Kultúra

2017.03.16. 18:50

Kisorsolták a Szentivánéji álom jeleneteit az iskolák között

Dunaújváros - Csütörtökön kiderült, melyik iskola melyik Shakespeare jelenetet játssza majd június 2-án az Ádámok és Évák Ünnepén a Bartók színpadán.

Balla Tibor

Őze Áron igazgató köszöntötte a jelentkező iskolák képviselőit tegnap délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában, az idei Ádámok és Évák Ünnepe jelenetsorsolásán. A Bartók igazgatója a rendezvény fővédnöki tisztét is elvállalta.

A sorsolást Őze Áron igazgató  köszöntője után Dubai Péter főrendező tartotta a Bartók aulájában

Dubai Péter, a megmozdulás főrendezője elmondta, az idei esztendőben Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának nyolc jelenetét adják majd elő június 2-án a megmozdulásra jelentkező iskolai csoportok. Az ötfelvonásos vígjátékból Balassa Eszter dramaturg választotta ki a nyolc jelenetet a nyolc iskola számára. Rubold Ödön színművész, aki Dunaújvárosban meghonosította a rendezvényt, ebben az évben már nem tudta vállalni a rendezői, szervezői feladatokat, ezért idén korábbi rendezőasszisztense, a Bartók művészeti titkára, Dubai Péter koordinálja idén a programot. Mint elmondta, idén a szokottnál kevesebb idő jut az iskoláknak a felkészülésre, hogy a klasszikus darabot Nádasdi Ádám újrafordításában eljátszhassák majd, hiszen most nem a tanév elején hirdették ki a darabot, a jeleneteket. A részt vevő iskoláknak (Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma, Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Pannon Oktatási Központ, Simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium) teljes művészi szabadságot adnak a megvalósításban, a jelenetüket feldolgozhatják zenés, táncos, prózai, modern vagy bármely kedvükre való stílusban.

A sorsolásra még a simontornyai iskola képviselői is kíváncsiak voltak Fotó: Zsedrovits Enikő

A jelenetkiosztás kétféleképpen történhetett. Azok a jelenetek "lábon elkeltek", amelyeket csak egy iskola választott. A többit viszont kisorsolták a többiek között.

A szövegkönyveket hétfőn postázzák ki, amikor azt is megtudják, mely mentorokkal fognak dolgozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!