A V4-országokban élők négyötöde elégedetlen

2017.09.14. 11:38

Nem Brüsszelt követve képzeljük el a bevándorláspolitikát

A visegrádi együttműködés országaiban élők 81 százaléka elégedetlen azzal, ahogyan az Európai Unió kezeli az illegális határátlépések kérdését.

A Nézőpont Intézet reprezentatív kutatása szerint a Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon élők négyötöde úgy látja, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika megváltoztatására lenne szükség.

Nagy Dániel kutatási igazgató a felmérést ismertetve csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is: a megkérdezettek 73 százaléka értett egyet a magyar határzár megépítésével, fenntartásával, és ugyanilyen arányban utasították el a kötelező betelepítési kvótákat.

A V4-országokban élők szerint elsősorban a külső határvédelem, az iparpolitika összehangolása és az autópálya-építések területén kellene szorosabbra fűzni az együttműködést, összhangba hozni a politikát.

A kelet-nyugati megosztottságról is kérdezték a négy ország polgárait, a válaszadók háromnegyede szerint a nyugat-európai országok nem kezelik egyenrangúként a visegrádi országokat. Sokak szerint „lenéző hozzáállás” érzékelhető, és úgy látják, másodrangú állampolgárként kezelik őket – fűzte hozzá.

A gazdasági témák között az euróról, illetve annak bevezetéséről is megkérdezték a V4-országok polgárait. Ahol nem vezették be az eurót, ott azzal szemben kifejezetten elutasítóak voltak az emberek, míg Szlovákiában, ahol már átálltak, elégedettek voltak, és azt mondták, jó döntés volt az euró bevezetése – közölte Nagy Dániel.

Fodor Csaba, az intézet ügyvezetője azt közölte, a kutatás a Nemzetközi Visegrád Alap támogatásával készült, és azért tartották fontosnak, mert az elmúlt években felértékelődött a V4-ek együttműködése, és nem csak a bevándorláspolitika területén.

Arról is beszélt, hogy a visegrádi országok partnersége, függetlenül attól, milyen kormány működött éppen, korábban is mindig előtérben volt, de a 2010-es magyar kormányváltás új lendületet adott a kormányközi intézménynek.

Szerinte ha a következő években a visegrádi országokban olyan kormányok alakulnak, amelyek prioritásként tekintenek a kelet-közép-európai államok együttműködésére, akkor a kontinensen egy „új erőközpontként” működhet a V4-ek szövetsége. Hozzátette: a bevándorlás ügyén túl még sok más kérdésben is lehetőség van közös álláspont kialakítására, képviseletére, akár nyugat-európai államok érdekeivel szemben is.

 A Nézőpont Intézet június 29. és július 15. között végzett telefonos közvélemény-kutatást a négy országban, országonként ezer ember megkérdezésével, reprezentatív mintán. A csütörtökön ismertetett, Közvélemény-kutatás a visegrádi együttműködés megítéléséről – Fókuszban a V4-identitás című, a felmérésről készített összegzés a http://www.nezopontintezet.hu/v4poll/hu/„ target=”_blank„ oldalon érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában