Sport

2010.06.10. 14:14

Holland hajó, svéd motor

Dunaújváros - Fontos dolgok történnek nálunk a hétvégén. A szerda estére előrehozott városi szúnyogírtás is ezt jelezte. Hogy ne legyenek kedvrontó, kapitális vérszívók a szombat-vasárnapi motorcsónak-viadalon sem!

Jankó Árpád

 

A már régóta kiböjtölt száguldáson, a katamaránok futamaira éhes nézők kényelmét, szórakozását igyekeznek gőzerővel megteremteni a szorgos szervezők. A sokáig idegesítő Duna „beleegyezett”: márpedig Formula2-es világbajnoki futam megtörténhet a hétvégén a dunaújvárosi öbölben. Ezekután már az sem mindegy, hogy milyen lelátó fogadja majd a várhatóan szépszámú közönséget. (Figyelem! Nincs belépő.)

Kozma Elek  versenyigazgatótól biztató előrejelzést kaptunk. Ha ilyen ütemben húzódik vissza a víz, akkor a Duna-part teljes hosszában élvezhető lesz a verseny. Már csütörtök reggel óta takarítjuk a partot, s úgy tisztítjuk, mossuk, ahogy a sziklák előbújnak a vízből.

A dunaújvárosi vb-futamon tizenhét pilóta indul tizenkét országból. Kovács Lászlón és Cserni Bélán kívül olasz, francia, osztrák, német, kuvaiti, angol, lett, svéd, finn, holland és lengyel pilóták vesznek részt a futamon. Ők már pénteken komoly feladat elé állnak. A nemzetközi szövetség utasítása szerint menekülési gyakorlaton (bemutatón) vesznek részt. Péntek délután az élményfürdőben a víz alá merítik őket egy bukókabinban, s be kell bizonyítaniuk, képesek onnan menekülni - öv kikapcsolása, kijutás, légzőpalack használata...- , tehát szimulációs feladaton kell átesniük valamennyiüknek.

Ugyanis hiába ülnek a legtapasztaltabb versenyzők a Formula2-es hajókba, ha a víz tetején száznyolcvannal repülő hajókat például egy rosszindulatú szellő megtréfálja. Ez történt tavaly Kovács Lászlóval, aki a bukásával el is vesztette a már csak általa használt faépítésű hajóját, no és három bordája is bánta. Bízzunk abban, hogy a mentőcsoport ezúttal munka nélkül figyelheti a viadalt. A versenyigazgató azt is elmondta, hogy a magyar vízimentő búvárok (kilencen vannak) a nemzetközi mezőnyben is a legjobbak. Húsz év alatt nevelődött ki ez a profi társaság, amelyet orvos is kiegészít. Felszerelésben, szakmai tudásban élen járnak. De ne fessük az ördögöt a falra!

Jelen pillanatban nekünk inkább Cserni Béláért kell aggódnunk. Köztudott, hogy a dunaújvárosi csónakos új hajója Szaúd-Arábiából nem érkezett meg, így kölcsön kellett kérnie egyet. Nagy megkönnyebbülés, a hajó csütörtök reggel Hollandiából meg is jött, csak a motorra vártak még - ezt Svédországból szállítják - ma délután. Ez azt jelenti, hogy az összeszerelés még most is lázasan folyik. Így a szabadedzéseken már vízre szállhat a dunaújvárosi induló. Ez pedig szombaton, délelőtt (10-11 óra között) lesz, majd az első időmérő futamon (12-12.45) és a másodikon (13.30-14.15) ismerkedhet a tizenhét csónakos az öböl vízével. (Ez is komoly feladat, hiszen a megfelelő propellert kell kiválasztani, de a hajó egyensúlyozása is az öböl vízétől függ.) Ezt követi 15.30 és 17.30 között egy igen érdekes páros és gyorsasági verseny. Két kört tesznek meg párban, a gyorsaságin pedig egy 800 méteres szakaszon lehet nyomni a gázt.

A vasárnap is szabadedzéssel kezdődik (11-12 óra), amit a kvalifikációs futam követ 13 órától. S a nagy vetélkedés, a Magyar Nagydíj, a világbajnokság első futama 16 órakor indul. Eredményhirdetés: 19 óra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!