Sokan voltak kíváncsiak a két legfontosabb égitestre

Különös tompa fények, elmosódott árnyékok: ezek jellemezték a pénteki részleges napfogyatkozás csúcspontját városunkban. Nem úgy, mint a Feröer-szigeteken, a hozzánk legközelebb (több ezer kilométerre lévő) Atlanti-óceánbeli szárazföldön, ahonnan teljes napfogyatkozásként láthattuk volna a péntek délelőtti csillagászati eseményt – ha nem borítja sűrű felhő és köd az ottani eget, földet...

Részleges volt, de szép volt: Poch Rita és Pintér Anett a Bánkinál napfogyatkozás-nézőben. Fotó: Ady Géza

Mi tehát még szerencsések voltunk. S bár elmondhatjuk, hogy különösebb izgalmat nem okozott ez a ritka jelenség, ami ráadásul most pár órával a csillagászati tavasz kezdete, a tavaszi napéjegyenlőség bekövezte előtt kezdődött, mégis: sokan voltak rá kíváncsiak. A tavasz kezdete március 20-án éjfél előtt néhány perccel volt, a napfogyatkozás pedig aznap reggel 9 óra 38 perc 46,4 másodperckor kezdődött. (A csillagászati pontosságú számításokért külön köszönetet mondunk Romhányi Attila amatőr csillagásznak, a Dunaújvárosi Amatőr Csillagász Egyesület vezetőjének.) Az utcákon, tereken lépten-nyomon lehetett látni embereket, akik (nagyon helyesen!) hegesztőüveggel a szemük előtt ellenőrizték a két, számunkra legfontosabb égitest állását.

A Bánki középiskola előtti téren pedig több százan verődtek össze a helyi csillagászklub tagjainak bemutatójára! Ott már sokan olyan szemüvegeket használtak, amelyeket az 1999. augusztus 11-i, Magyarországról is észlelhető teljes napfogyatkozás alkalmából árusítottak. Mondhatni: profi napfogyatkozás-figyelők voltak tehát.

Váratlan esemény nem jött közbe, szemsérülésről sincs tudomásunk (senki nem követte tehát Petőfi Sándor példáját, aki az 1842-es napfogyatkozás alkalmával balga módon szabad szemmel nézett a Napba, s emiatt kishíján megvakult a bal szemére. A részleges (57,37 század százalékos) napfogyatkozás annak rendje és módja szerint, irigylésre méltó kiszámíthatósággal játszódott le, a természet jelenségei iránt mindmáig lebírhatatlanul érdeklődő emberek nagy örömére.

Isaac Asimovnak van egy esszéje, A Hold tragédiája, amelyben a tudományos-fantasztikus irodalom halhatatlanja elgondolkodik azon: vajon ilyen kíváncsi, újító, kutató, nyughatatlan – értelmes lett volna-e az ember, ha nincs az ő egén a Hold, a maga nehezen kiismerhető változásaival? Az ő felfogásában a Hold ugyanazt a szerepet viszi, mint a szerző ezen írásával: a gondolkodásra serkentő provokátorét. Legközelebb 2020. június 21-én lesz részünk hasonló részlegesben...