mérkőzésen győzte le a nála akkor több mint háromszáz hellyel előrébb jegyzett Jiry Veselyt a csehek elleni Davis-kupa-párbaj során. Lubickolt a népszerűségben, egy ország láthatta, ahogy show-műsort rendez a pályán, majd a győzelem után a bűvésztrükkjeiről is beszélt. Hamarosan az is kiderült, hogy az ország egyik legjobb Michael Jackson-imitátorát ismerhetjük meg benne.

Az áttörés mégis elmaradt, Piros nem tudta megugrani a felnőtt szintet. Jobb híján kóválygott a challengertornákon, képtelen volt feljebb kapaszkodni a világranglistán. Az édesapja mindent megtett a fejlődéséért, beíratta egy spanyolországi tenisz­akadémiára, de onnan rövidesen távozott a fia. A hazatérése után kereste az útját, és úgy tűnt, magába szippantja az éjszakai élet. Saját elmondása szerint volt olyan mérkőzése, amit azért volt kénytelen feladni, mert nem bírta erővel a pályán.

A „csellengő” Piros végül új utakra evezett, edzőt váltott, a korábbi DK-játékos, Noszály Sándor „átprogramozta”, azóta legyőzte többek között a korábbi kétszeres Grand Slam-bajnok, Marin Cilicet, és ami ennél is fontosabb: rohamléptekkel közelít a top 100 felé.

A 288. helyen kezdte az évet az ATP-rangsorban, az elmúlt hétvégi tamperei tornagyőzelmének köszönhetően jelenleg a 139. helyen jegyzik.

Jövőre reális célként lebeghet előtte az első száz. A jelenlegi első számú magyar teniszező, Fucsovics Márton 25 éves korában lépett be az elit társaságba, Piros túltehet rajta, a junior korában hozzá hasonlóan szintén Grand Slam-győztes játékoson.

Piros Zsombor már nem gyerek, 22 éves, felelősségteljes férfi. A vagánysága a régi, a tinédzserkori gátlás már nem kínozza. Tényleg felnőtt.

A tenisze is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!