Járvány

2020.04.18. 13:25

Kiállt a kórházi ágyak felszabadítása mellett a SOTE rektora

A professzor teljes mértékben képtelenségnek tartja, hogy bármelyik kórházvezető a „halálba küldött” volna haza betegeket.

Teljes mértékben kiállt a kórházi ágyak felszabadítását elrendelő kormányzati intézkedés mellett Merkely Béla, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora, aki szerint az orvosoknak „minden körülmények között bizonyítaniuk kell a felkészültségüket és a rátermettségüket” – írja a 888.hu

A politikusoknak a legrosszabbra is fel kell készülniük, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy a döntéseiket megfogadva, ésszerűen hajtsuk végre az intézkedéseket – mondta Merkely Béla szívsebész professzor, a Semmelweis Egyetem rektora, a járvány elleni védekezés egyik kulcsembere a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban.

A professzor teljes mértékben képtelenségnek tartja, hogy bármelyik kórházvezető a „halálba küldött” volna haza betegeket,

ugyanakkor azt is kifejtette, hogy ez egy főpróba, egy hadgyakorlat volt, amit nem úgy kell értelmezni, hogy mostantól az ágyak ötven százalékát üresen kell tartani.

Merkely Béla a portálnak kijelentette: az országos rehabilitációs intézet menesztett főigazgatóját, Cserháti Pétert kiváló szakembernek tartja, ezért is tett gyorsan gesztust felé. A koronavírus-járvány tetőzéséről a professzor az általa vezetett klinikai elemző csoport adataira támaszkodva azt mondta: ő optimista,

már látni a fényt az alagút végén.

A magyar emberek komolyan vették a veszélyhelyeztet, így néhány hét múlva jöhetnek a fokozatos engedmények, hogy “engedjük élni az országot, miközben fokozzuk a szűréseket”. Utóbbiról Merkely megjegyezte:

jól beváltak a kormány korlátozó rendelkezései, így a járvány nem szabadult el,

a szűrési kapacitás pedig szépen fel tudott zárkózni a valós igényekhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában