Egy kis (nagy) helyi zene

Azután pedig következett jó néhány, nem kevésbé örömteli hallvány - egy Vivaldi örökbecsű, a D-dúr mandolinverseny gitár-átirata vezette például fel a koncertet. Az első tételben többnyire két önálló, egy időben, nem is akárhogy kavargó szólam életre keltése hárult a szólistára; aztán következett a remekmű második, lassú tétele, az a csodálatos örökzöld, ami minden őszről szóló, a közszolgálati tévében leadott filmetűd kísérőzenéje, tényleg mindenki ismeri. Éterien finom, szívet-lelket töltő volt a játék, kellemessé, amolyan laza otthon zenélőssé fűszeresedett a levegő, nem mellesleg pedig zse-ni-á-li-san kísérték Beke Beátát a trió tagjai: Horváth Diána (hegedű), Major Kornélia (gordonka), Kondor Péter (brácsa).

Eredetileg hegedűre íródott a következő mestermű, Bach a-moll szólószonátájának egy tétele - ennek előadása sem volt akármilyen teljesítmény: majd Bartók Román népi táncok című csodálatos klasszikusa következett, amelyben Horváth Diána vitte - szó szerint - a prímet, Beke Beáta pedig akkordfűzésből mutatott (mester)iskolát.

Két latin mű jött, ismét szólóban - a második, Villa-Lobos prelűdje volt az erősebb: s folytatódott ez a temperamentumos spanyolos vonal, s (említést érdemlően szép gesztus a meghívó részéről) csatlakozott a muzsikáláshoz Beáta zeneiskolai tanára, Tornai Péter is. Kettősük - a szó legnemesebb értelmében vett - kulturált játéka élményszámba ment.

Csakúgy, mint Németh Irma világszínvonalú éneklése, Juhász Balázs (ütőhangszerek) koncentrált játéka a következő Farkas Ferenc-műben, a Lovagi énekekben.

Aztán jött az a kísérletinek elnevezett rész, amelyben Beke Beáta és Juhász Balázs - elektromos gitáron, illetve marimbán - előbb a Diótörőből adott elő részleteket, majd egy Pat Metheny- és egy Sting-csodát dolgozott át. Már korábban akartam mondani, nekem egy manósapkányit hosszú volt a koncert: hazafelé jöttem rá, hogy pont ezzel a résszel hosszabb a kívánatosnál. Hozzáteszem: a Fragile-t, bármelyik Metheny-t felőlem selyempapíros fésűn meg tubán is eljátszhatná bárki, akkor is megenném - egy kis plusz fantázia, és slussz. Remek volt viszont a Georgia - nem kis részben a kísérő trióban éneklő-basszusozó Szabó Attilának köszönhetően; a Danza Brasilerában Berdisz Tamás mutatta meg egy dobkiállásban, mi is a szamba - Dorogi Ákos pedig, mint mindig, ezúttal is kiváló volt.