Hírek

2017.07.18. 18:45

Dr. Galambos Dénes a Napraforgó bölcsőde vendége volt

A Napraforgó bölcsőde meghívására látogatta meg az intézményt tegnap délelőtt dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, akit a bölcsődei ágazat fejlesztéséről is kérdeztünk.

DH-információ

A képviselő úr támogatásával több fontos fejlesztés is megvalósult intézményünknél a közelmúltban, így arra gondoltunk, meghívjuk őt a Napraforgó bölcsődébe részletesen bemutatva az itt folyó szakmai, nevelői munkát is – mondta el a DH-nak a bölcsőde vezetője, Kecskeméti Péterné.

Napraforgó bölcsőde oklevéllel köszönte meg az intézményért tett munkát dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselőnek tegnap Kecskeméti Péterné, az intézmény vezetője

- Intézményünk még 1950-ben épült, így ebből adódóan folyamatosan jelentkeznek megoldandó feladatok. A közelmúltban befejeződött a nyílászárók cseréje, a régóta vágyott új aszfaltos út is megépült, egy másik program keretében pedig új, biztonságosabb bejárati ajtót is kaptunk. A nyári szünetben a szakemberek elvégzik a homlokzati javításokat, és új ételliftet is kap a Napraforgó. A közeljövőben szeretnénk, ha egy öt helyből álló, naponta csak időszakosan használható parkoló is kiépülne az intézmény mellett. Mindezen fejlesztéseinkhez, terveinkhez nagy segítséget kaptunk dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselőtől. Köszönetünk jeléül pedig kedden délelőtt átadtuk neki a Napraforgó oklevelet - mondta el lapunknak a bölcsőde vezetője, Kecskeméti Péterné.

Gyakorló nagyapaként a kicsikkel is volt miről beszélgetnie Galambos Dénesnek

- Képviselőként kiemelt figyelemmel követem a bölcsődei ágazat munkáját. A szakmai és szülői visszajelzések is azt bizonyítják, hogy Dunaújvárosban megfelelő férőhellyel, magas színvonalon működnek a bölcsődék, így van ez a Napraforgó bölcsőde esetében is. Célunk, hogy ezek az intézmények a jövőben tovább fejlődjenek, alkalmazkodjanak a kisgyermekes családok igényeihez, segítsék az édesanyák visszatérését a munkaerőpiacra. A választókerület számos településén még szükség van további férőhelyekre, e téren is már elkezdődtek az egyeztetések - fogalmazott lapunknak dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!