2020.12.08. 13:29
A bizonytalan kilátások, mint a szorongás táptalaja
Sok szempontból kihívásokkal teli időszakot élünk ismét, idén már másodjára. A társadalmi kapcsolatok és szórakozási lehetőségek minimalizálása mellett sokaknak a megélhetésük miatt is aggódniuk kell. A vírushelyzetet körülvevő bizonytalanság sajnos ideális terep a szorongás kialakulásának.
Korlátozott mindennapok
A koronavírus járvány immár másodízben ütötte fel fejét hazánkban is és egyértelműen sokkal erősebben érezteti hatásait, mint az első hullám idején. Az utolsó hónapok szigorú korlátozásai sok szempontból negatívan befolyásolják a mindennapokat és alapjaiban határozzák meg azt a berendezkedést, melyhez alkalmazkodnunk kell. A védekezés okán a társadalmi kapcsolataink, a személyes találkozásaink a minimumra csökkentek és a legtöbben állandó feszültségben töltik a napjaikat.
Ez a helyzet és a hozzá kötődő szigorú szabályok miatti új élet már önmagában is kellő talajt biztosít a stressz és a szorongás kialakulásának, hiszen egyelőre még a végét sem látjuk, a bizonytalanság pedig idegőrlő. Egy másik fajta bizonytalanság azonban még erősebben hat lelkünkre és elménkre és teljesen jogosan vált ki szorongást napi szinten. Ez pedig nem más, mint a megélhetés veszélybe kerülése, melyet túlságosan sokaknak kell mostanság átélniük.
Létbiztonság, a lélek egészségének alapja
A lelkünk és elménk egészségének megőrzése legalább annyira fontos, mint a fizikai jólétünk biztosítása. A kettőt gyakorlatilag nem is érdemes élesen kettéválasztani, hiszen egyik nagyban függ a másiktól és fordítva. A testi-lelki egészség számos különböző tényezőtől függ, kezdve az élethelyzetünktől, az életvitelünktől, táplálkozástól, testmozgástól stb. Mégis, az egyik legalapvetőbb eleme az, ha rendelkezünk egyfajta létbiztonsággal, mely leginkább az anyagiakkal függ össze.
A munkánkhoz is sok esetben kapcsolódhat stressz, a dolgos hétköznapok magukon hordoznak egy bizonyos nyomást, ám mindez mégis sokkal inkább kezelhető, mint abból a bizonytalanságból fakadó stressz, melyet az álláshelyünk elvesztése, a bevételkiesés okoz. Az emberek többséges nem egyik-napról a másikra szeret élni, hiszen alaphangulatunknak is jót tesz az a védőháló, amit az előre tervezés nyújthat számunkra.
Stresszoldás, a saját érdek
Ha hagyjuk, hogy a problémáink túlságosan ránk telepedjenek, könnyedén belekerülhetünk egy spirálba, melyből idővel egyre nehezebb kimászni. Az állásvesztéssel járó hosszabb távú stressz a munkakeresés során is hátrányunkra válhat, hiszen minél inkább befeszülünk, annál kevésbé tudjunk önmagunkat adni az interjúkon és megmutatni valódi kvalitásainkat.
A stresszoldás szerencsére akár gyorsan és természetesen is megoldható, hiszen bizonyos készítmények direkt erre a célra készültek. Ide sorolható például a kannabisz olaj is, mely a kender leghatékonyabb, mellékhatásoktól mentes hatóanyagát, a CBD-t hasznosítja és segít megőrizni higgadtságunkat, a legfeszültebb helyzetekben is. Pár csepp kannabisz olaj használatával könnyebben birkózhatunk meg a jelenleg fennálló körülményekkel, ezáltal pedig a jövőképünk is sokkal pozitívabban alakulhat.