nagy eredmény

2019.11.26. 09:07

Európában mértek óriási csapást az Iszlám Államra

Feltörték és elérhetetlenné tették a nemzetközi terrorszervezet hírügynökségeként ismert, valójában legfőbb propagandagépezeteként működő Amaq-ot belga és spanyol rendőrök. Az Amaq-nak fontos szerepe volt az európai terrortámadásokban.

Hónapokig tartó nyomozás eredményéről számoltak be hétfőn az Europol hágai székhelyén tartott nemzetközi sajtótájékoztatón az európai tagállamok rendőri egységeit és igazságügyi rendszereit koordináló hatóságok – adta hírül a V4NA hírügynökség.

A belga Legfőbb Ügyészség irányításával az Europol és az Eurojust szakemberei kidolgoztak egy tervet, amelynek végrehajtásával

elérhetetlenné tették az Iszlám Államhoz kötődő Amaq hírügynökség szervereit, törölték azok tartalmát, továbbá a spanyol rendőrség bevonásával több személyt is őrizetbe vettek, akik a kommunikációs csatorna működtetéséért tehetők felelőssé.

Az elmúlt években lefolytatott nyomozások rámutattak, hogy a Belgiumban szervezetten végrehajtott, vagy magányosan elkövetett terrorcselekmények mindegyikében szerepet játszott az Amaq.

„Az Iszlám Állam propagandagépezete gyakran a cselekmények megszervezéséhez, de még inkább az Iszlám Államhoz Nyugat-Európából csatakozott tagok radikalizációjában játszott rendkívül fontos szerepet, ezért nagyon komoly eredmény az Iszlám Állam online kommunikációs csatornájának elérhetetlenné tétele”

− hangsúlyozta az ügyről szóló beszámolójában Catherine De Bolle, az Europol elnöke, aki azt is hozzátette: az uniós szervek és a tagállamok igazságügyi hatóságai hisznek az alapvető emberi jogokban és a szólásszabadságban, ezért az Amaq elhallgattatását célzó akció szervezése előtt az EU jogi koordinációs hatósága, az Eurojust készítette elő a korlátozás jogszabályi környezetét.

„A belga Legfőbb Ügyészség már 2018-ban is sikeresen hallgattatta el egyszer az Amaq-ot, de az akkori akció után az Iszlám Állam rendkívül gyorsan tudta újra kialakítani kommunikációs rendszerét, mert akkor csak az információkat tároló szervereket sikerült lekapcsolnunk” – magyarázta a mostani akciót koordináló belga legfőbb ügyész, Eric Van Der Sypt, aki arról adott tájékoztatást, hogy a mostani akció során viszont több mint 26 ezer kommunikáció csatornát kapcsoltak le, amellyel hosszabb távra bebiztosították az Amaq elérhetetlenségét.

Fotó: V4NA.com

A spanyol hatóságok mindezzel párhuzamosan múlt szombaton a Kanári-szigeteken több olyan személyt is elfogtak, akik az Amaq működtetéséért tehetőek felelőssé − jelentette be Alberto Rodriguez Vazquez, a La Guardia Civil spanyol rendvédelmi szerv képviseletében.

Az európai nyomozóhatóságok remélik, hogy a nemzetközi terrorszervezet kommunikációs csatornájára mért csapás segít az Európában végrehajtott terrorcselekmények megelőzésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában