Tassi fafaragók tábora: Az idei fő mű Nagy István újabb alkotása!

Idén is megrendezték a nyári fafaragótábort a Duna-parti községben, szokás szerint nagy közösségi támogatással. Minden nyarunk egyik kellemes és látványos eseménye, amikor a közeli Tasson fafaragótábort rendeznek a volt úttörőtábor festői területén - ott, ahol ez a hagyomány húsz évvel ezelőtt elkezdődött, Horváth Attila művész-tanár kezdeményezésére. Kellemes esemény, mert jó társaság gyűlik össze, látványos, mert rendre szép szobrok készülnek itt.

Szűcs Attila, Nagy András és Nagy István a táborban Fotó: PJ

A tassi fafaragótábor története két nagy szakaszra bontható. Az első 1980-tól 1996-ig tartott: Horváth Attila, a helyi iskola művész-tanára 37 éve javasolta, hogy rendezzenek egy ilyen alkotótábort. Rendeztek is, és olyan népszerűnek bizonyult, hogy nem is lehetett abbahagyni - amíg az első generáció ki nem öregedett belőle.

Aztán a családalapítás, gyereknevelés, egzisztenciateremtés legrázósabb évein túljutva, hiányozni kezdett nekik az alkotás. 2012-ben megkeresték volt tanárukat, nem szervezne-e újra ilyet?

Szűcs Attila az egyik készülő paddal

Hát hogyne - különösen hogy a tassi önkormányzat és a helytörténeti egyesület, de még a helyi borlovagrend is helyeselte az ötletet! De nem ám csak afféle szóbeli egyetértés volt ez: pénzzel, vacsorával, borral segítették a régi és mai fafaragókat munkájukban - aminek révén sok szép műtárggyal gazdagodott a festői és összetartó falu.

Az újrakezdés öt esztendeje alatt a többi között egy szigetfői őrfával, temetői kopjafákkal és haranglábbal, padokkal, szobrokkal gyarapodott a község - de például az erdélyi Nyergestetőn a 386. emlékoszlop, egy kopjafa felállítása is a tassiak lekötelezettségének köszönhető.

Horváth Attila táborvezető az egyik fő művel, a bagollyal Fotó: PJ

Az idén majdnem elmaradt a tábor, olyan sok tagnak kellett annyiféle kötelezettséggel szembenéznie.

Ám, ha egy közösség működik, akkor nincs akadály, ami megállítsa!

Aki nem tudott eljönni a táborba, az a fa nyersanyagot ajánlotta fel társainak, és még oda is vitte a táborba: ő Pesti István. A korábbi tagok mellé újabbak is csatlakoztak, mint Katus Kristóf, egy régebbi tag fia. S akik nem tudtak végig részt venni a tábor munkájában, azok is be-beugrottak egy kis időre, segíteni, közreműködni. Némely tag egyenesen azt mondta: hogy-hogy nem lesz tábor? Hiszen eszerint veszem ki a szabadságomat minden évben!

A tábor idei résztvevőit már csak ezért is fel kell sorolnunk név szerint: Gubacsi Szilveszter, ifjabb Horváth Attila, Katus Kristóf és Viktor, Nagy András, Nagy István, Németh Péter, Szűcs Attila.

A támogatók pedig, a helytörténeti egyesület, Gubacsi István lelkesítésével, idén sem lankadtak. Nem szakadt meg a hagyomány!

Nekem minden más erénye mellett azért is tetszik ez a közösség, mert bár minden tagjában munkál a törekvés, hogy szebbet, jobbat, többet alkosson, mint korábban - de az aprómunkát sem hajítja félre senki. Szombaton, a tábor utolsó napján például két padot faragott a jelenlévő három tag, egyet a falu Duna-parti, Bánhidi Lászlóról elnevezett ligetébe, és egyet a zarándokútra...