Ki is volt, és ki most György László?

Most, amikor az akkori ezüstérmes gárda tagjáról, a jelenlegi Dunaújvárosi Kohász női együttesének edzőjéről, György Lászlóról bátorkodom írni, és ami a múltat firtató emlékezést illeti, segítség után néztem. Bőven volt választásom. Ki is volt, és ki most György László?

Imre Vilmos játékostárs és edzőpartner:

– Átlövőtársak voltunk a csapatban. László hihetetlen nagy munkabírással rendelkezett. És ahogy az lenni szokott: amilyen játékos, olyan edző is lett belőle. Akarat, alázat, szorgalom jellemzi. Ragaszkodtak hozzá a fiatalok. Amikor Balatonfüredre távozott, többen is követték őt. Borítékolom, hogy mivel látom benne a nagy ambíciót, sikeres edző válik belőle.

György László, a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának edzője szerint sikeres együttesünk lesz az új bajnoki szezonban is  Fotó: Zsedrovits Enikő

A másik játékostárs, egykori szobatárs, ma is jó barát, Kemény József egy rövid mondattal kezdett.

– Ő nagyon jó ember. Most is, ha valaki segítséget kérne tőle, azonnal ott lenne, segítene. Mindig lehetett rá számítani. Rakkolós, ügyes, fifikás játékos volt. És mindig, csakis az elvégzett munkában hitt. Edzőként már Imre Vilmos mellett letette a névjegyét. A dunaújvárosi női csapat örülhet neki, meg én is: hiszen visszatért a barátom.

– Ha ránézünk a magyar válogatott keret névsorára: Zubai, Mikler, Császár..., ők Imre és György kezei közül kerültek ki. Nem kell több bizonyíték György László szakmai tudására. Ezt már Rosta Miklós, egykori kolléga mondta róla. – Balatonfüred és a férfi ágazat vesztett, a Dunaújvárosi Kohász pedig személyével nyert egy remek szakembert.

György László 1989-ben került játékosként Dunaújvárosba. Tíz évet töltött itt. Emlékezetes számára többek között a bajnoki ezüstérem.

– Fantasztikus csapat volt. Imre, Kuzmicsov, Gál Gyuszi, Rosta, Kemény és a többiek... Örök emlék marad az a Dunaferr. Majd elkerültem Kiskőrösre. De ki ne maradjon a dunaújvárosi fiatalokkal végzett edzőségem sem. Ugyanúgy szeretettel gondolok a füredi juniorokra is, akikkel szintén eredményesen tudtam dolgozni. Aztán eljött az idő, amikor azt éreztem, váltani kell.

– Mit mondjak, nagy váltásra szánta el magát. Egy női csapathoz kerülni...!

– Hirtelen beleestem a mély vízbe. Persze, hogy furcsák voltak a Kohásznál az első edzések, a kezdet. De az edzéselméletben tanítják a férfi-női csapatoknál az edzői tevékenységet, módszereket. Ám a gyakorlat egészen más. Más a női játékosnál a dinamika, a felugrás, a lendület, az erőfejlesztés, a kondiedzés... Ezekben a férfiak javára billen a mérleg nyelve. Ám a nőknél őszintébb, becsületesebb a munkavégzés, van akarat, hatalmas szív a játékban.

– No de merőben más a kommunikáció, a szóbeli ráhatás is – mondjuk, hogy sokkal finomabb – egy női társaságnál...

– Ezt tényleg meg kell szokni. Nem mindegy, kihez hogy szól az ember. Keresni kell egyénenként is a megfelelő hangnemet. Amiben viszont nincs apelláta: nincs engedmény, keményen kell számonkérni, és a játékosnak is el kell fogadnia az edző habitusát. Másképp nem lehetséges eredmény.

– Másfél hónappal ezelőtt, éppen a rájátszás idején került Mátéfi Eszter vezetőedző mellé...

– Nagyon örülök, hogy Eszter elfogadott. Csak pozitívan beszélhetek a kettőnk közös munkájáról. Ez nagyon jó érzés. Kikéri a véleményemet, rám bíz egyéni képzéseket, edzések levezetését is kaptam tőle. Van módom színesíteni az edzésmunkát, és a taktikában is mondhatok véleményt. Ami pedig a rájátszást illeti: kevés időm volt felmérni a női mezőnyt, de azt azért láttam, hogy végül a negyedik hely nagyszerű eredménynek számít. A csapat kiadta magából a maximumot. Olyan csapatok maradtak mögöttünk, mint a Siófok, a Vác, a Fehérvár. És ne feledjük: Triffa Ágnes kapust és Kamper Olíviát is nélkülöznünk kellett. Le a kalappal a lányok előtt. Büntetőket pedig világklasszisok is rontanak. Az is igaz, hogy a mi keretünkben kevesebb volt az elithez tartozó játékos, mint az érdi csapatban.

– Ennyi idő után hogyan látja: mikor hasznosíthatja majd a rövid ittlétet követően nevelőmunkájában a pedagógusi ráhatást, azt a bizonyos tanári vénát?

– Hát ahhoz, hogy a pedagógust is lássák bennem a játékosok, legalább fél év szükséges. Hogy rájuk hasson az ember, hogy kövessenek, higgyenek nekem. Az már legendás, hogy a dunaújvárosi csapatok mint egy jó család, úgy működnek. Ennek a csarnoknak valóban van varázsa.

– Tizenharmadikán mint egy alakuló gimnáziumi iskolai osztály – ismerősök, újak – összegyűlnek a keret tagjai. Ez izgalmas pillanat.

– Nagyon várom. Tele vagyok munkakedvvel. Én megkezdtem a felkészülést, naponta, rendszeresen futok. Fejben pedig az alapozást, az erőfejlesztést tervezem. Szerintem jó az új csapat összetétele. Sikeresen igazoltunk, és értékeink pedig itt maradtak. Ami biztos: az elvárásoknak maximálisan meg kell felelni.

– Addig pedig – magam is élvezem – nagyszerű kiülni reggelente a teraszra, és nézegetni a kertet. Igenis, a fű álljon úgy, ahogy az angol királynő parkjában. És figyelni közben ahogy a feketerigó egyet bök, és máris rángatja kifelé a kukacot...

– Én is sokat töprengek a kertben, vajon honnan tudja fentről, kívülről, hogy hova kell lecsapni a csőrével? Azt hiszem, ehhez tapasztalat, gyakorlás és érzék kell, ahogy a kézilabdához is. Csak ezt a rigó nem tudja.