15°
20°

Középpontban az Acélszoborpark

Dunaújváros - A Kortárs Művészeti Intézet VAS/MŰ kiállításának kísérő rendezvényeként, március 19-én, szombaton Keserue Zsolt vezetésével, kerekasztal beszélgetést szerveztek az alkotótelep résztvevőivel és a megszületett alkotások befogadóival. Vasárnap Kaszás Tamás képzőművész várta szobortúrára az érdeklődőket.

Keserue Zsolt moderátor egy olyan idegen szerepébe bújt, aki városunkba az acélszobor park megtekintésére érkezett. Sehol egy tábla, sehol egy útbaigazító jelzés, ami segítené a tájékozódásban, merre is induljon ahhoz, hogy ráleljen a messze földön híres szabadtéri gyűjteményre. Ezután a városból elszármazott Keserue visszalép a beszélgetést mederben tartó szerepébe, s afelé tereli a témát, hogy vajon miért nem a város köztereit népesítik be az 1974-től útjára indított alkotótelepi művek?

A Kortársban rendezett kerekasztal-beszélgetés Keserue Zsolt (jobbra) képzőművész moderálta

Klein András Miklósnak átadva a szót, a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke történeti visszatekintésre vállalkozik ahhoz, hogy megértsük, sok jó ember, egy jó ügyet képviselve tette a dolgát évtizedeken keresztül. S máris elhangzik Birkás István, Friedrich Ferenc neve, akikben megfogalmazódott a vágy, hogy a hazai és nemzetközi alkotótelepi mozgalmat az új városban is honosítsák. Minő bátor cselekedet: Molnár László, a főiskola főigazgatója, Bognár Ferenc tanácselnök szabad utat enged az elképzeléseknek. Az első telepekhez a főiskola öntöde műhelye, a következőkhöz Borovszky Ambrus vezérigazgató támogatásával a Dunai Vasmű áll rendelkezésre. A folytatásban dr. Szabó Ferenc, majd Horváth István példásan támogatja a nemes ügyet. S a moderátor felvetésére választ adva, az első alkotások a város köztereire, a továbbiak természetszerűen, giga méreteiknél fogva, a csodaszép felső- és alsó Duna-parti arborétumba kerülnek Varga István partfal védelmis igazgatásával, – egészen 2000-ig. Akkortól új fejezet kezdődik a Dunaferr, a város életében, ezzel összefüggésben a kortárs képzőművészeti mecenatúrában.

Friedrich Ferenc pontosan emlékszik azokra a partnerekre, akikkel meg is valósították azon ötletüket, hogy hívjanak ide a műterem zártságából kiszabadulva alkotó fiatal művészeket. Friedrich Reszler Ernesztin tanácsi kulturális osztályvezetőről és Kóré Sándor személyzeti igazgatóról nem másként, mint az elismerés hangján szólt. Birkás István hozzátette, hogy az amatőr műhelyükbe elhívták Csáji Attilát, aki Pöstyénben szervezett művésztelepet, amit az ottani pártbizottság bezárt. Elmentek Ernesztinnel és Friedrich Ferivel Siklósra, a művésztelep működését tanulmányozni. Felvették a kapcsolatot Kovalovszky Márta művészettörténésszel is, aki a mai napig hozzáértéssel óvja-félti a dunaújvárosi vas- és acélszobrászat különlegességeit. Birkásék a Köfémes-művésztelep tapasztalataira támaszkodva kezdtek a szervező munkához. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar öntödéjében két alkalommal megrendezett alkotótelep után lépett be a történet folytatásába a Dunai Vasmű, miként azt Klein András Miklós is ecsetelte.

Örökérvényű alkotások egyikénél a parkfelfedező túra két résztvevője Deczki Sarolta és Vachter János

Ahol művésztelepek vannak, azoknak a városoknak az arculatán nyomot hagy – kapcsolódott a beszélgetéshez a szimpozion mozgalomban mértékadó Péter Ágnes szobrászművész, akinek Közösség című alkotásával a felső Duna-parton 1989 óta találkozhatunk, majd a művészeti nevelés, a műalkotásokat befogadóvá válás modelljeiről mesélt.

Deák Nóra, a KMI vezetője a szobor-együttes társadalmi elfogadottságát hiányolja. Mások a szoborpark, a benne található alkotások, azok alkotói ismertsége felőli kétségeiket fogalmazták meg. Ezek mentén jutott el a közös gondolkodásra időt szakító, virtuális kerekasztalt körbeülő lokálpatrióta társaság a fenntarthatóság kérdéseihez, amiből kitűnt, hogy a felelős alapítvány kuratóriumának új vezetésén nagyban múlik, hogy a rábízott értékkel miként bánik a művészeti mecenatúra, a gazdasági és társadalmi környezet változó keretei között. Vajon képes-e menedzselni a műemlékileg védett, nagy értékű gyűjteményt a város határain belül? Mert kívül már elismertségre tett szert.

További hozzászólások:

Így együtt képviselnek értéket ezek a szobrok (Friedrich Ferenc Munkácsi-díjas szobrászművész)

A jövő gazdasága és a kultúra összefonódik: a kulturális befektetés a legjobban megtérülő befektetés (Kaszás Éva újságíró)

Az idő tényezőt figyelembe kell venni a szobrok állagának megóvásában (Klein András Miklós korábbi kuratóriumi elnök)

Elköltözött az a polgári harmincas, negyvenes aktív lokálpatrióta kör, aki látogatná a szoborparkot (Szabó Szabolcs újságíró)

Nem tervezem itt az életemet (Nagy Márton fotós)

Ugyanitt ültünk 1969-ben, és ugyanerről beszélgettünk. Akkor felvetettem: Miért nincs itt egy illetékes ember?

(Birkás István Munkácsi-díjas festőművész)

Rámutató magatartás – Kaszás Tamás vezette a Duna-parti túrát

Abban a korban kezdte meg működését a dunaújvárosi vas- és acélszobrász alkotótelep, amikor a hivatalos kultúrpolitika az úgynevezett 3T (Tilt-Támogat-Tűr) mentén szabályozta az alkotás folyamatát is. Például annak a Galántai Györgynek a pályamunkáit fogadta el a helybéli ítész Művészeti Tanács, aki a Tiltott illetve Tűrt kategóriába tartozott. Három nagyméretű szobra a Jövőbejárat , a Félix=Viktória , a Lemezplasztika a Dunai Vasmű üzemeiben, hozzáértő szakemberek közreműködésével készült el.

Miként nem kevésbé érdekes annak az Ingo Glassnak az Alfája+Omegája , aki a romániai diktatúrából menekülve döntött úgy, hogy a Duna partjának több pontján, több országban hagyja a keze nyomát – szobor formájában. Ily módon a művésztelep egyik nagyszerűsége abban állt, hogy kitörési lehetőséget kínált a kor kultúrharcának ízlésbeli kényszerűségéből.

A dunapentelei fennsíkon nem csupán egy sajátos kultúra teremtődött, hanem a kortárs képzőművészet jelentős alkotásait felvonultató szoborpark is létrejött.

Időtálló anyagból, időtálló térben állnak a maguk formai sokszínűségével a művek, négy évtized alatt különlegessé téve a Duna-parti arborétumot.

 

 


Legolvasottabb

1
Baleset történt a 6-os úton Rácalmás felé!
2
Jelentkezzen, ha látta a balesetet!
3
Baleset történt a Vasmű úton!
4
Lángra kapott egy hétvégi ház Dunaújvárosban!
5
Épülnek az okos zebrák Dunaújvárosban!
felmérés
Több gyümölcsöt, kevesebb zöldséget ettünk 2016-ban
tragédia / 1 órája
Megégett egy ember Komárom-Esztergom megyében
Egy ház tetőszerkezete égett le Császáron szombat este.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *VARGA MÁRIA* *(a 2. körzet volt körzeti nővére)* 69 éves korában elhunyt. Szűk körben búcsúzunk tőle.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VIDA JÁNOSNÉ* 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 26-án 15 órakor lesz a katolikus templom altemplomában. A gyászoló család
Labdarúgó NB I / 2 órája
A hosszabbításban lőtt góllal nyert a Diósgyőr
3 órája
„Mi azt üzenjük nekik, ne jöjjenek”
Gallai Péter
titkosítás feloldása / 3 órája
Trump engedélyezni fogja a Kennedy-gyilkosság iratainak közzétételét
Szoborpark / 4 órája
Kvíz: Ön tudja a dunaújvárosi szobrok neveit?
Nagy Annabella
Kerékpár / 4 órája
Dina Márton és Vas Kata Blanka sikere a városligeti cyclocross-nyitányon
illegális bevándorlás / 5 órája
Fidesz: az LMP teljes mellszélességgel támogatja a Soros-tervet