Kész az új kisapostagi óvoda, de...

Kisapostag - Az új óvoda épülete készen áll ám az intézmény csak novembertől fogadhat gyerekeket.

Pénteken rendezik meg az új kisapostagi óvoda műszaki átadását ám az intézmény valószínűleg csak november első napjaiban fogadhatja ifjú lakóit, tudtuk meg Nagy Attila polgármestertől.

Az eredeti tervek szerint szeptember 2-től járhattak volna az óvodások az építészetileg lényegében kész épületbe csakhogy az ügyintézés a nyár közepén átkerült Baracsról Kisapostagba, ami önmagában egy hónapos csúszást eredményezett. Az elektromos szolgáltató vezetékeinek bekötése is késett, s a belső berendezés megrendelése és felállítása is több időt vesz igénybe a vártnál.

Az új óvoda maximális létszáma ötven gyerek azonban eddig 38 gyereket írattak be oda. A régi óvodába most 34 gyerek jár. Csütörtökön szülői értekezleten tisztázzák, kik lesznek azok a gyerekek, akiket novemberig otthon tudnak tartani a szülők – amíg elkészül az új óvoda.

 

 

 

 


szponzorált tartalom
Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára
szponzorált tartalom
A legjobb fiatal zeneművészek díja
Magyar Világ 1938-1940
Kiállítás nyílt az utolsó békeidők Magyarországáról (videó)
teljesítmény / 7 órája
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat
Az elismeréseket tíz kategóriában vehették át a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám SZABÓ BÉLÁNÉ Esztike Dunaújváros, Bocskai u. 2/c 1/2 sz. alatti (volt pálhalmai) lakos 94 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Gyászoló fia
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURICZA JÁNOS szabadegyházai lakos 54 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 12-én 13 órakor lesz a velencei temető szóróparcellájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSIZMADIA SÁNDOR 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. decemer 7-én, szombaton 15 órakor lesz a mezőfalvi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉNYEI JÓZSEFNÉ 74 éves korábna elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Búcsúztatója a rendezvényteremben lesz megtartva. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LIESZKOVSZKY JÓZSEFET utolsó útjára kísérték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LÁNG TIVADAR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KLÁRA 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 6-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk a barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal, hogy ROZSOS JÁNOSNÉ (szül.: Szeberényi Rozália) 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 5-én 11.30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAHOCSA EMIL 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 3-án, kedden 12 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, horgásztársaknak, akik PAPP ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSOLDOS LÁSZLÓ 72 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 5-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁNG TIVADAR 60 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. december 2-án 14 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ISTVÁN (Deres) 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. december 5-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott, számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó édesanya, nagymama és dédnagymama, JOBB GYULÁNÉ 84 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. december 4-én 13 órakor lesz a rácalmási temetőben, előtte 12.30-tól gyászmise lesz a rácalmási katolikus templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁTS AURÉLNÉ Mariann, Tücsi 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 5-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi altemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAMPERT JÁNOSNÉ szül.: Tóth Ilona 74 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 6-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Búcsúztatója a temető rendezvénytermében lesz megtartva. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok..." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk ENDRÉSZ JULIANNA életének 74. évében örökre megpihent. Temetése 2019. december 7-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGRI SÁNDOR 78 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. december 4-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, anyósom HAMBUCH JÁNOSNÉ született Rátkai Veronika életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. december 5-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemtőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik BUZÁSI JÁNOSNÉ sz. Lénárt Erzsébet búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot tettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
tripla siker / 7 órája
Hosszú két aranyat, Jakabos és Lobanovszkij bronzérmet nyert pénteken
Gyergyószentmiklóson szerepelnek az Acélbikák hokisai / 8 órája
Két kapott góllal illett volna mérkőzést nyerni
Agárdy Csaba
Kilenc országból húsz csapat / 8 órája
Remek a szervezés, nagyszerű a hangulat a Santa Claus-on
Agárdy Csaba
Intelligens adatmozgatás / 9 órája
Quarry játékra épült az Ericsson Programozó Bajnoksága
erőltetett menetben / 9 órája
Kupagyőzelemmel koronáznák az évet
Gallai Péter
halálos veszély / 9 órája
Csapdába ejti a remeterákokat a műanyaghulladék