Pannónia lovagja

Közelebbről is a Pannónia, aminek a gyártását a hetvenes évek közepén bizonyos KGST-s (fiatalabbak kedvéért: Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, az egykori szocialista országok közös piaca ) megállapodás miatt egyetlen tollvonással megszüntették. Ezzel pedig, sokak máig nem szűnő fájdalmára, megszűnt a magyar motorkerékpár-gyártás is.

Vagyis...

Mivel ezekből a kétkerekűekből (meg a Csepelekből, Danuviákból) addigra már több százezer darab hagyta el a szerelősorokat, s a legutolsó fejlesztések (ha hiszik, ha nem) még sok tekintetben felülmúlták japán kortársaikat, sok ezer Pancsi tulajdonosa gondolta úgy, hogy ő bizony megőrzi hűséges kétkerekűjét. Sorra alakultak az országban a Pannóniás klubok, és egyre többen kezdtek el foglalkozni ezek restaurálásával, életben tartásával is.

Schmidt László ötvenévesen kezdte el a magyar márkák gyűjtését, igaz addigra már vagy hetven (mindent pontosan számon tartó felesége szerint nyolcvanöt) különböző állapotú kétkerekű gyűlt össze a padláson, a fészerben, mindenhol, ahol elfért. Előbb csak passzióból, kikapcsolódásként kezdett hozzá a felújításukhoz, vagy inkább újjáépítésükhöz, de semmiképpen nem a restaurálásukhoz, mára azonban ez szenvedéllyé (néhány barátja szerint inkább: szenvedélybetegséggé) hatalmasodott.

Az ő módszere ugyanis az, hogy az utolsó csavarig lebontja, szétszedi a masinákat. Ezután minden alkatrészt homokfúvással tisztít meg, a javíthatatlan, vagy a koncepcióba nem illő elemeket pedig újra- vagy legyártja. Most nyolcvanféle Pannónia alkatrészt gyárt: lemezelemeket, kormányt, lámpaburát, kipufogót, tengelyt, dugattyút - szinte mindent, amit nem neki kell önteni. Ahogyan a tuningműhelyek, úgy ő sem riad vissza attól, hogy az építendő motorkerékpárokba más márkák fődarabjait, alkatrészeit szerelje be, ha azokkal növelhető a megbízhatóság és a menetteljesítmény, a környezetterhelés (füstölés) pedig csökkenthető. (Miért kellene 20-as keverékkel füstölni a városban, ha a blokkba épített korszerűbb főtengely, dugattyú, csapágyazás és az elektronikus gyújtás segítségével ez 50-esre is hígítható?) Természetesen minden elemet külön festet, amit kell krómoztat vagy aranyoztat(!), majd összerakja - az új Pannóniát.

Mert akárhogy is nézzük, ezek a motorok, bár őrzik eredetiségüket, veteránoknak mégsem nevezhetők, hiszen sok tulajdonságukban vetekednek mai utódaikkal, mondhatnánk előretekintések a múltba: ilyenek is lehettek volna a magyar motorkerékpárok, ha túlélik az esztelen szocializmus ostobaságait. Hiszen minek nevezzük, ha nem stupiditásnak, azt indoklást, amivel a prototípust látva az illetékesek megtiltották az egyik reményteli új modell gyártását: ez túlságosan hippis...

Ha látnák most a Schmidt-modelleket, ezekre mit mondanának? Mit mondanának a fekete-arany démonra, arra a P10-esre, ami a Schmidt-szalonba lépőket fogadja szinte szó szerint. Mit mondanának a balról őrködő, makulátlan pompában tündöklő kék-fehér P20-asra, a rendőrmotorra, amiből összesen ötven darab készült a kormányőrségnek, s amelynek elődjeit, a T6 - T9-es modelleket kifejezetten nyugati exportra gyártották, s már majdnem olyan szépek voltak, mint Schmidt László mai krómos-aranyos csodái. Merthogy ezeket a gépeket például az angolok, akiknek volt Nortonjuk, meg Triumph-juk, éppen a megbízhatóságuk okán vásárolták anno...

Akármit mondanának is, érveik úgysem lennének. Érvei Schmidt Lászlónak vannak, aki megszállott gyűjtőként és felújítóként, ha csak kicsiben is, de be akarja bizonyítani, hogy bár megszüntették, mégsem halt meg a magyar motorkerékpár-gyártás.