szponzorált tartalom

2019.05.24. 14:50

A játékok egyik királya: az építőjáték

Ki ne ülne le szívesen a gyerekek közé legózni, fakockákkal építeni, vagy a méltán kedvelt magyar Jáva építőjátékkal bűvészkedni egy kicsit? Ez még nekünk, felnőtteknek is izgalmas elfoglaltság lehet, hát még a gyerkőceinknek!

Az építőjáték ősi dolog, talán a kavicsok, faágak, termések rakosgatásával kezdődhetett, ki tudja pontosan. Tény, hogy minden gyereket le lehet vele kötni egészen a hason kúszó-mászó csecsemőtől a lázadozó kamaszig, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nagypapákat, nagymamákat is leköti az építőjátékok adta játék élménye az unokákkal.

Ezeknek a játékoknak széles választékát pedig keresse a Szoti játékbolt, ajándék webáruházban vagy debreceni boltjuk polcain.

Ezer féle forma, szín, ötlet

Ma már a műanyagok, a fröccsöntés, a számítógépek és lézerek korában olyan pontos, precíz megmunkálásra vagyunk képesek, már a játékok is maximális méretpontossággal tudnak elkészülni. Ettől aztán jobb is játszani velük, nem okoznak csalódást egyetlen gyerkőcnek sem.

A játékkészítők fantáziája pedig végtelen. Színek, formák, anyagok, az elemek összekapcsolásának széles tárháza várja az építő kedvű gyerekeket, akik játék közben fejlődnek, tanulnak, okosodnak.

Az én személyes gyerekkori kedvencem a Jáva építőjáték volt. Természetesen van a gyermekeimnek is, mert hihetetlen módon kreatív játék. Nagyon jól fejlődik vele a térlátás, de a kézügyesség is, hiszen nem mindig könnyű a kicsi kezeknek egymásba illeszteni az elemeket.

Érdekes megfigyelni ahogyan újabb és újabb ötletekkel állnak elő a gyerekek

Soha nem fogynak ki belőlük. Olyan megoldásokat képesek kitalálni, mely azt mutatja, hogy még nem rontottuk el őket a “nem lehet, mert az nem szabályos mondattal”.

Fontos, hogy hagyjuk őket kibontakozni. Sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy nem úgy kell, fel fog borulni, nem marad egyben, nem oda való, stb.

Ezekben a játékokban az a jó, hogy nincsenek bennük megingathatatlan szabályok. Ha egy előre megrajzolt sablonhoz képest ő másképp szeretné megépíteni, az lehet éppen nagyon jó is. Persze az is kihívás, ha meg tudja építeni pontosan úgy, ahogy egy adott játékot kitaláltak, de a variációk attól még végtelenek.

Az építőjátékok bármely korosztály számára megtalálhatóak

Ez a fajta játék pihentet, stresszt old, fantáziát, kézügyességet fejleszt. Amikor egy kisgyerek, vagy pont a nagyobb csemeténk belemerül az építésbe, alkotásba, némiképp megszűnik körülötte létezni a világ. Ez az egyik csodája ezeknek a kreatív játékoknak.

A nagyobbaknak komolyabb, akár elektromos vagy mechanikai konstrukciós termékek is készülnek, az apukává avanzsált felnőttek is találnak igen komoly készleteket maguknak.

A Szoti játék ajándék áruház várja viszonteladók jelentkezését is. Regisztráció után nagykereskedelmi árakon vásárolhatja meg akár ezeket az építőjátékokat is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában