Hírek

2017.03.15. 20:30

Felkerül a napelem a Rudas tetejére

Dunaújváros - Kézzel fogható közelségbe kerültek a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum környezettudatos beruházásai. A napokban a Rudas kollégium tetejére már beemelték a telepítendő napelemeket.

Balla Tibor

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum egy EU-s pályázaton 120 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert korábban, amelyből négy tagintézményének tetőszerkezetére telepít mintegy 800 darab napelemet.

A Rudas kollégium tetejére már beemelték a napelemeket Fotó: Fábos Zsolt

Az első ütemben három iskola, a Rudas, a Lorántffy és a Hild tetejére kerülnek fel a napelemek. A Dunaferr iskola villamos tagozatának épületén előtte még egy jelentős tetőjavítást kell elvégezni, mert az mostani állapotában nem alkalmas arra, hogy napelemet telepítsenek rá. A tetőjavítás költségeit a tulajdonos, Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata vállalta magára. Ezt követően kezdődhet majd a kivitelezés.

A napelemek megérkeztek, és a napokban a Rudas tetejére már be is daruzták azokat, kezdődhetnek a munkálatok.

Ha végeztek, akkor az úgynevezett fotovoltaikus (napelemes) rendszer a nap energiáját villamos energiává alakítja majd. Ugyan kézenfekvőnek látszik, hogy ezzel működtessék az iskolák elektromos berendezéseit, ám ez nem lehetséges. Mivel a keletkező villamos energiát tárolni nem tudják, ezért a rendszer az előállított energiát amolyan apró erőműként a villamos hálózatnak adják át. Az elszámolási időszak végén aztán az elfogyasztott áram ellenértékéből kivonják a megtermelt áram ellenértékét, az intézmény pedig a kettő különbségét fogja fizetni. Egy jól megépített rendszerrel akár nullára is redukálható egy iskola energiaszámlája, tehát a befektetés viszonylag hamar megtérül.

Mivel a kivitelezés várhatóan mintegy másfél hónapot vesz igénybe, így a három tagintézmény már a tavasszal, a Dunaferr iskola központi épülete pedig nyár végére megújuló energiaforrást használva üzemelhet, ezzel is védve a környezetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!