Május 30-ig

2023.04.03. 14:04

Gyulai pedofilügy: továbbra is letartóztatásban a volt jobbikos edző

Május 30-ig meghosszabbították annak a gyulai férfinak a letartóztatását, aki ellen gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Meghosszabbították annak a gyulai férfinak a letartóztatását, aki ellen gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség – írja a Beol.hu. 

A portál cikke szerint a Békés Vármegyei Főügyészség kezdeményezte a letartóztatás meghosszabbítását a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, a bizonyítás befolyásolásának és a bűnismétlésnek a veszélye miatt. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a főügyészség indítványával egyetértve május 30-ig hosszabbította meg a kényszerintézkedést. Emlékezetes: a gyanúsítottal szemben 2021. július 30-án rendelték el a legsúlyosabb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést, aminek felső határa a konkrét ügyben négy év. 

A gyulai férfi 2019-ben a Jobbik jelöltjeként egyéni körzetben indult a gyulai önkormányzati választáson. 

Edzőként ő is nap mint nap gyerekekkel foglalkozott. Egy szülő tett ellene feljelentést, majd a számítógépén saját készítésű gyermekpornográf felvételeket találhattak. A PestiSrácok stábja Gyulán megtalálta a férfi zártkertjét. A város eldugott részén, a Csíkos-érnél található telekre gyakran vitt ki gyerekeket – táborozni, illetve magánfoglalkozásokra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában