SÉTA

2017.05.02. 18:45

Gyalogtúrán

Szép túranapra virradtunk április 8-án reggel: nyolc órakor gyülekeztünk az iskolánk kapuinál, és várakozás közben Vali néni gondosan elkészített kávéjával próbáltuk magunkat felkészíteni a túranapunkra.

SÉTA

Nagyon izgatottan vártam a napot, hiszen én még soha sem vettem részt gyalogtúrán. Mikor összegyűlt a túracsapat, elindultunk. Javarészt ismerkedésről szólt az odafelé vezető út, de én próbáltam minél több információt gyűjteni arról, hogy mire is készüljek a mai napon. Délelőtt 11 órára sikerült megérkeznünk Nógrádszakálra, az indulópontunkra. Kaptunk térképet is az útvonalunkról, és pontos útbaigazítást, hogy milyen jelet kell figyelni a fákon, és hogy merre is fogunk haladni. Elindultunk hát a túrán, és már a legelején egy hatalmas dombot másztunk meg. Ki miben tudott kapaszkodni, úgy jött fel. Mindenkit elöntött az adrenalin, bemelegítésnek a legjobb volt! A túra közben hatalmas nevetgélésekkel és jó kedv társaságával haladtunk. Bár helyenként eltévedtünk, néztük is a térképünket, de mindig sikerült megtalálni a helyes utat!

Ipolytarnócra, Litkén, egy piciny falun keresztül mentünk. Utunk közben nagyon szép tájak tárultak a szemünk elé, és a hegy oldaláról gyönyörű kis falvakat láttunk. Délután 4 órára sikerült megérkeznünk Ipolytarnócra, egy szintén kicsi faluba, ahova jött értünk a busz. A hazafelé vezető úton fáradtan, ám nagyon boldogan és jó hangulattal mentünk. A 3 órás hazafelé út nagyon gyorsan eltelt. Személy szerint én nagyon élveztem a kirándulást, csak pozitív emlékeket hagyott bennem! Nagyon szépen köszönjük Ági néninek a szervezést, és ha lehet én biztos, hogy részt fogok venni még több ilyen túrán!

Bánfalvi Zorán11/B

Hild középiskola

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!