Képzés

2018.01.24. 12:45

Közéleti szerepvállalásra hívja a fiatalokat a református egyház

Neves előadókkal, fontos témákkal és fejlődési lehetőség nyújtásával várja a fiatalokat a református egyház és a Református Közéleti Kulturális Központ (RKK) kezdeményezése, a KONFESZT Közéleti Kollégium.

A programsorozat célja, hogy támogassa azokat a fiatalokat, akik „reformátusként és református módon kívánják a magyar nemzetet szolgálni” – áll az RKK szerdán kiadott közleményében. A KONFESZT előadásain szaktekintélyekkel ismerkedhetnek meg, csoportos beszélgetéseken és műhelymunkában, valamint személyiségfejlesztő tréningeken, kulturális programokon vehetnek részt a közélet iránt érdeklődők.

Az RKK hangsúlyozza: „a magyar történelem számos közéleti személyiségéről tudjuk, hogy büszke református volt”, akiknek világlátását és teljesítményét egyaránt meghatározta keresztény hite. A nyilatkozat hozzáteszi: ugyan ma is sok református vállal szolgálatot a közéletben, de „a korábbi korok hitvallásossága és kálvinista öntudata csökkent”, ezért a közéleti kollégium szervezése e tendencia megfordítását célozza.

Ezek is érdekelhetik